Milos Forman Hairje negyvenöt évvel ezelőtt – a hivatalos fanyalgókat leszámítva – egyöntetű kritikai és közönségsikert aratott az Egyesült Államokban. Talán furcsa, de egy esztendőre rá, 1980-ban hazánkban szintén bemutatták a musicalt, ami az év legnézettebb filmje lett a szocialista Magyar Népköztársaságban.

Fotó: Port.hu

Szabadság, szerelem

Az én nemzedékem számára, akiket 1980-ban elengedtek moziba a szüleik, elképesztő élményt jelentett a Milos Forman rendezte Hair. A VHS-korszak előtt jártunk, azaz filmszínházba kellett menni, ha egy adott alkotás érdekelte az embert. Hadd botránkoztassam meg az ifjabbakat azzal, hogy nem csupán internet meg streaming nem volt, de popcornt sem árultak a mozikban. Így az unalmasabb szovjet háborús művek alatt poénos beszólásokkal múlattuk az időt a november 7-i kötelező vetítések alatt.

Én nyolcszor váltottam jegyet, s ezzel a számmal messze lemaradtam a csúcstartók mögött.

Édesapám egy minisztériumi környezetvédelmi filmstúdiót vezetett. Történt, hogy szovjet „delegácija” érkezett tanulmányútra. Milyen filmet szeretnének megnézni az elvtársak? – érdeklődtek a stúdió munkatársai. „A Hairt” – hangzott a válasz. Ugyebár a Szovjetunióban tilos csemegének számított a musical. Kikölcsönözték hát apámék és befűzték. Aztán megint. És megint. Jócskán benne jártak a késő estében, mire a harmadik vetítés végeztével az elvtársak hálásan megköszönték a páratlan élményt, és távoztak.

Mi lehetett a titok? Hogy egy esztendővel az amerikai premier után beengedték a Magyar Népköztársaság filmszínházaiba, annak bizonnyal a mű vietnámi háborúellenessége az oka. Ha nem egy egykori csehszlovák (akkor még csehszlovákok meg szerbhorvátok éltek a béketáborban) rendező viszi vászonra az 1967-es hippitörténetet, vélhetően csak egy film lett volna a sok musicaladaptáció közül. Ellenben Milos Forman számára a hatalom, az erőszakos hatalom elleni fellépést, a mindenkit megillető szabadság melletti kiállást, a konformizmus elleni lázadást jelentette. Már az off-Broadway-bemutatón felfigyelt a műre.

A GrundRecords, folytatva értékmegőrző munkáját, kiadta az Omega együttes 1995-ös visszatérő lemezét, a Trans and Dance címűt. A dupla vinylen és CD-n megjelenő anyagot Rozgonyi Péter hangmérnök az eredeti DAT-ra rögzített mesterszalag alapján újította fel. Hanglemez formájában az Omega 14. korongja eddig sosem jelent meg.

Az 1987-es, 25. születésnapi Kisstadion-koncertet követően a zenekar szüneteltette működését. Noha nem történt hivatalos bejelentés, pláne nem feloszlás, német kiadójuk, a Bellaphon nekifogott, s újra kiadta kint megjelent albumaikat. Megjegyzem, jogtalanul, tudniillik az Omega szerződése lejárt, s már másik cég gondozta angol nyelvű életművüket.

Omega együttes: Benkő László és Mihály Tamás, mögöttük Debreczeni Ferenc, Kóbor János, Molnár György

Fotó: Szalay Zoltán / FORTEPAN

Boltokban Csatári Bence Kóbor – Az utolsó interjú című kötete. A vaskos (442 oldalas) könyv az Omega énekesével egy esztendőn keresztül folytatott, kétszáz hasznos órányi beszélgetés lenyomata. Szubjektív rocktörténet, amely Kóbor János halálával megmásíthatatlan forrásmunkává vált.

Kezdjük a külcsínnel. A borítót Oláh Gábor tervezte, Szalay Zoltán Kóbor Jánosról készült portréját felhasználva. A tipográfia színeiben, hangulatában tökéletesen illeszkedik az Omegához, a zenekar nagy korszakainak (hard rock, space rock) képi világához. Maradva a képeknél, de már a belbecset szemlélve, Bálint Csaba, a Rockmúzeum vezetője a szöveghez méltó képanyaggal gazdagította a Helikon Kiadó kötetét.

Amely kötet alapvetően monográfia, amennyiben Kóbor János életrajzát mutatja be, ugyanakkor rocktörténet, tudniillik Mecky élete 1962-től – ekkor nevezték el a zenekart – összeforrt az Omega sorsával. Mindörökre, tudniillik Kóbor János 2021. december 6-án befejezte földi életét, s átlépett az öröklétbe.

Kóbor János énekes az Omega együttes koncertjén az erdélyi Kolozsvár főterén a Kolozsvári Magyar Napok záró rendezvényén 2016. augusztus 21-én

Fotó: Biró István / MTI

Ennek lenyomata érződik Csatári Bence szerkesztési alapvetésében, hogy a Szentírást követő fejezetekre tagolja munkáját, úgymint Ótestamentum, Újtestamentum, illetve a Teremtés előtt fejezet az Omega előtti időkről mesél.

Csatári Bence újságíró, dr. Csatári Bence történész, a Nemzeti Emlékezet Bizottság tudományos kutatója. Az újságíró részletekbe menő, időrendben lefolytatott interjút készített az énekessel, míg dr. Csatári az alfejezetek közé történelmi összefoglalót írt, hogy képbe helyezze az ifjabb olvasókat, akiknek bizony vajmi keveset, netán semmit sem jelent az új gazdasági mechanizmus vagy a moszkvai, majd a Los Angeles-i olimpia bojkottja.

Az újságíró gigászi munkát végzett, amikor megalkotta az interjú szövegét. Mert bizony az élőbeszéd írottá stilizálása nem gyerekjáték. Nem sokat segít, ha beírja valaki az elhangzottakat, mivel azt teljességgel át kell fogalmazni, s nem segít a mesterséges intelligencia sem, amely hellyel-közzel pontosan rögzíti a szöveget, azonban azt kizárólag a riporter tudja, mit is akart mondani pontosan az interjúalany. Az AI tanulhat, tanulhat és tanulhat, de sosem fogja tudni. Amivel pedig kiegészíti a szöveget, arra a nyilatkozó nem bólint rá beleegyezően.

Fontos a bevezető rész, amelyben a szerző a zene univerzális misztikumát taglalja, hatását, amit a világon bárhol, bármikor élő emberre gyakorol, gyakorolt. Mint az Omega zenéje. A szocialista táborban, s a szabad világban egyaránt. Mégis arról az évtizedről, amikor az Omega az év 365 napjából 200-250-et Nyugat Európában töltött, az ott elért elképesztő sikerükről makacsul hallgatott a honi sajtó. Erről Csatári Bence könyve, no meg Mihály Tamásé és Molnár Györgyről, Benkő Lászlóról szóló kötetek mesélnek.

Az Omega legénysége, jóllehet nyugaton hihetetlen sikert aratott, mindvégig megmaradt magyarnak, hiába töltötték életük egy szakaszának nagyobb részét odakint. Miként magyar volt Kóbor János minden sváb felmenője – derül ki az 1962. szeptember 23-át megelőző személyes történetekből. Az 1962-es dátum, amikor az Omega először lépett fel e néven.

Molnár György, Kóbor János és Benkő László 1970-ben

Fotó: Szalay Zoltán / Fortepan

Beat vs. táncdal

Kevésbé köztudott, hogy Koncz Zsuzsa az Omega énekesnőjeként kezdte 1963-ban, az előző évi Ki mit tud?-os szereplését követően. Noha az 1966-os, első Táncdalfesztiválon megjelent a beat (Atlantis: Jól érzem magam, Metro: Mi fáj), sőt az Illés második lett a Még fáj minden csókkal – amiért kaptak a fejükre a „szaksajtótól”, az Omega nem indult a fesztiválon, mivel úgy érezték, ott nincs helye a beatzenének. Jóllehet az 1963-as Nemzeti Sportcsarnokban rendezett KISZ amatőr zenei fesztiválján a közönség megdobálta a Benkó Dixieland Bandet, jelezve, hogy az ő zenéjük a beat. Ráadásul a Légy jó kicsit hozzám hallatán, '66-ban az Omega zenészeiben megerősödött a meggyőződés: a műfaj nyelve az angol.

A Big Picture címet viselő kompozíció ízelítő Kékkői Zalán új (második) szólólemezéről. Ez is instrumentális zenei album lesz, méghozzá beszédes címmel: No AI. Mondhatjuk úgy: nem a mesterséges intelligenciára. Tény, ami tény: az AI (magyarul MI) meglehetősen megkavarja a művészeteket, legfőképpen a zenét.

Kékkői Zalán 2022. július 19-én

Fotó: Veres Nándor / MTI

Szintetizátor, hangminta, AI

Évtizedekkel ezelőtt, még a hetvenes-nyolcvanas években a szintetizátorokat fogadta hasonló ellenérzés, amely instrumentumok mára a pop-rock zene szerves részét adják. A Queen anno fontosnak tartotta, hogy lemezborítóin feltüntesse: „No Synthesizer!”

Kékkői Zalán úgy véli: a szintetizátort azok képesek jól használni, akik tudnak zenélni.

Schoblocher Barbara az alternatív, illetve a gitár- és szövegcentrikus zenét preferálja, így a 30Y és a Kispál és a Borz a kedvencei. Legkedvesebb dala a Ha volna két életem a Piramistól, Cseh Tamás és Másik János Levél nővéremnek című lemezét, illetve a Carson Coma Feldobom a követ című szerzeményét pedig kiváló korlenyomatoknak tartja.

A barátom barátja a barátom – tartja a mondás. De így van ez vajon a zenével is? Vajon a kedvenceink kedvenceit mi is kedveljük? Vagy kedvelnénk, ha ismernénk őket? Mindez kiderülhet sorozatunkból, amelyben a hazai popkultúra legfontosabb, legismertebb szereplőit kérdezzük az életüket, pályájukat meghatározó, valamilyen szempontból befolyásoló zenei élményekről, előadókról, lemezekről, dalokról, koncertekről, fesztiválokról. Ezen a héten Schoblocher Barbara, a Blahalouisiana együttes énekesnője válaszol kérdéseinkre.

Schoblocher Barbara

Fotó: Oleg Borysiuk

Belemerülni a hideg melankóliába

„Kamaszkorom óta nagyon szeretem az alternatív, illetve a gitár- és szövegcentrikus zenét, ezért is lett az egyik kedvenc zenekarom a 30Y. Nagyon megfogtak Beck Zoltán szövegei és a dalok, imádok belemerülni abba a hideg melankóliába, amit árasztanak. Amikor fellépünk egy fesztiválon, ahol ők is játszanak, biztos, hogy nem hagyom ki a koncertjüket, és nagyon örülök, hogy személyesen is ismerhetem a zenekar tagjait” – mondta Schoblocher Barbara, aki Kovács Katit is kiemelkedő előadónak tartja.

Őt már felnőttként szerette meg, amikor igazán átérezte, miről is szólnak a dalai. Természetesen Kovács Kati hangja és előadásmódja is nagyon nagy hatással volt rá, csodálattal hallgatta és hallgatja ma is, ahogyan százszázalékos beleéléssel énekli a számait. A Kispál és a Borz szintén felnőttként „érkezett meg hozzá”, így sosem tombolt kamaszként Lovasiék koncertjen, viszont a lenyűgözőnek tartja azt a semmihez sem hasonlítható univerzumot, amit a szerzeményeikkel teremtettek.

Különösen a régi lemezeket érzem közel magamhoz

– tette hozzá az énekesnő. 

Korlenyomat a hetvenes évekből

A legtöbbet hallgatott lemezek listáját Schoblocher Barbaránál az LGT Bumm! című korongja vezeti. Az első magyar supergroup munkásságában és a magyar poptörténetben is rendkívül fontosnak számító albumot a Blahalouisiana billentyűse, Pénzes Máté ajánlotta az énekesnő figyelmébe, aki Zseb nevű formációjával tavaly elkészítette az 1973-as lemez feldolgozását, így tisztelegve a nagy elődök előtt. Erős szálakkal kötődik az LGT-hez a kettes számú kedvenc, Katona Klári Titkaim című albuma is, hiszen a zenéjét Presser Gábor, a szövegét Sztevanovity Dusán írta.

Katona Klárinak szintén szeretem a hangját és a stílusát, a Titkaimat pedig azért tartom különösen ütősnek, mert annak ellenére, hogy a nyolcvanas évek elején jelent meg, még mindig újítónak találom a rajta hallható dalok hangszerelését

– összegzi az énekesnő. Hármas számú kedvencét, Cseh Tamás és Másik János Levél nővéremnek című albumát Schoblocher Barbara egy olyan tökéletesen pontos korlenyomatnak tartja, mint például Bob Dylan vagy Leonard Cohen lemezeit. Bár ő maga csak évtizedekkel később született, Cseh Tamásék „zenés levelét” hallgatva pillanatok alatt vissza tud repülni a hetvenes évek magyar valóságába.

Szandi már nem tini kislány, piros sapkában. Szandi felnőtt nő, édesanya, aki a rock and rollt és a jódlit kemény rockra cserélte. Karácsony után debütál a Szandi Rock Band. Alapi István gitáros mesélt a projektről.

A Sztárban Sztáros produkciót kisvártatva élőben is bemutatta Szandi és az Edda.

Alapi István elárulta, hogy Szandi és Bogdán Csaba otthon rockzenét hallgatnak. Deep Purple-t, Uriah Heepet, Led Zeppelint, Black Sabbathot, Alice Coopert.

Így szól Szanditól az AC/DC klasszikusa.

Alapi István felidézte Szandi pályáját, amelynek elején, mindössze tizenhárom évesen bemutatkozó albuma platinalemez lett. 1989-ben, első kiskorúként érte el ezt a minősítést, majd megismételte a Tinédzser l'amourral, s mindössze tizenöt esztendősen, a Szerelmes szívek életrajzi filmben eljátszhatta önmagát. Néhány év alatt kialakult a tini Szandi-kép, ami mind a mai napig makacsul tartja magát. Legalábbis eddig.

Hallgassuk csak az ikonikus Deep Purple-nótát Szandi tolmácsolásában.

Ő már nem a Tinédzser l'amour piros sapkás kislánya, hanem rockanyu, három majdnem felnőtt gyerekkel.

Közben készítettek egy amolyan kedvcsináló videót a repertoár populárisabb számaiból, mint a Long Live Rock and Roll a Rainbow-tól, a Here I Go Again a Whitesnake-től, Joan Jett-től az I Love Rock and Roll és Bon Jovi You Give Love A Bad Name-je.

De hallhatunk ám keményebb nótákat is a bulin.

Élőben Szandi fellépett már az Alapi Power Banddel Salgótarjánban, ahol eltolták a Highway to Hellt.

A műsor összeállt, most mindenki egyénileg dolgozik a számokon, mint a lenti Guns N' Roses-slágeren.

Készült egy saját daluk is, Orbán Tamás szövegével. Ez bizakodásra bátoríthat mindenkit, hogy a Szandi Rock Band nem csupán egyetlen buli erejéig áll színpadra.

A Sons Left Behind zenekar tagjai valamit nagyon eltaláltak, még mielőtt megjelent volna bemutatkozó lemezük, minden új daluk siker lett a kibertérben, s a koncertek valóságában egyaránt. A szombathelyi bandát hallva sokan biztosra vették, hogy az egy angolszász csapat.

A Human by Design albumuk zenemegosztós megjelenését megelőzően játszhattak a Petőfi Rádió Hajrá, magyarok! műsorában, ami azért bájos, mivel a csapat angol nyelven tolja.

Na ja, Szombathely a nyugat kapuja, közelebb onnan a nemzetközi rockvilág, mint a budapesti.

Mindössze egy esztendeje talált egymásra Joó Máté énekes, Tamás Áron gitáros, Kendik Dániel dobos és Kendik Péter billentyűs. Előtte Péter szólóban, Máté és Áron duóban tolták. A mindössze háromhetes zenekar háromórás koncertlehetőséget kapott egy hajón, ahol saját számok híján feldolgozásokat játszottak.

Névválasztásuk, a hátrahagyott fiúk, azt érezteti, hogy eleddig olyan formációkban muzsikáltak, amelyekben nem tudtak igazán kiteljesedni, ottmaradt mindegyikükben a hátrahagyottság érzése.

Rock is, blues is, pop is

Muzsikájuk alapból rockos, bluesos riffekre épül, ellenben az ének kifejezetten nagy ívű, dallamos, popra jellemző, amit erősít a billentyűjáték, például a vonós hangzás bevonásával. Ugyanakkor mégsem slágerszámok sorjáznak a lemezen, tudniillik a melódiák nem törekszenek dallamtapadás-hatásra, valamint Joó Máté karcos, mély fekvésű hangja megtartja a blues-rock jellegét.

A folytatásban hasonló ritmikára lelünk, ellenben az alapot akusztikus gitár hozza. A hasonlóságnak ezzel vége, a dallammenet olyannyira rafinált, hogy nem a várt (megszokott, közhelyes) hangok, hangközök követik egymást. Ezzel szintúgy tágítják a blues és a rock határát.

Emlékeztet mindez (tempó, ének-lage, dallamvezetés) Nick Cave vagy Rag'n'Bone Man munkáihoz. Hangszerelésben azonban – két kivétellel – konzervatívabbak, s megmaradnak a nyolcvanas évek rockjánál. Leginkább a 10cc vagy a velük kortárs Supertramp produkált effélét. Utóbbi átlépett a progresszív rock színtérre, mindvégig megtartva zenéjében a blue note-ot.

A két szélső mérce egy együttes esetében a lírai dal és a húzós, tempós nóta előadása. Hogy egy triviális példát hozzak: ott van a Piramistól a Szállj fel magasra egyzongorás duettje és a Becsület példás hard rockja.

Magam részéről szívesen meghallgatnám magyar szöveggel. Bár a fiúk szeretik anyanyelvüket, bevallottan angolszász zenén szocializálódtak, ráadásul bíznak abban, hogy angolul többekhez eljuthatnak világszerte.

Szintén korrekt líra a zárószám, a Here We Are.

Repertoárjuk másik zenei „véglete” a Life Is a Game. Klassz benne a rockos gitár. 

Itt azonban ének is van, kérem szépen, méghozzá Dan Reynoldshoz hasonló parlandós, slemmelős verse-vel.

Tulajdonképpen a lemezről nem hiányzik a basszusgitár, lévén a billentyű pótolja, noha így a dob sok esetben magára marad, ám mivel kevés a zúzósabb rész, ez nem fülbevágó.

Bár éppenséggel a Save My Light zongora intróját megsegíthette volna a bőgő.

Egyik slágerük a Chains szöveges klippel került a közösségi médiába, így volt szerencsém a dalszöveg és a muzsika hangulatát összevetni. Meg kellett állapítanom, az egység hibátlan. Meglehet, azért, mert mind a zenét, mind a szöveget közösen alkotják.

A rendszerváltást megelőzően legfeljebb metaforákban jelenhetett meg, kilencven után az idősebb nemzedék muzsikusai tartották életben ’56 szellemét.

A vasfüggöny mögé kényszerítve, kizárólag bizonyos korosztályok tudták, hogy a Kontroll Csoport Holdfényes májusok című dala egy 1956-os Boros Ilona-szám, a Honvágydal. Legalábbis a magyar szövege, tudniillik a zene az amerikai fokénekes, Terry Gilkyson szerzeménye, amit 1955-ben Dean Martin vitt sikerre. Boros Ilonáról és férjéről, a szövegíró Gommermann Istvánról azért hallhattunk keveset (értsd: semmit), mert ’56 szilveszterén elhagyták a Magyar Népköztársaságot, hogy több kerülővel az Egyesült Államokban telepedjenek le. Vagyis disszidáltak, amiért Hollós Ilonával újravették a dalt. A házaspárnak az a sors jutott, amiről a sláger szól: emigráció és honvágy.

 A számot október 23-án vették fel a Magyar Rádióban, ahonnan a művészeknek menekülniük kellett a harcok miatt. Gommermann nem az amerikai eredetit ismerte, hanem a német nyelvű változatot, ami Freddy Quinn előadásában világsiker lett.

Ráadásnak írtak egy amolyan ellenszámot, Járom az utam címmel, amely azt énekelte meg, hogy itthon a legjobb, „Mert én ott születtem, ez a hazám”.

Prémium címmel jött ki Zsoldos Béla dupla CD-je. Az egyik korong a két esztendővel ezelőtti, hetvenedik születésnapjára rendezett Müpa-koncert felvétele, míg a másik lemezen eddig kiadatlan, illetve a szerző által kedvelt, 1979 és 2022 közt született kompozíciók kaptak helyet.

Mielőtt rátérnék az albumra, fontos megemlékezni egy tavalyi születésnapról. 2023-ban lett hatvanesztendős a Stúdió 11. A zenekar Zsoldos Béla munkahelye volt 1970-től, pontosabban a Magyar Rádió, tudniillik a muzsikusok a rádió alkalmazásban álltak 2007-ig, reggel kilencre jártak a nyolcas stúdióba, ahol nap mint nap több dalt rögzítettek a korszak majd’ minden énekesével.

1946-ban megcsörrent a telefon. A Magyar Rádióból keresték a Zsoldos testvéreket, mit szólnának ahhoz, hogy elindítanának egy szimfonikus tánczenekart. Elindították. Zsoldos Ernő 1968-as halála után tízen maradtak, megvárták, hogy fia, Béla végezzen a Zeneakadémián. Vele 1970-től ismét teljes lett a létszám. S bár Béla már nyugdíjba vonult, Zsoldos található a tizenegyek közt, gyermeke, Dániel személyében.

Novák Péter népzenei és néptáncos múlttal érkezett a rockzenébe, kedvencei között van a Vízöntő együttes, és az Illés népzenei ihletésű dalait is kedveli. Mindezek mellet az LGT, a KFT és a budapesti underground zenekarok munkássága is nagy hatással volt a Kimnowak egykori frontemberének pályájára.

A barátom barátja a barátom – tartja a mondás. De így van ez vajon a zenével is? A kedvenceink kedvenceit mi is kedveljük? Vagy kedvelnénk, ha ismernénk őket? Mindez kiderülhet sorozatunkból, amelyben a hazai popkultúra legfontosabb, legismertebb szereplőit kérdezzük az életüket, pályájukat meghatározó, valamilyen szempontból befolyásoló zenei élményekről, előadókról, lemezekről, dalokról, koncertekről, fesztiválokról.

Ezen a héten Novák Péter dalszerző, színész, rendező, énekes, a Kimnowak együttes egykori frontembere válaszol kérdéseinkre.

Társadalmi célú üzenetek

„Az útkeresésem időszakában három teljesen eltérő műfajú zenekar volt rám meghatározó hatással. Az első a világzene kitalálójának is tekinthető Vízöntő, mégpedig azért, mert köztudottan a népzene és a néptánc irányából jövök, ők pedig a népzene és könnyűzene közötti átmenet közvetítői voltak számomra. Úgy is mondhatnám, hogy hidat jelentettek a velem született népzenei gyökerek és az imádott rock and roll között” – fogalmaz Novák Péter, aki az LGT-t is nagyra becsüli.

A mai napig rajongója vagyok minden korszakuknak, nagy megtiszteltetés volt, hogy az utolsó két koncertnek afféle rendezője lehettem… Hogy négy teljesen eltérő talentum ennyire ütőképes egységet hozzon létre, nem ritka a zenetörténetben, de hogy a kémia, a kohézió a tagcseréket követően is megmarad, fejlődik, azért az ritka áldásos helyzet. Minden lemezük telitalálat, úgy tudtak pontos képet adni a hetvenes és nyolcvanas évek Magyarországáról, hogy közben globálisan is tökéletesen értelmezhető volt munkásságuk, nem véletlen, hogy a világsiker kapujában is többször álltak már.

„Mivel a fiatalságom a pezsgő nyolcvanas évekre, a rendszerváltozást közvetlenül megelőző időszakra, az egyetemi klubok virágzásának és a budapesti underground fénykorának idejére esett, az Európa Kiadót sem hagyhatom ki a zenei pályámat meghatározó együttesek sorából – folytatja Novák Péter. – Amikor először lementem Menyhárt Jenőék koncertjére, az a reveláció erejével hatott rám, mert megvalósították mindazt, amit a new artról, new wave-ről, a punkról és a társadalmi célú üzenetek dalokban való megfogalmazásáról gondoltam.

Ez így utólag jól hangzik, de valami engem és mindenki mást is felforgató érzést biztosan azonosítottam – már akkor. Hozzá kell tenni, hogy ebben a káprázatos korszakban számos olyan, mára kultikussá vált formáció is zenélt – például az URH, a Kontroll Csoport vagy a Balaton –, amelyeket szintén nagyon szerettem, és ennek az underground miliőnek az energiáiból rengeteg jutott nekünk is.”

Ha David Lynch, akkor Twin Peaks. Ez már csak így marad, amíg világ a világ. És három nap. A kultikus sorozat után Lynch kultfilmjei ugranak be, mint a Dűne, a Kék bársony, a Veszett a világ, a Lost Highway, a Mulholland Drive. Érdeklődőbbek vélhetően ellátogattak a 2019-es Budapest Fotófesztivál megnyitó kiállítására a Műcsarnokba, ahol a mester Kis történetek című szürrealista fotómontázs-sorozatával ismerkedhettek. Mindezek (és egyebek, mint videós munkák, könyvek, online akciók) mellett David Lynch neves muzsikus. Legutóbbi munkája a Chrystabell-lel közös, Cellophane Memories lemeze.

David Lynch sokarcú zenész, aki több műfajban alkot, a rocktól az elekro popon át a dream popig, mint eme mostani albumon.

Daviddel zenélni olyan, mintha a levegőből kikristályosodna egy vízió, amit meg lehet fogni, ízlelni, hallani... Meg kell találnod magadban azt a pontot, amin ezt át tudod szűrni, és elengedni magad, hogy áramolhasson. Kicsit olyan ez, mint amit a médiumok csinálnak: kilépsz a testedből, ugyanakkor ráhangolódsz Davidre és mozgásba hozod a teljes zenei tudásodat, hogy kifejezd a zenei elképzeléseit

– magyarázta egy interjúban Chrystabell.

Kevés, de minőségi film

David Lynch három évtized alatt mindössze tíz filmet rendezett, azonban azok mindegyike mestermunka, egyúttal mindegyik kultuszmozi lett már a bemutató napján. Függetlenül attól, hogy hagyományos cselekményvezetésű, mint az Elefántember, a Veszett a világ és Igaz történet, vagy zsánerfilm, mint a Dűne, a Lost Highway, netán éppenséggel Lynchre jellemző szürrealista film noir, mint a Kék bársony, a Twin Peaks, a Mulholland Drive, az Inland Empire.

Ötvenöt esztendeje jelent meg a King Crimson bemutatkozó lemeze, a The Court of the Crimson King, amelyet azóta a progresszív rock egyik kulcsalbumaként tisztelnek. Dacára, hogy a zenekar több ízben felülmúlta debüt korongját, s hogy a Nice, a Jethro Tull vagy a Van der Graaf Generator előbb jelentettek meg progrock lemezt.

A King Crimson karrierje szédítő gyorsasággal ívelt a csúcs felé. 1968-as megalakulásukat követően a következő esztendő februárjában megtartották bemutatkozó koncertjüket, majd július 5-én, a Rolling Stones előzenekaraként léphettek a Hyde Park színpadára úgy félmillió néző előtt.

Olyanok társaságában, mint a Third Ear Band (nagyon elvont improvizációs muzsika, szimfonikus és etno hangszerekkel), a Screw (nagylemez nélküli pszichedelikus bluescsapat), Alexis Korner (a brit blues atyja), a New Church (szintén bluesalapú pszichedelikus muzsika), a Family (akusztikus és elektromos hangszerek, rock, blues, folk egyvelege, az énekes Roger Chapman, Mike Oldfield Shadow on the Walljának előadója).

A buli előtt két nappal halt meg Brian Jones. A Stones kreatív muzsikusának emlékére Mick Jagger sok száz fehér lepkét eresztett szabadon. Erre emlékeztet a Hobo Blues Band Rolling Stones Blues dalában:

Meghalt a gitáros, felszállt ezer lepke. / Első volt a sorban, és még hány követte! / Túlment a határon. Vajon miért tette? / Mit hozott a fű? Mit adott a tű?

A Crimson műsorából három nóta rákerült az első lemezre, a 21st Century Schizoid Man, az Epitaph és az In the Court of the Crimson King. Ez utóbbit Ian McDonald és Peter Sinfield írta korábbi, Creation együttesük számára.

Donavon Get Thy Bearings számát már játszották a Hyde Park előtt egy BBC élő sessionkoncerten. A Mantra majd az Epitaph koncertalbumon kap helyet, hasonlóan a Marshoz és a Travel Weary Capricorn kompozíciókhoz.

Pszichedelikus zenéből a progresszív rockba

Lépjünk hátra kicsinyt, s szemléljük meg, milyen mozgások jellemezték az éppen kialakulóban lévő progresszív rockszíntér 1968–69-es évadát. A Pink Floyd Syd Barrett pszichedelikus muzsikájáról áttért az improvizatív progresszív zenére. A Nice a Revorver utáni Beatles hangulatában fogant bemutatkozó lemezén már szerepel Keith Emerson Rondója, a B oldalt pedig egyetlen szvit foglalja el. Zongora és Hammond-orgona hangszerelése az Emerson, Lake & Palmer stílusát vetíti előre. A Procol Harum első bluesos korongja után szintén egy szvittel rukkolt elő. A Yes ugyancsak a pszichedelikus stílust hagyta maga mögött, s kezdett szimfonikus zenekari kísérletekbe. Míg a Genesis beates hangulataiba kevert pszichedelikumot.

Rövidebb, vázlatszerű kompozíciói után a Soft Machine nagylélegzetű, fúvós brasszal gazdagított muzsikát produkált. A Caravan debüt anyaga erősen hajaz a Pink Floyd második lemezére, így a banda hasonlóképp váltott a pszichedelikusból progresszív rockra. E két utóbbi csapat a canterburyi szcéna meghatározó zenekara, amely szcénából szökkent szárba a brit progrock.

Böngészve az egykori slágerlistákat, toplistákat, képet kaphatunk az adott kor közízléséről, melyek voltak a leghallgatottabb lemezek, dalok, kik a legkedveltebb előadók. 

Ötven éve, 1974 szeptemberében Komjáthy György és Tánczos Gábor slágerlistáját a Magyar Ifjúságban a Gemini vezette a Holnaptól nem szeretlek című slágerével, majd következett a Corvina a Napfényes délelőtt című nótával, s dobogós volt az Omega hatodik lemezük címadó dalával, a Nem tudom a neveddel. Olyan klasszikusok szintén helyet kaptak a listán, mint az LGT és Kovács Kati Tanítsd meg a gyerekeket című dala, vagy a Bergendy a Szellemvasúttal.

Aztán az LGT-ből kivált Frenreisz Károly új bandája, a Skorpió bemutatkozó lemeze, a Rohanás és az LGT Bummm! albuma szerepelt a nyerők közt.

Tehát fél évszázada tartotta magát a jóféle rockmuzsika, mi tagadás, a Loksi, a Bergendy, az Omega, a Skorpió csúcsformájukat mutatták, miként Kovács Kati is legrockosabb lemezével.

Funky és diszkó

Eközben a vasfüggöny túlfelén megkezdődött a funky hódítása. A funk ősatyja, az 1959-ben alakult Ohio Plaeyrs, Fire és Skin Tight számai egyaránt top negyvenesek, olyan klasszikusokkal, mint a Beatles és a Rolling Stones állandó vendégbillentyűse, Billy Preston Nothing From Nothingja, vagy Stevie Wonder You Haven't Done Nothing című dala, a Hohner Clavinet műfajt meghatározó hangjával. Ez a hangszer tulajdonképpen egy elektromos csembaló, amelyet barokk muzsikusoknak terveztek, akik idegenkedtek az elektromos hangzástól, nem úgy a pop-rockzenészek. Stevie Wonder hangzásának védjegye lett a Clavinet-hang.

Persze nem veszett oda a rock and roll sem, a Lynyrd Skynyrd ekkor

Méghozzá az Egyesült Államokban, tudniillik Angliában „csak” a kilencedik helyig jutott. A szigetországban a rágógumizene hódított, éppenséggel az amerikai Osmonds képében. De hódított a szintén újvilági John Denver, és betört már az európai piacra a diszkó is az amerikai sztárcsapat, a KC and the Sunshine Band megjelenésével.

Késésben voltunk

Itthon a funky, miként a nyolcvanas évek második feléig minden új műfaj, késve jutott át a szögesdrótkerítésen, mígnem 1976-ban a Skorpió kiadta második lemezét, az Ünnepnapot, húzva egy merészet, amikor a progresszív rockos Rohanás után dögös funkyanyaggal jöttek ki. A Neoton szintén abban az esztendőben adta ki a Menedékházat, a Generál 1977-ben a Zenegépet. Ez az új felállás – Horváth Charlie ének, Tátrai Tibor gitár – bemutatkozó korongja. Olyannyira jól sikerült, hogy máig alaplemeznek számít. Na ja, Várkonyi Mátyásnak és Novai Gábornak nincsenek stílusbeli korlátai.

Punk, új hullám, szintipop, alternatív

A nyolcvanas éveket a heavy metal, a new vawe, a punk, a szintipop és az alter rock uralta. A Pop Tari Top listája a korra jellemző teljes összevisszaságot tükrözi. 1984 szeptemberében B. Tóth László nemzetközi rangsorát Rod Stewart, a Duran Duran, az Opus, a Modern Talking, Falco, a magyarok közül Varga Miklós (Európa), Edda (A kör), Csepregi Éva és Végvári Ádám (Japán fiú), az R-GO (Ne rángass), a GM 49 (Brékó, Brékó), az Első Emelet (Vannak dolgok) és a KFT (Bál az Operában) vezette. A fentebb felsorolt stílusok mindegyike fellelhető az élbolyban. Maradandó három dal (Európa, A kör, Bál az Operában), minőségi, nem közhelyes, nem középszerű, innovatív a KFT száma is, noha az első két lemezükhöz képest az új album sokkal kommerszebb lett.

Ránk szabadult a piacgazdaság

A nyugati pop-rock szcénában semmit sem jelentett az új évtized, míg a szocialista blokkban nem kizárólag a politikában hozott rendszerváltást, amennyiben megszűnt a cenzúra, a lemezkiadói állami monopólium, a központi koncertszervezés. Magánkiadók, magánklubok, magánstúdiók, kereskedelmi rádiók indultak, ugyanakkor mindez már piaci alapon, azaz bevétel-, hogy ne mondjam, nyereségorientáltan.

Több dalt a videóklip adott el. A maradandóságot felváltotta kelendőség. Az értékek ugyan velünk maradtak, rangos muzsikusok képében, akik megmaradtak sztároknak. Ámde az új csillagok menedzsmentje a pénztár felé tekintgetett.

A Maszk Báb és Ifjúsági Színház legújabb produkciója egy felnőtt előadás, Kosztolányi Dezső: A szörny című bábjátéka. A háború értelmetlenségét boncolgató darabról a három alkotóval, Havas Zsolt tervező-rendező-színésszel, Havas-Krain Edina dramaturggal, színésszel és Szűts István zeneszerzővel beszélgettünk.

Szűts István évtizedek óta a Maszk komponistája. Legtöbben a Kormorán billentyűseként ismerik, azonban a muzsikus számos színházi, tévés és filmes munkát jegyez, mint például a Família Kft. (Döme Zsolttal), mesejátékait, rockoperáit játszotta a Thália, az Arany János, az Erkel Színház, zenei vezetőként dolgozott a Népszínháznál.

Színpadi munkáiban rendszeresen használ népzenei motívumokat, amelyek a közönség számára ismerősek, ezért úgy gondolják a nézők: „már hallottuk ezt muzsikát”.

Szűts István az a fajta muzsikus, aki nem szereti kétszer ugyanazt ugyanúgy eljátszani. Igaz ez a Kormorán-bulikra is. Éppen ezért kedveli a koncertet, mert élő műfaj, csakúgy, mint a színházi előadás. Persze ez utóbbi esetében felvételről szólnak kompozíciói. De hogy születnek ezek a zenék? Hallgassuk meg erről a komponistát.

Szem előtt kell tartania a színészek, Zsolt és Edina hangterjedelmét, meg azt, hogyha több előadást játszanak egy nap, bizony fárad a hangjuk. A sok évtizednyi közös munkák alkalmával remekül kiismerte a művészek hangi adottságait.

A muzsika fontosságát a zeneszerző egy kísérlettel érzékeltette. Spielberg A cápa című filmjének egy (nyilván szelíd) jelenetét úgy vetítették le gyerekeknek, hogy lehalkították John Williams nyugtalanító zenéjét – azt a bizonyos cápamotívumot. A kisdiákok, miután megnézték, egyöntetűen állították: ez egy halak életéről szóló dokumentumfilm.

Deák Bill Gyulát meg a bluesmuzsikát lehet szeretni, vagy sem, azonban lefikázni Chuck Berry véleményét, miszerint „a legfeketébb hangú fehér énekes”, akit valaha hallott, nem érdemes. Tudniillik Berry a műfaj egyik legnagyobb hatású művésze. A fekete torkú Bill Kapitány negyven éve jött ki első szólólemezével, a Rossz vérrel.

Az 1984-es esztendő a HBB-nek és Deák Bill Gyulának egyaránt csúcsév: a Rossz vér után kicsivel megjelent a Vadászat. Noha a szerzők és az előadók azonosak, utóbbi a zenekar új útját, míg az előbbi a régit, a klasszikus Hobo Blues Bandet mutatja.

Bill önállósulásának az 1983-ban nyilvános filmforgatásoknak álcázott István, a király bemutató(k), no meg a mozi szolgált trambulinnak. 

Az ORI fogyatékossága miatt színpadképtelennek ítélte Deák Gyulát. Az első 1979-es országos turnéra, amelyen az Omega előzenekara lehetett a Hobo Blues Band, nem akarták engedni, Benkő László hathatós kiállása kellett a rábólintáshoz.

A turné meg ahhoz, hogy a következő esztendő nyarán a lemezgyár engedélyezze első korongjuk anyagát, nem sokkal a Fekete Bárányok-koncert előtt.

Az István, a király alkotói több színészre gondoltak Tordaként, mígnem Vikidál Gyula és Nagy Feró ajánlották Billt. A rockopera akkorát ütött, mivel politikailag áthallásos történetet mesélt, és mivel Tatának köszönhetően a népzenét és a néptáncot rockba csomagolta, kiszabadítva a hatalom elnyomta nemzeti öntudatot – a Himnusz közös éneklését is engedélyhez kötötték akkortájt az elvtársak –, hogy a P. Box-bulikon kötelezően elhangzottak Vikidál-Koppány és Bill-Torda dalai 1984-ben (később a Bill és a Box Company műsoron tartotta a táltos számait).

A tavaly harmincadik születésnapját ünneplő Anima Sound System mindenese, Prieger Zsolt kedvenc magyar előadó között Szabó Gábort, Grencsó Istvánt, Presser Gábort és Cseh Tamást említi, számára a fiatalok közül MC Tink, Schoblocher Barbara (Blahalouisiana), Magyar Bori vagy a Jazzbois teljesítménye is lenyűgöző. Anno tiszta erőből fejbe verte a Neurotic, a Spions és a Beatrice.

A barátom barátja a barátom – tartja a mondás. De vajon így van ez a zenével? Vajon a kedvenceink kedvenceit mi is kedveljük? Vagy kedvelnénk, ha ismernénk őket? Mindez kiderülhet sorozatunkból, amelyben a hazai popkultúra legjelentősebb, legismertebb szereplőit kérdezzük az életüket, pályájukat meghatározó, valamilyen szempontból befolyásoló zenei élményekről, előadókról, lemezekről, dalokról, koncertekről, fesztiválokról. Ezúttal Prieger Zsolt, az Anima Sound System mindenese válaszolt.

Mindenki az ő köpönyegéből bújt ki

„A kedvenc magyar előadóim között az 1956-ban az Egyesült Államokba kivándorolt jazzgitáros Szabó Gábor biztosan az első sorban van, nemcsak a maga innovatív attitűdjével vagy a nagy alkotókra gyakorolt hatásával, hanem minimalizmusával, furaságával, zseniális »hibásságával«. Grencsó István már fiatal korom óta nagy hatással van rám kísérleti jazzmunkásságával. Szabados Györgyöt, aki a nemzeti tradíciót hozta össze a kortárs szórakoztató zenével, világszínvonalon, szintén ide, az első sorba rakom, de Presser Gábor is nagy példa, aki sok évtizeden keresztül, óriás szenvedéllyel alkot, megújul, fiatalokat támogat és komponál magas szinten. Cseh Tamás szintén a szentjeim között van, aki nélkül nem lenne magyar dal, s szerzőtársát, Bereményi Gézát is gyorsan mondjuk, mert nélküle meg nem lenne magyar dalszöveg, körülbelül mindenki az ö köpönyegéből bújt ki” – mondta Prieger Zsolt.

A zenészre számos olyan előadó is hatott, akik nem voltak nagy kedvencei, de az anyagaik mégis nagy hatást gyakoroltak rá, például konceptalbumügyben a Fonográf Edison albuma, amely Bródy János csúcsteljesítménye, vagy a Panta Rhei fura szintivarázslatai és a Szalay-testvérek innovatív gépkezelése, László Viktor, Vangel Tibi és a Sex-E-Pil és más reinkarnációja, akik ma is alkotnak különböző formációkban és nem a sikerességük adja karizmájukat és hatásukat.

A jó hatásokat napestig tudná sorolni Révész Sándortól Beck Zoliig. Akár csak egy-egy hangszerest, rengeteg dobost, énekest, producert vagy hangmérnököt. Szerinte semmiképpen sem feledkezhetünk meg a kiváló magyar stúdió- és koncerthangmérnöki iskoláról se. Ahogyan a fiatalokról sem, nagyon sok nagy kedvence van közöttük is, MC Tinket, Schoblocher Barbit, Magyar Borit vagy a Jazzboist lenyűgözőnek tartja. 

Cseh Tamás és Másik János Levél nővéremnek című albumát rongyosra hallgattam, kamaszkori eszmélésem, felnőtté válásom, szövegírói munkám bástyája, kapuja és várorma. Utánozhatatlan remekmű. Török Ádám, mint a magyar Ian Anderson kezdett rám hatni, aztán felfedeztem azt a sajátos, naiv, árkádiai, békebeli világot is, ami messze túlnőtt a Bem rock-parton. A Vissza a városba-lemez nekem a gyermekkori misztika, Gross Arnold világa, az el- és visszavágyódás érzése, a meg- és rátalálás élménye: ez mind együtt van ezen a lemezen. Aztán emlékszem, hogy karácsony van, belépünk a szobába és ott a fa alatt az LGT Loksi című lemeze csillog. Reveláció volt, elkapott a koncept-album-érzés itt is, amely alkotási alapattitűdként azóta se enged el. Azóta Pici bácsi már Anima-dalt is feldolgozott, hogy még teljesebb legyen a kép beteljesülés-szempontból, a lemezről meg hol az egyik, hol a másik dal üt be a mai napig. Legutóbb két hete hallgattam meg, de most, hogy erről beszélgetünk, hazamegyek és felteszem újra a korongot

– tette hozzá az Anima Sound System zenésze. 

Tabár Zoltánra az LGT és Presser Gábor, illetve a KFT és az Első Emelet gyakorolta a legnagyobb hatást, előbbiek inkább érzelmi, utóbbiak főként szakmai tekintetben. Az egyszerűségükben is hatásos dalokat tartja legtöbbre, legemlékezetesebb Exotic-koncertjén pedig Trabantok voltak a „sztárvendégek”.

A barátom barátja a barátom – tartja a mondás. De így van ez vajon a zenével is? Vajon a kedvenceink kedvenceit mi is kedveljük? Vagy kedvelnénk, ha ismernénk őket? Mindez kiderülhet sorozatunkból, amelyben a hazai popkultúra legfontosabb, legismertebb szereplőit kérdezzük az életüket, pályájukat meghatározó, valamilyen szempontból befolyásoló zenei élményekről, előadókról, lemezekről, dalokról, koncertekről, fesztiválokról. Ezen a héten Tabár Zoltán, az Exotic együttes basszusgitárosa, a KoncertBooking.com ötletgazdája és ügyvezető igazgatója válaszolt kérdéseinkre.

Tabár Zoltán

Fotó: Bartha Andrea

Akik újraszínezték, ami megfakult

Az LGT-vel kezdeném, mert az első magyar supergroupként már megjelenésükkel úttörőnek számítottak a többi hazai zenekarhoz, előadóhoz képest. Már azzal is nagy hatással voltak rám, ahogyan színpadra álltak és megszólaltak. A dalaik nem szimplán szerethetők voltak, nagyon jó volt a tempójuk, zseniálisan voltak hangszerelve, és a szövegvilágukat is egyedülállóan tartalmasnak találtam. Úgy éreztem, nekem vannak címezve, személyesen hozzám szólnak

– mondta Tabár Zoltán, akit Presser Gábor nemcsak az LGT vezetőjeként, hanem szólóban, zeneszerzőként és előadóként is meg tudott érinteni.

A Magna Cum Laude elsősorban kitűnő dalszövegeivel hatott rá, mert azok szerinte egyfajta „kifordított gondolkodást” feltételeznek, és olyan egyedi szóképeket használnak például a legismertebb számaik, a Pálinka dal vagy a Színezd újra esetében is, hogy azonnal magukra vonják a szokványos slágerekhez szokott rádióhallgató figyelmét.

Itt jegyzem meg, hogy a pályám elején sokkal fontosabbnak tartottam egy dalban a zenét, a szövegre pedig egyfajta kiegészítőként tekintettem, később viszont észrevettem, hogy ez éppen fordítva van, a dalszövegeken keresztül jut el az emberekhez a zene

– fűzte hozzá az Exotic basszusgitárosa.

A Loksira lassúztak

Tabár Zoltán kedvenc lemezéhez, az LGT Loksi című albumához érzelmi alapon kötődik, mert az első kamaszkori házibuliján nonstop ezt hallgatták az osztálytársakkal, a Gondolj rám és a Ha eljönnek az angyalok című dalokra pedig remekül lehetett lassúzni a lányokkal. A KFT Bál az Operában című albumát inkább szakmai szívvel szereti, hiszen az Exotic a KFT-hez hasonlóan new wave zenekarként kezdte, néhány év különbséggel követve az 1981-es Tánc- és Popdalfesztiválon feltűnt pályatársakat.

A Bábu vagy idején még amatőr zenekar voltunk, nagyon izgalmasnak találtuk a hagyományos hangképektől eltérő soundjukat, nem beszélve a korábbi klisékkel szembemenő, egyedi látásmódról tanúskodó szövegeikről

– fejtette ki a zenész, aki különösen a Pénztárcámat című szerzeményt érzi bátor húzásnak, azt pedig felettébb mulatságosnak tartja, hogy az ironikus hangvételű Elizabetet éppen a nők szokták leghangosabban énekelni a KFT koncertjein. Mindezek mellett a Bikini lemezeit, a bakancsos Edda első albumát, a Neoton Família Napraforgó és Hungaria Rock and Roll Party című korongját is nagyon kedvelte. Utóbbit különösen azért, mert a Hungaria volt az első hazai zenekar, amely nem csupán dalokkal, hanem egy komplex produkcióval, show-műsorral kápráztatta el a közönséget.

Bornai Tibor számára az Illés, az LGT és Sebő Ferenc művei jelentették azokat az alapokat, amelyekre saját zenei pályafutása során építkezett. Kedvenc lemezei és dalai főként a hatvanas évek végéhez és a hetvenes évekhez köthetők, legkedvesebb koncertje pedig a KFT 2014-es operaházi fellépése volt.

Bornai Tibor 2022. szeptember 21-én

Fotó: Szabó Réka / Index

A barátom barátja a barátom – tartja a mondás. De vajon így van ez a zenével is? Vajon a kedvenceink kedvenceit mi is kedveljük? Vagy kedvelnénk, ha ismernénk őket? Mindez kiderülhet sorozatunkból, amelyben a hazai popkultúra legfontosabb, legismertebb szereplőit kérdezzük az életüket, pályájukat meghatározó, valamilyen szempontból befolyásoló zenei élményekről, előadókról, lemezekről, dalokról, koncertekről, fesztiválokról. Ezen a héten Bornai Tibor, a KFT együttes billentyűs-énekes-dalszerzője válaszol kérdéseinkre.

Az Illés az első

Számomra egyértelműen az Illés volt a legfontosabb magyar zenekar. Amikor először arra vágytam, hogy színpadra léphessek, Szörényi Leventét és Bródy Jánost láttam maga előtt példaképként. Olyan szerettem volna lenni, mint ők, azt szerettem volna csinálni, amit ők, lelkesedtem a lemezeikért, a dalaikat pedig vadul játszottam otthon a zongoránkon

– emlékszik vissza a kezdetekre Bornai Tibor. A Locomotiv GT szintén sokat jelent a számára. Főként Presser Gábor és Somló Tamás állt közel a szívéhez, mégis az első LGT-albumot kedveli leginkább, amelyen Barta Tamás gitározott, Frenreisz Károly basszusgitározott és Laux József dobolt.

Abban a lemezben még benne van az a csodálatos hangulat, az a fajta szabadság, féktelenség és fantázia, amely a hatvanas évek zenéjét jellemezte. Sikerült úgy megőriznie, konzerválnia, mint a borostyánnak a belekövesedett bogarakat

– fogalmaz a zenész. Hasonlóan erősen hatott rá Sebő Ferenc, illetve a Sebő együttes is – amikor meglátta és meghallotta őket, szintén úgy érezte: ilyen akarok lenni.

„Tulajdonképpen, ami a magyar elődöket illeti, ez a három formáció, illetve stílusvilág alapozta meg a saját zenei irányultságomat, és erre az alapra tudtam építkezni későbbi pályafutásom során” – foglalja össze a Bál az Operában és Balatoni nyár szerzője.

Tavaly ünnepeltük az István, a király című korszakos rockopera színre vitelének negyvenedik évfordulóját, az ünnepi alkalomra – Novák Péter rendezésében – egy modernebb olvasatot láthatott a közönség a Papp László Sportarénában. Ezúttal nem magára a műre és az 1983-as bemutatóra, hanem annak utóéletére, különösképp az 1984-es év történéseire koncentrálunk.

Szörényi Levente és Bródy János 1983 augusztusában a Városligetben bemutatott rockoperája, az István, a király kultúrtörténeti jelentőségét évtizedekkel korábban részletesen kifejtettem, de felütésként idemásolnám legfontosabb passzusát.

Hogy művészi, szakmai, történelmi szempontból milyen logikai ellentmondások, dramaturgiai bukfencek, historikus képtelenségek feszülnek a darabban, abba most nem mennék bele, de az tény, az István, a király korszakalkotó mű. És mint ilyen, értelmezése szükségképpen plurális – ki-ki a maga érzelmei, elképzelései, bűnei és vágyai szerint közelít hozzá. Így vált a darab az idők folyamán politikai értelemben is önjáróvá: mindenki azt gondolt, azt vetített bele, amit akart (illetve amit nem szégyellt). De ebbe a konfliktusba legalább minden belefért: a pogány-keresztény, a hős-áldozat, az ősi-új, a függetlenség és az idegen hódítók ellentéte egyaránt. A (rock)opera műfaja pedig nehezen viseli el a nagyon összetett jellemeket és konfliktusokat.

Ami viszont kétségkívül tény: az István, a király művészi élete régóta független az alkotók akaratától. 1983-ban az egykori városligeti szánkódombon (amelyet azóta Király-dombnak neveznek) a hét alkalom alatt több mint százezren látták, a róla készült filmre félmillióan váltottak jegyet, a dupla lemez pedig a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat egyik legnagyobb sikere volt.

Tóth Zoltán az egyetlen Republic-tag, aki Bódi László „Cipő” 2013-as halálát követően elhagyta a zenekart, mert úgy tartja: az entitás, ami létrejött Cipő szellemi központjával, a halálával véget ért. A Republic az ő életműve által döntően meghatározott. Ennyi, ami biztos, döntse el mindenki maga, hogy létezhet-e nélküle. A gitáros közelmúltban csatlakozott a Kék és Narancssárga Produkcióhoz, egy Republic-dalokat játszó együtteshez.

Amikor Tóth Zoltán a felső tagozatos leckéket biflázta, a kamaszok körében a punk és az újhullám hódított. De nem Zoltánál, neki a The Beatles volt a kedvence.

A hetvenes évek közepén a rádiók már nem beatzenét adtak, ám a Magyar Népköztársaságba jókora késéssel jutott el a nyugati muzsika, méghozzá az egyetlen Magyar Rádión, a pártállam szigorúan cenzúrázott szűrőjén keresztül.

Minden The Beatles-fannak felteszik a kérdést: Lennon vagy McCartney? Zoltán szerint külön-külön nem jutnak ilyen magasra, a The Beatles nem lett volna az, ami a zenetörténetben. S mi tagadás, a gombafejűek hatása ott érződik a Republic hangszerelésében, hangzásában, zenei struktúrájában.

Zene, hallás után

No, de ugorjunk vissza az időben, oda, amikor a középiskolákban sorra alakultak az együttesek a hetvenes-nyolcvanas évek fordulóján. Tóth Zoltánt is behúzta a zenekarozás. Természetesen olyat választott, amelyik The Beatlest játszott. A maga módján, a muzsikustagok képzettségének hiányában. Zoltán pengetett a legjobban. A fiatalok mentségére szóljon, hogy akkortájt magnófelvételekről, hallás után kellett megfejteni, megtanulni a dalokat.

Majd Zoltán profi lett. Egy buli-, pontosabban partizenekarral járta a lagzikat, a táncmulatságokat, húzták a mindenféle talpalávalót a mulatságra vágyóknak.

Megjegyzem, a The Beatles is hasonlóan tolta a hamburgi klubokban, napi nyolc órában, részeg amerikai bakáknak.

Tóth Zoltán megpróbálkozott a civil karrierrel. Járt egyetemre, főiskolára, tanított képesítés nélküli napközis nevelőként, végül maradt a munkásszálló, meg két barát, akikkel demófelvételeket készítettek. Az asztalfióknak...

Sorsszerű találkozás 

Utólag okoskodhatunk, mondván, sorsszerű volt Zoli és Cipő találkozása, amelyből megszületett a sikerzenekar, a Republic.

Boros Lajos a Hungaroton popzenei főszerkesztőjeként dolgozott 1990-ig, és bátran mondhattak igent arra, amit hallottak, tudniillik Cipő már megírt néhány számot.

Bár a magyar populáris zene történetének egyik legfontosabb dalszerzője-előadója, Bródy János hazai kedvencei elsősorban azok voltak, akik a dalait előadták, nevezetesen Koncz Zsuzsa és Szörényi Levente, később Tolcsvay László és Halász Judit. Mindig becsülte Kovács Kati, Zalatnay Sarolta, Somló Tamás, Zorán és Komár László teljesítményét. Miközben nagy hatással voltak rá Cseh Tamás dalai és Baksa-Soós János fellépései. Az újabb korokból Lovasi András, Kiss Tibor, Bérczesi Róbert és Pajor Tamás szerzeményeire figyel, a legutóbbi koncertélménye pedig az Esti Kornél volt.

A barátom barátja a barátom – tartja a mondás. De így van ez a zenével is, a kedvenceink kedvenceit mi is kedveljük? Vagy kedvelnénk, ha ismernénk őket? Mindez kiderülhet a Magyar Popkulturális Értéktár új, kéthetente jelentkező sorozatából, amelyben a hazai popkultúra legjelentősebb, legismertebb szereplői mesélnek az életüket, pályájukat meghatározó, valamilyen szempontból befolyásoló zenei élményekről, előadókról, lemezekről, dalokról, koncertekről, fesztiválokról. Ezúttal Bródy János, az Illés és a Fonográf egykori tagja, sok száz fontos magyar dal szövegírója.

„Olyan polgári családban nőttem fel, ahol a bútorzathoz hozzátartozott a könyvespolc, a zongora és a lemezjátszó is. Utóbbi persze még mechanikus kurblis volt, 78-as fordulatszámú lemezeket lehetett rajta lejátszani – többek között a Patria népzenei gramofonfelvételeket. A szüleim zeneszerető emberek voltak, de a szórakoztató műfajokat enyhén lenézték, nem tartották sem zeneileg, sem irodalmilag értékesnek. Általános iskolás koromban néhány évig jártam zongoraórákra meg szolfézsra, szóval volt valamennyi zenei alapom, bár inkább a matek és a fizika érdekelt. (Ennek következtében sokáig műszaki pályára készültem, és a zenélést csak élvezetes és kalandos hobbytevékenységnek tartottam egészen 1969-ig, amikor már az Illés zenekar ismert tagjaként sutba vágtam a villamosmérnöki diplomámat.)

Ifjúkorom legnagyobb élménye egy Tommy Steele-film volt (The Dream Maker, 1963 – a szerk.), a Magyar Televízióban láttam, amint egy betegségéből lábadozó gyerek gitárral a kezében rocksztár lesz. Akkor kezdtem gitározni, és 

Az ismeretségből barátság lett és Zsuzsa 1964 tavaszán beajánlott az éppen gitárost kereső Illés zenekarba, ahol ő rendszeresen fellépett a Bercsényi-kollégium ebédlőjében tartott hétvégi táncestéken. Néhányszor vendégként eljött a »kis Buddy Hollynak« becézett Szörényi Levente, akinek át kellett adnom a gitárom, hogy fergeteges szuggesztív előadásában elbűvölje az együttes rajongóit. Aminek következtében Illés Lajos mint alapító-vezető az év végén átalakította a zenekari felállást, elcsábította Leventét, aki hozta magával a basszusgitáron játszó Szabolcs testvérét.”

Deep Purple, Emerson, Lake & Palmer. Mindkét banda alaphangszere a Hammond orgona. A robusztus instrumentum egyedi hangja tulajdonképpen két embernek köszönhető, tudniillik Donald Leslie róla elnevezett rotoros hangfala nélkül nem lenne kilencven éve töretlen Laurens Hammond orgonájának sikere.

Laurens Hammond mérnöknek született, már tizennégy évesen, 1909-ben automata sebességváltót tervezett, és még húsz sem volt, amikor barométert szabadalmaztatott, 1919-ben pedig feltalálta a csendesen járó órát. Ez már annyira komoly volt, hogy New Yorkban megalapította a Hammond Clock Companyt. A cége gyártotta villanymotor-óraszerkezet – amely az orgona alapjául szolgált a későbbiekben – sikerének azonban véget vetett az 1929-es világgazdasági válság. Hogy átvészelje,

Óramotorból orgona

Az Egyesült Államokban nem álltak középkori katedrálisok, lévén akkoriban még nem létezett az ország, így ritkaságnak számítottak a sípos orgonák. Ha valamely gyülekezet mégis az orgonaépítés mellett döntött, a híveknek mélyen a zsebükbe kellett nyúlniuk, mert félmillió dollárra rúgott a hangszerek királynőjének ára.

Laurens Hammond pedig ott állt befuccsolt órásműhelyével, amelynek fő terméke a szinkronmotor volt, ez biztosította az egyenletes, pontos működést. Nem beszélve a templomi orgonahiányról. A zseni agya már csak olyan, hogy összehoz látszólag egymással összehozhatatlan dolgokat, így lett az óramotorból az elektromos orgona hangkereke. A szám szerint 91 hangkerék olyan biztosan tartotta a hangmagasságokat, mint óramotor korában a pontos időt. Ráadásnak minden hanghoz 9 felhangszín-szabályozó regisztert rendeltek. Ezekkel a 9 állású szabályozókkal 253 millió kombinációt lehet elővarázsolni a hangszerből. És az sem mellékes, hogy a félmillióval szemben csak 1342 dollárba került a Hammond orgona.

A Hammond Clock Co.-ból Hammond Organ Company vált, miután 1934. január 19-én szabadalmaztatta találmányát a zseniális mérnök. Jól tette, ugyanis az első három évben mindjárt ötezer orgonát értékesített a cége. Érdekes, hogy

Ami ennél is fontosabb: számos szalonzenekar szintén beruházott Hammond orgonára.

A Leslie is Hammondé lett

Kis kitérőt teszek, mert a jellegzetes Hammond hangzás része a már említett Leslie-hangszóró. Donald Leslie szintén a harmincas évek közepén építette meg ruhásszekrény méretű eszközét. Ennek lényege, hogy két változtatható sebességű rotor forog a két hangszóró előtt, ezzel sajátos lebegést biztosítva az orgonahangnak. Nem véletlen hát, hogy 1967-ben a Hammond Co. megvásárolta a Leslie-manufaktúrát.

Három évtizede, 1994-ben jelent meg Cseh Tamás–Másik János–Bereményi Géza: Levél nővéremnek 2. című lemeze. Miként az 1977-es első részben, itt is két ember „ír” egy levelet a nővérnek, a kortárs Magyarország kulisszái közt. És itt a lényeg, mert a kulisszák markánsan elütnek a Kádár-korétól.

A nyolcvanas években a Cseh–Bereményi szerzőpáros még Valóság nevű nagybátyját siratta, aki csupán levélben érintkezhetett rokonaival, mint teszi ezt nővérével Cseh Tamás–Másik János a rendszerváltás után (is), a rájuk szabadult valóságban, megénekelve az új világot. Mondhatni, azt a Valóságot, aki 1990-ben hazatért. És nem üres kézzel. Elhozta nekünk a szabadságot. Meg a vadkapitalizmust. Az első lemezen még rébuszokban, itt már nyílt közönségességgel fogalmazott Bereményi Géza. Egykor a szabadság hiányzott, '94-ben az emberség. Egykor cenzúra működött, '94-ben az üzleti érdek cenzúrázott.

Az igazi levél dalait 2001-ben rögzítették a Bárka Színház Összes dalok időrendben sorozat koncertjén. Noha a Levél nővéremnek 1975-től szerepelt a Huszonötödik Színház műsorán, a lemezgyár két esztendőt várt a kiadással, akkor is a színigazgató unszolásának hála készülhetett el a csonka korong.

Cseh Tamás 1990-ben

Fotó: Glósz András / FORTEPAN

Baksa-Soós Jánossal a Citadellában

A levél nővéremnek előtt Cseh Tamás első színházi estje A DAL nélkül címet viselte 1973-ban. Ezt egy 2009-es CD őrzi, amit a Gyurkó vezette teátrum előadásán vett fel Kecskeméti Gábor fuvolás.

A fiatalabb generációhoz tartozó Weil Andrást kamaszként a Solqlap Budapest formáció, illetve az eklektikus zene és az underground világa szippantotta be. Egyik kedvenc zenei eseménye mindeközben a Mosoni-Duna holtágai között megrendezett, csak csónakkal megközelíthető Taka Tuka Fesztivál.

A barátom barátja a barátom – tartja a mondás. De vajon így van ez a zenével is? Vajon a kedvenceink kedvenceit mi is kedveljük? Vagy kedvelnénk, ha ismernénk őket? Mindez kiderülhet a Magyar Popkulturális Értéktár új sorozatából, amelyben a hazai popkultúra legjelentősebb, legismertebb szereplőit kérdezzük az életüket, pályájukat meghatározó, valamilyen szempontból befolyásoló zenei élményekről, előadókról, lemezekről, dalokról, koncertekről, fesztiválokról. Ezen a héten Weil András zenész, producer, az Ethnofil/Odd ID és a Qualitons billentyűse válaszol a kérdéseinkre.

Fotó: Weil András

Weil András kedvence együttese már gyerekkora óta a Kaláka, és ők jelentették a legnagyobb inspirációt is számára. Úgy érzi, Gryllus Vilmosék a kezdetektől nagyon erős zenei értékek mentén haladnak és alkotnak, ami a hangzásukon és az attitűdjükön is érezhető. Ugyanolyan jó hallgatni őket most, mint 20-30 évvel ezelőtt. A Solqlap Budapest formációval jóval később találkozott, akkor, amikor 20 éves kora körül felköltözött Budapestre, és teljesem magával ragadta az underground, ezen belül is főként a neosuol- és a hiphophullám. A Solqlap ennek része volt, ráadásul a barátai is zenéltek benne.

Ugyanekkor ismerkedett meg az eklektikus zenei világú, de annál élvezetesebb koncerteket adó Amoeba együttessel is, fellépéseik meghatározó élmények voltak számára, szerzeményeik pedig formálták a zenei ízlését. Velük a mai napig jóban van, és közös zenei projektjeik is vannak.

Nincs karácsony Kaláka nélkül

Legkedvesebb albumai sorát szintén a Kalákával kezdi, mert a formáció Szabad-e bejönni ide betlehemmel? című karácsonyi albuma messze a legtöbbet hallgatott lemez az életében. „Nélküle nem telhetett el advent és szenteste az elmúlt 30 évben, sem otthon a szülői házban, sem azóta, hogy én lettem a családfő” – eleveníti fel emlékeit a zenész.

A Qualitons Panoramic Tymes című korongja a fővárosba költözése után került a kedvencek közé. Meglepődött, hogy Budapesten is vannak olyan jó zenekarok, mint azok a nemzetközi csapatok, amelyeket korábban hallgatott, és a Qualitons volt az egyik ezek közül. Emellett a Kistehén zenekar Elviszlek magammal című lemezét is nagyon szereti.

Egyébként véletlen, szerencsés egybeesés, hogy később a Qualitonsban és a Kistehénben is játszottam, pedig egyikbe sem én jelentkeztem. A Kistehénhez Bognár Szabolcs barátom ajánlott be, amikor a csapat új billentyűst keresett, a Qualitons esetében pedig G. Szabó Hunor hívott fel, hogy be tudnék-e ugrani másfél évre a billentyűsük, Menyhei Ádám helyére.

A londoni Victoria and Albert Museum nagyszabású kiállítása Magyarországra érkezett. A Dívák & Ikonok néven futó utazókiállítás a Magyar Zene Házában látható, a tárlatot Batta András igazgató mutatja be videóriportunkban.

A díva kifejezést Théophile Gautier francia költő használta először, ő még kizárólag a táncos-énekes művésznőkre gondolt. A kiállítási tárgyakkal – elsősorban ikonikus fellépőruhákkal és kiegészítőkkel – együtt közölt mini életrajzokból viszont épp az derül ki, hogy az emelkedő státusznak kifejezetten gyakorlati, mondhatni prózai hozadéka volt: az operaénekesek és színésznők társadalmi és anyagi függetlenségük kivívására használták fel a széles körű ismertséget. A nők közül csak a dívákat vették annyira komolyan a férfiak által uralt világban, hogy hagyták őket a maguk ügyében tárgyalni.

Extravagáns, visszafogott, szende, érzéki

A tárlat a meghatározó dívák történetébe ad betekintést az operavilág nagyjaitól és némafilmsztároktól kezdve a mozivászon hírességein át napjaink világsztárjaiig. Méghozzá nem tankönyvi stílusban, papírízű kronológiával mutatják be a dívákat és a dívastátusz magasságait, hanem szórakoztatóan befogadható módon.

A magyar dívák sem hiányozhatnak: Jászai Mari, Fedák Sári, Koncz Zsuzsa, Rúzsa Magdi, Lakatos Mónika, Bangó Margit és Sena Dagadu mind hozzájárul ahhoz, hogy nyilvánvalóvá váljon, milyen sokféle lehet egy díva. Extravagáns, visszafogott, szende, érzéki, vagy – mint az utolsó kiállítóterek egyikében kiderül – akár még férfi is.

A kiállítás 2024. szeptember 15-ig látogatható.

Ma is hibátlan zene és megszólalás. Ezt bátran leírom a negyven esztendeje megjelent első Solaris-lemezről, a Marsbéli krónikákról.

Itthon felbomlás, külföldön siker

Helyesebb lenne persze a Marsbéli krónikák I. megnevezés, tudniillik idővel megjelent a II. és a III. A második éppen harminc évvel az elsőt követően, pont egy évtizede, a III. pedig két esztendeje. Maradjunk mi az első, 1984-es Solaris-korongnál, amelyet nem követett újabb album, így a tagság egy része átszivárgott az alakuló Első Emeletbe, a többiek megalapították a Napoleon Boulevard-ot. Egy ideig úgy mentek a bulik, hogy a Napoleon Bld. koncertje után Vincze Lilla lement a színpadról, s maradtak a zenészek, következett a Solaris-koncert, mígnem a banda 1986. április 7-én abbahagyta. Akkor úgy tűnt, végleg, ám szerencsére nem. Köszönhetően a szakértő külföldi füleknek. 

Solaris együttes

Fotó: Urbán Tamás / FORTEPAN

Teszem hozzá, a '84-es év nem éppen a prog rock csúcskorszaka, amennyiben két Mike Oldfield-lp jelent meg – a popszámokat tartalmazó Discovery és a Killing Fields filmzene –, Roger Waters első szólóalbuma, a megosztó The Pros and Cons of Hitch Hitking, Jean-Michael Jarre Zoolookja, a King Crimsontól a Three of a Perfect Pair, amelyen a slágerek keverednek az avantgárd muzsikával, a Camel zenekar Stationary Traveller című munkája, a Marillion második anyaga, a Fugazi. Ezek közé nemcsak hogy befér a Marsbéli, de megkockáztatom, ki is emelkedik közülük.

 S mert nincsen ének, külföldön szintúgy befogadható. A japán King Records meg is vásárolta a jogokat 1988-ban, és a világ minden táján terjesztette a lemezt. Sikerrel. Noha sem a Solaris, sem a Napoleon Bld nem létezett már, a CD hallatán 1995-ben meghívást kaptak Amerikába. Vicces, hogy itthon 1998-ig kizárólag bakeliten és kazettán jelent meg a Marsbéli.

Nagyon sikeres Los Angeles-i koncertjüket felvette a francia Musea kiadó, majd megjelentette a Solaris Live in Los Angeles című dupla lemezt és videót. Mi több, felkérést kaptak egy új lemez elkészítésére. No, nem itthon, Rio de Janeiróban. 

Új zenekar régi tagokkal

A rendszerváltásig egyeduralkodó hanglemezgyár (Magyar Hanglemezgyártó Vállalat – MHV) úgy vélte, nincs igény az instrumentális progresszív rockra. Így járt az East is, kizárólag akkor adták ki a nagylemezüket, amikor énekessel bővült a csapat.

A muzsikusok képességét mi sem bizonyítja pompásabban, mint hogy debütáló albumuk napok alatt aranylemez lett, miként a néhány hónappal később kiadott második korongjuk is.

Az egykor a budapesti undergroundhoz tartozó, 1987-es megtérése óta keresztény eszméket hirdető, az elmúlt évtizedben részben új utakat kereső szómágus-énekesre tinédzserként a Kex, Cseh Tamás és az URH hatott a legjobban, de nagyra becsülte a megújult Hungariát és az undergroundtárs Európa Kiadót. Miközben Bródy Jánost és Müller Péter Sziámit tartja a legfontosabb dalszövegíróinknak.

A barátom barátja a barátom – tartja a mondás. De így van ez vajon a zenével is? Vajon a kedvenceink kedvenceit mi is kedveljük? Vagy kedvelnénk, ha ismernénk őket? Mindez kiderülhet a Magyar Popkulturális Értéktár új sorozatából, amelyben a hazai popkultúra legjelentősebb, legismertebb szereplőit kérdezzük az életüket, pályájukat meghatározó, valamilyen szempontból befolyásoló zenei élményekről, előadókról, lemezekről, dalokról, koncertekről, fesztiválokról.

Ezen a héten Pajor Tamás énekes, szövegíró, a Neurotic zenekar egykori, az Amen együttes jelenlegi vezetője válaszol a kérdéseinkre.

Új klippel örvendeztette meg rajongóit és a magyar nyelvű metálzene kedvelőit a Samas. A Minden életen át ugyan szerelmes dal, ám a banda nem hazudtolta meg önmagát, s karcos metál muzsika szól a sok helyütt dallamos ének alatt.

A Samas elég rafinált név, tudniillik az ember azonnal morfondírozni kezd: vajon mit jelenthet? Kárász Dániel gitáros – az énekes János testvére – egy vallástörténeti munkában olvasott a sumer napistenről. Pontosabban a sumerok Utunként tisztelték, ami akkád nyelven Samas, aki babiloni és asszír napisten. Samas sarkallta Hammurapit törvénykönyve megalkotására.