Ölni a Fideszért

Mint minden felütésnél, itt is elfér a pontosítás. 'A Viktor' elsősorban nem Orbán életrajza, még csak nem is hagyományos jellemrajz. Sokkal inkább párttörténet, klántörténet; a jelenkorba tartó közelmúlt tematikus naplója. S ebben egyedülálló, mert a jövő bizony nem mostanában kezdődött el, de a jövő kovácsai ritkán és vonakodva elemzik múltjukat, annak ellenére, hogy mások múltjára élesen és szívesen emlékeznek.

"Orbán Viktor telepes élőlény, s kizárólag Kövér Lászlóval és Simicska Lajossal együtt érthető meg - a hungarodakota folklórban ezt úgy mondják: madarat tolláról."

Kende Péter könyve persze nem véletlenül és főleg nem ok nélkül fest csoportképet. A szerző meggyőződése, hogy Orbán Viktor telepes élőlény, s kizárólag Kövér Lászlóval és Simicska Lajossal együtt érthető meg - a hungarodakota folklórban ezt úgy mondják: madarat tolláról. Át kell tehát tekinteni a miniszterelnök életútját szegélyező tereptárgyakat ahhoz, hogy a jövő felé ágaskodó államférfiú gyökereit feltérképezhessük. A kifejezés különben is releváns: a könyv részletes, bár szükségszerűen hiányos klientúratérképként használható.

Talán ez a legfontosabb funkciója. Mindenki jobban jár, ha nem kíváncsi politikusaink magánéletére, kedvenc ételére és hasonló bulvárattribútumokra, hiszen ezek emberközelbe hozzák őket, holott a mi feladatunk csupán az, hogy szakmailag, közérzetileg és erkölcsileg ítéljük meg őket. Ezért - olvasmányossági szempontokon túl - nem is érdemes foglalkozni Viktor hosszú gyermekkorával, egyetemi mulatságaival és happy enddel végződő ízlésfejlődésével. Csak a lényeggel: a törvényesség meghaladásának folyamatával.

Hírek és emlékek

Kende munkája két pillérre támaszkodik. Az egyik a már nyilvánosságra került információk gondos rendszerezése: Simicska pályafutását, a Fidesz székházügyét és a Kaya Ibrahimnál kikötött cégek történetét javarészt követhettük a sajtóban; akárcsak a párt megalakulását, majd deszantolását a jobbközépre. Mégis érdekesek összegyűjtve és lefűzve, mivel az újságból legfeljebb a tegnapit vesszük már elő: a köztudatban hamar elévülnek a nyilvánvaló törvénysértések is. Ki emlékezne már arra, hogy Simicska Lajos az APEH feje lehetett valaha? Hiszen még az is a balladai homályba süpped lassan, hogy ezek a fiúk megtették, amit Antall nem volt hajlandó: becsókolták a kormányba magát Csipkejózsikát, s amíg csak ők tudták, mi folyik, nem is feszélyezték magukat. Már ezért is szükség van arra, hogy összegyűjtsük ezeket a történeteket, hogy a jövőt álmodó, a jelent erőszakkal magáévá tevő gárdát megajándékozzuk saját múltukkal. Az összesítést különösen érdekfeszítővé teszi, hogy a botrányok időben lineárisan sorjáznak, s a könyv végére már hipp-hopp, meg is érkeztünk a tegnaphoz; a Schlecht-féle autóimporttól az Ezüsthajóhoz, a Bánk bán-film kettős költségvetéséhez. A könyv ebben a szerepében történelmi almanach: kincses kalendárium - legalábbis bőven esik benne szó a kincsekről.

"a fiúk megtették, amit Antall nem volt hajlandó: becsókolták a kormányba magát Csipkejózsikát"

És ez még csak a tényanyag. A másik pillér azokból az interjúkból, beszélgetésekből épül fel, amelyeket Kende a valaha Orbánék közelében ténykedő szereplőkkel folytatott. A szöveg minősége amúgy ezekben a részekben sok kívánnivalót hagy maga után: a dialógusok meglehetősen életszerűtlenek, fölösleges és suta megszólítások terhelik a párbeszédeket. Valószínűtlen azonban, hogy ez sokakat érdekelne - Simicska "kinyírjuk az összes senkiházi mocskot bazdmeg" telefonüzenetét nem lehet elég rosszul szerkeszteni ahhoz, hogy érdektelen legyen.

Szögezzük le: a riportalanyok egyike sem tartozik a kormánypárt elitjéhez, tehát a könyv kényszerűen egyoldalú. Sajnos kényszerűen az: Fodor Gábor elmondta a szerzőnek a saját emlékeit - Orbán Viktor viszont csak annak ad interjút, aki hajlandó aláfestő zenével együtt közölni. Hozzájuk nem lehet bejelentkezni, ugyan meséljék már el, hová lett az a százötvenmillió; maradnak azok, akik megszólaltathatók: Kéri László, az egykori tanár, Ungár Klára, aki a Fidesz fővárosi frakcióját vezette, Juszt László, a volt kollégiumi lakótársak és a többiek, akik nevükkel vállalták, ami történt velük.

"Lőjétek le!"

Kövér László - akit Kende Orbán tudatalattijaként kezel - legalább annyira főszereplő, mint a miniszterelnök. Az itt megismerhető - alaposan körbedokumentált - komplexusokkal terhelt akarnok, aki brutalitással és gátlástalansággal próbál fölébe kerekedni a kultúremberek "cizellált dumájának", az önértékelését mindig más ellenében építő zsarnok valóban az a személyiségtípus, akiben valahogy elvékonyodott az állat fölötti réteg. Aki büszkén jelenti ki: ő akár ölni is hajlandó a Fideszért. Vele kapcsolatban olyan jelenetek kerülnek elő, amelyekről nyilvános szereplései alapján legfeljebb azt gondolhattuk: ezt tenné, ha merné. Ha mindez igaz, akkor tévedtünk: meri.

Sto gyélaty?

És persze ez a legnagyobb kérdőjel. Igaz-e? Igaz-e, hogy Orbán szerint Csurkának igaza van, csak ők nem mondhatják ki ezt az igazságot? Igaz-e, hogy Kövér László még titokminiszterként ordibált a parlamenti folyosón, a szerző lelövetését követelve (képes ölni, ugye)? Igaz-e, hogy gyakorlatilag nincs működő, formális kormány, s hogy hat haver kvaterkázása irányítja az országot, s százmilliókkal veregetik vállon a hűséges szolgákat?

"Igaz-e, hogy gyakorlatilag nincs működő, formális kormány, s hogy hat haver kvaterkázása irányítja az országot?"

Ha nem, a Fidesz kénytelen lesz perelni, mégpedig óvatosan. Nyilvánvaló, hogy az itt leírt esetekhez kapcsolódnak olyan bizonyítékok, amelyek szükség esetén alátámasztják a vádakat; Kende annál dörzsöltebb detektív, hogy ne maradna a mandzsettájában egy-két pakli ász. Mi több: sok-sok mandzsettában ott lapulnak azok a kártyák, hiszen az események jó része többé-kevésbé nyilvánosan zajlott. Mindenesetre az APEH már megindította a nyomozást Kende ellen, ami arra utal: akár igaz, akár nem, a módszerek maradtak a régiben.

S ha igaz? Akkor körülbelül az van, hogy egy agresszív pszichopata szekta kezében van a hatalom, és még akkor is ki kell csavarni a kezükből, ha utána a mérgesgombák veszik át a kormányzást Magyarországon. A stílusra érzékenyek már eddig is felfogták: ezek a fiúk addig bizonygatták, hogy az övék a nagyobb, amíg ők maguk is azzá váltak. Nem egyedülálló kórtünet, és végső soron szomorú személyes tragédiák láncolata. Kende a stílus mögé, annak magyarázatául összegyűjtött egy csokor tényállítást. Cáfolatért vagy beismerésért kiáltanak - a vállvonogatás itt már nem megoldás.