Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMTovábbi Pol cikkek
Ötletekben továbbra sincs hiány Pécsen, az építkezések azonban csak nem akarnak megindulni. Hogy képes lesz-e Pécs bő másfél év alatt teljesíteni az általa megálmodott nagyszabású terveket, egyelőre kétséges. Világsztárok Pécsre invitálása talán enyhíti a kétkedők kétségbeesését, darukat és markolókat azonban továbbra sem látni a főbb projektek helyszínein.
„Az EKF-program előkészítése jó ütemben halad” – mondta augusztusban Tasnádi Péter pécsi szocialista polgármester. Felmerül azonban, hogy inkább már a megvalósításnak lenne itt az ideje, de ebből továbbra sem észlelnek sokat a városba látogatók, sőt maguk a pécsiek sem. Egy augusztus közepén nyilvánosságra került májusi ÁSZ-jelentés ismét elmarasztalta a várost.
A számvevőszék szerint probléma, hogy a beruházások jelentős részénél az előkészítés a pályázatban tervezettnél lényegesen lassabban halad, a megvalósításra mindössze 18 hónap áll rendelkezésre. Hiba, hogy az önkormányzat a kormány döntését követően nem hozta meg a szükséges döntéseket az EKF kulturális stratégiájára, a fejlesztési projektek műszaki előkészítésére, illetve ezek összehangolására.
A jelentés szerint az előkészítésre felhasznált források átláthatóságát az önkormányzat, illetve a megvalósításban közreműködő szervezetek nem biztosították. Nem volt megfelelő a projekt megvalósításában közreműködők együttműködése sem.
Az EKF-program építkezései sehol sem járnak. Egyedül a magánbefektetők részéről tapasztalható bárminemű mozgolódás. Az egyik kulcsprojektnek számító Konferenciaközpont helyszínén jelenleg az ásatások befejezése zajlik, ám építkezésnek itt sincs semmiféle nyoma. A Tudásközponttal kapcsolatban most zajlik a kivitelezés közbeszerzési eljárása. Azt már szinte mindenki egyöntetűen állítja, a megadott határidőre nem fog elkészülni Pécs.
A spanyol érdekeltségű befektetői csoport, a Grupo Milton talán az egyetlen, amely elkezd valami szemmel láthatót az általa idén tavasszal a pécsi önkormányzattól megvásárolt ingatlanokkal. Ezek közé tartozik a lassan két évtizede üresen álló 25 emeletes lakóház, két volt laktanya, valamint egy rendelőintézet épülete.
A pécsiek elszámították magukat a Konferencia és Tudásközpont építési költségeinek tervezésénél, kiderült ugyanis, hogy másfél milliárd forinttal kevesebbre becsülték a költségeket. Azt, hogy a hiányzó pénzt honnan teremti elő a város, egyelőre még senki sem tudja.
Amiben nincs hiány, azok a felvezető programok. Alig pár hónappal José Carreras fellépése után augusztusban Placido Domingo szórakoztatta a pécsieket. A városban szinte egymást érik a rendezvények. A két előadó a „Világsztárok Pécs színpadán” elnevezésű rendezvénysorozat részeként léptek fel a városban, mely szorosan kapcsolódik a Kulturális Főváros projekthez. A Zsolnay Vilmos életéről készülő, a „Föld szeretője” címet viselő filmet eredetileg július 26-tól augusztus 30-ig forgatták volna a Zsolnay gyár területén, ám a forgatás végül csak augusztus 2-án kezdődött meg. Pozsgai Zsolt rendezőnek igyekeznie kell, mivel szeptembertől a tervek szerint megkezdődnek a munkák a gyár területén, ott lesz ugyanis az egyik kulcsprojekt, a Zsolnay Kulturális Negyed. Bár ha elnézzük a gyár területét, nagyon nem kell sietnie a stábnak, nem tolonganak az építőmunkások.
Pécsi sajtóorgánumokon olvasható, hogy az egyik legjelentősebb építkezési helyszín jelenleg szemétlerakó, akad még egy-két elbontásra váró épület is. Az ott lakókat azonban korántsem nyugtatja, hogy Tasnádi Péter polgármester és Mészáros András, az EKF főigazgatója is optimista. Utóbbi továbbra is azt mondja, hogy 2010 tavaszára átadható lesz valamennyi kulturális célú épület.