Ami sikerült az Omegának, nem jött össze a Szabados Quintetnek

Ötven évvel ezelőtt is élt és virult a zenei élet. Mi sem bizonyítja ezt jobban az, hogy a korabeli lapok bőven cikkeztek a korabeli sztárzenekarokról. Olvasva a régi beszámolókat pedig az is kiderül, hogy ez a zenei kultúra ma is velünk és bennünk él. De miről szóltak a hírek? – II. rész

Az Ifjúsági Magazinban többek között az Omega és a Szabados Quintet volt az 1972-es év legfontosabb előadója

Az Ifjúsági Magazin 1972. decemberi összeállításában a megújult Omega és Szabados György free jazz kvintettje egyaránt nemzetközi sikereket ért el. Közülük mégiscsak az előbbinek sikerült külföldön tartósan megvetnie a lábát.

„Az OMEGA együttes mozgalmas, sikerekben gazdag évet tudhat maga mögött: az Élő Omega aranylemez, a jubileumi koncert, külföldi turnék stb. Januárban már új szerzeményeiken dolgoznak.”

Az Omega ekkor már bőven túl volt pályafutása első csúcspontján (1970), és amikor első számú dalszerzőjük, Presser Gábor és menedzserük-dobosuk, Laux József 1971 tavaszán megalapította a Locomotiv GT-t, sokan leírták őket. A Magyar Hanglemezgyártó Vállalat szintén bizalmatlanul fogadta a tervezett új stúdióalbummal kapcsolatos elképzeléseiket (200 évvel az utolsó háború után, ami csak 1998-ban jelent meg a problémásnak tartott dalokkal), a kiadó – egyesek szerint – inkább az LGT debütáló albumában látott fantáziát.

Arculatot és stílust váltottak

A zenekar ekkor a koncertjein rögzített új számaiból állította össze az Élő Omega lemezanyagát, ezt néhány szám negligálása után már elfogadták, viszont papírhiányra hivatkozva továbbra is késleltették a megjelentetést. Ha nincs papír, jó lesz az alumínium is – vélték a zenekar tagjai –, így először Magyarországon, alumíniumtokban, piros, majd később kék felirattal jelent meg a koncertalbum (amiből aztán sokféle változat készült).

Az Omegának – elsősorban német nyelvterületen – sikerült a nemzetközi áttörés, ahol 1973 áprilisában a Bellaphon hanglemeztársasággal kötött hároméves szerződést. A zenekar ezalatt a nyugatnémet cég legsikeresebb, legprofitképesebb együttesévé nőtte ki magát, és mint „Kelet-Európa első számú rockzenekara” bekerült a show-biznisz vérkeringésébe. Az együttes ezekben az években már csak vendégeskedni járt haza, kizárólag az Ifiparkban és a Kisstadionban adott koncerteket.

Mindezt részben kényszerből tették: a hetvenes évek közepére – látványra épülő koncertprogramjaik miatt – nemcsak a klubokat, hanem a szabadtéri szórakozóhelyeket is kinőtték. Ekkor már a Manfred Mann’s Earth Band, a Free, a Golden Earring, a Uriah Heep, a Supertramp társaságában járták Európa nagy fesztiváljait, és nem is mindig előzenekarként! Nem csoda hát, hogy a Bellaphon 1975-ben újabb öt évre megújította szerződésüket.

A biztos jövő az Omega számára új lehetőségeket ígért: arculatot és zenei stílust váltott. Az 1972 és 1975 közötti hard rockos, kísérletezőbb korszak után a Pink Floyd nevével fémjelezhető space rock felé mozdultak el. (A zenekar teljes pályáját lásd a popkulturalis.hu-n)

Az Omegával ellentétben nem sikerült a nemzetközi áttörés az egészen más területen alkotó Szabados Quintetnek. Pedig miként az Ifjúsági Magazin 1972. decemberi számában írják: „DR. SZABADOS GYÖRGY kvintettje a hazai free jazz egyik legjobb együttese. Számtalan külföldi fesztiválon szerepeltek már, nagy sikerrel. Itthon még kevesen értékelik muzsikájukat – senki sem próféta saját hazájában! –, de a jazzrajongók tábora egyre nő.”

Szabados György (1939–2011) a magyar jazztörténet egyik legnagyobb hatású, egyben egyik legtöbb vitát kiváltó alakja. Talán azért is, mert a kezdetektől következetesen járta a maga bartóki és free jazz hagyományokból táplálkozó útját. És a hagyományos jazzritmust a magyar népzene aszimmetrikus ritmikájával felcserélve valóban sajátos magyar jazziskolát teremtett. A hatvanas évek elejétől – Európában is – az elsők között kísérletezett az úgynevezett szabad zene koncepciójával, melyben haláláig makacsul hitt. És az idő őt igazolja.

A klasszikus zenei nevelést kapott, főállásban a kilencvenes évek végéig orvosként praktizáló Szabados a városi legenda szerint 1963-ban a Dália Klubban javasolta először Publik Endrének, hogy minden előzetes megbeszélés nélkül, „csak úgy” játsszanak. Ezzel megszületett a hazai free jazz. Ami aztán sokáig Szabados személyes ügye maradt, hisz Publik nem sokkal később Svédországba disszidált, és csak a hetvenes évek elején talált olyan társakat – Ráduly Mihály, Vajda Sándor, Friedrich Károly, Kimmel László személyében –, akik a koncepcióját magukévá tették. Aztán jöttek a fiatalabbak, Dresch Mihály, Lőrinszky Attila, miközben a Kassák Kortárs Zenei Műhelyben többek között Melis Lászlóval, Szemző Tiborral és Körmendy Ferenccel dolgozott együtt.

Körülötte tanítványok

Szabados 1972-ben a San Sebastian-i Jazzfesztiválon kategóriájában első díjat kapott, nyilván ez is szerepet játszott abban, hogy a műfaj perifériáján mozgó művész 1974-ben felvehette első önálló nagylemezét. A végül 1975-ben megjelent, Az esküvő című bemutatkozó album borítójára Szabados eredetileg Fejes László azonos című fényképét szerette volna (Fejes ezzel a fotóval 1961-ben Hágában a magyarok közül elsőként nyerte el a World Press Photo első díját), de a hatalom végül nem járult hozzá. Viszont Az esküvő 1975-ös megjelenése valóban új lehetőségeket és távlatokat nyitott a jazz hazai történetében.

Már ha egyáltalán jazznek lehet nevezni azt, ami ezen szól. Szabados az a típusú muzsikus, aki társaitól nemcsak zenei, hanem szellemi együttműködést/azonosulást is várt. Ami itt hallatszik, nem a műfaj általános szabályai alapján építkező kompozíciók sora, sokkal inkább öntörvényű, egyéni látásmódú, szabad, improvizatív zene. De miként húsz évvel később Szabados fogalmazta: „A világ nem műfajokban élt, hanem személyekben, vonulatokban és kvalitásokban”.

Szabados 1975-ben a Kassák Klubban saját kortárs zenei-filozófiai műhelyt indított, melyet 1988-ig vezetett, és ahol olyan muzsikusegyéniségek bontogatták szárnyaikat, mint Dresch Mihály vagy Grencsó István. 1983-ban maga köré gyűjtötte „tanítványait”, megalapította a nagy létszámú Magyar Királyi Udvari Zenekart (Dresch Mihály, Grencsó István, Kovács Ferenc, Benkő Róbert, Baló István, Geröly Tamás, Kobzos Kiss Tamás, Vajda Sándor és mások), amely együttesre írt kompozícióinak első számú megszólaltatója lett.

Az 1991-es Homoki zene lemezén csupa olyan jazzmuzsikus működött közre, aki a Dresch Quartet, a Grencsó Kollektíva vagy a később formálódott Dél-alföldi Szaxofonegyüttes tagja. A tanítványok pedig idővel felnőttek, önálló útra léptek, és nemcsak tovább, hanem – Dresch Mihály vezetésével – ki is teljesítették a szabadosi zenei-szellemi örökséget.