Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEM- Kultúr
- Popkulturális
- zene
- hungaria
- illés
- omega
- kovács kati
- koncz zsuzsa
- tűzkerék
- radics béla
- meteor
- juventus
- atlas
- generál
Sikerlistás zenekarok, amelyekre már csak kevesen emlékeznek a 60–70-es évekből
Hogy kik voltak a Hungária, az Illés, az Omega vagy épp Kovács Kati, Koncz Zsuzsa mellett még igazán népszerűek a maguk korában? Visszatekintő sorozatunkban ismét hozunk öt, a maguk korában sikerlistás zenekart. A hazai rock, beat és pop úttörői mellett felidézzük a Meteort, a Juventust és az Atlast is. A két korábbi válogatás itt és itt olvasható.
Tűzkerék
A Tűzkerék Radics Béla, Som Lajos, Váradi László formációjaként jött létre a Sakk-Matt feloszlását követően. A meglehetősen sok tagcserét megélő zenekarban egy időben Döme Dezső, Könnyű József, Tátrai Tibor, egy másik átalakulást követően, 1971-től Csomós Péter és Póka Egon is játszott.
A sok tagcsere nem hozta meg a várt eredményt, így 1972-ben Radics Béla csatlakozott az újonnan megalakuló Taurus zenekarhoz. A Tűzkeréknek az akkori kultúrpolitika miatt nem jelenhetett meg lemeze, mégis népszerű volt. Egyik ismertetőjegye a tagcseréken kívül az volt, hogy Magyarországon elsőként játszott Led Zeppelint. 1975-ben újjáélesztették a zenekart, amely egészen 1982-ig volt aktív. 1978 október elsején az Ifiparkban az East mellett ők tartották az év legemlékezetesebb koncertjét.
Meteor
Az 1968-as Ki mit tud? során ismertté vált Meteor a Liversing és a Dogs feloszlását követően jött létre. A rythm and bluest játszó formáció frontembere Demjén Ferenc és Demjén István volt, mellette Vadnai László billentyűzött, Tőricht György játszott szólógitáron, Benkő Róbert basszusgitáron, Bertalan „Güzü” István dobolt – egy részük a Dogsból érkezett, mások pedig a Liversingből. A progresszív zenétől a poposabb irány felé elmozduló zenekar A gárdista című dala slágerré vált, és hozzájuk köthető a Kívánj te is nekem szép jó éjszakát című szerzemény is.
Végül 1969-ben végleg feloszlottak, a zenekar egy része a Sakk-Matt nevű zenekarba igazolt. A Budai Ifjúsági Park első aranykorát a Meteornak és a stílusban hozzá hasonló zenekaroknak – mint a Liversing, a Sakk-Matt (róluk itt írtunk) és a Tűzkerék – köszönheti.
Juventus
A hatvanas évek második felében alakult a Syrius kettéválását követően. A Pápai Faragó László orgonista, énekes, Molnár Ákos szaxofonos, Hanka Péter gitáros, Varga Dénes basszusgitáros és Szigeti Béla dobos által létrehozott formáció már megalakulása évében szerepelt a Magyar Televízió Slágerkupa című műsorában. Számos lemez- és rádiófelvételt készítettek, '68-ban, '69-ben de még '70-ben is jelent meg kiadványuk.
Zenéltek a Táncdalfesztivál műsorában is, ők kísérték Kovács Kati Add már uram az esőt című győztes produkcióját is, amely az év slágerévé vált, és amelyet napjainkban is időről időre feldolgoznak különböző előadók. A számos átalakulás során a zenekarban megfordult többek között Tátrai Tibor, Csomós Péter, Kékes Zoltán, Csurgai Attila és Póka Egon is.
Atlas
Az 1960-as évek elején alapított zenekar szintén számos tagcserén esett át, felívelő korszakában Flamm Ferenc énekelt, Horváth György basszusgitáron, Fülöp Ervin szaxofonon és orgonán, Bélai György pozánon és orgonán, Makrai Pál gitáron és Szekeres Gábor pedig dobon játszott.
A zenekar több kislemezt is kiadott, a pol-beat fesztiválon pedig Magay Klementinát kísérte. Egyik csúcspontjuk az volt, amikor a Kisstadionban is felléphettek az Illés és az Echo zenekarok mellett. Dalaik több alkalommal is szerepeltek a sikerlistákon is, egyik ilyen daluk a Zsákutca, másik a Segítség, vagy épp A kutya, a Félek, hogy egyszer meghalok, a Jöjj ide hozzám, a Töröld le a könnyeidet című szerzemény volt.
A „kölyök” Generál
A tizenéves gyerekekből álló „kölyök” formáció frissességet, felüdülést hozott a popszcénába. A többszólamú vokálokkal tarkított, tiszta gitárhangzásra épülő dalokkal új színfoltot hozott a zenei életbe. Zenéjük és színpadi megjelenésük (fehér ruha, kalap, bohókás jelmezek) is egyértelműen hozta azt a karaktert, amit képviseltek. A Révész Sándor vezetésével működő formációban Novai Gábor basszusgitáron, Ákos István gitáron, Karácsony János szólógitáron és Reck Lajos dobokon játszott.
Többek között a Táncdalfesztiválon előadói díjat is nyertek a Mit tehet az ember (egy eltört szerelemmel) című dalukkal, és ugyanez év végén a harmadik hazai közönségkedvenccé váltak, sőt több országban is. A külföldön népszerű zenekarról keveset lehetett tudni itthon, ezért '75-ben leállt, majd később újraszerveződött Horváth Charlie, Tátrai Tibor és Solti János vezetésével, és bár karaktert váltott, 1979-ben végül megszűnt.
A cikkhez felhasznált információk a popkulturális.hu oldalon találhatóak.
Rovataink a Facebookon