Biztató hír, hogy két agyvérzés után bal kézzel, szenvedélyesen játszik

A V'73-ban progresszív rockot játszott, a szélesebb rockközvélemény a V'Moto-Rock-ban csodálkozott rá egyedi, érzékeny zongorajátékára és lírai hangvételű dalaira. Az énekes-szövegíró Demjén Ferenccel olyan slágereket jegyez, mint a Gyertyák, a Jégszív, az Angyallány vagy a Várj, míg felkel majd a nap. Lerch István ma hetvenéves.

Egészen addig a klasszikus zene bűvkörében élt, amíg kamaszként meg nem ismerte Keith Emerson, Greg Lake és Carl Palmer zenéjét, és pályája attól kezdve végképp „gellert kapott”. A V'73 többek között az ő klasszikus zenei átirataival (Csajkovszkij: Patetikus szimfónia, Weiner Leó: Rókatánc) aratott – főként szakmai – sikereket, ennek hatására vitte magával turnézni az Omega és a Locomotiv GT.

Aztán a Metronóm 77 fesztiválon találkozott Demjén Ferenccel, aki meghívta az éppen formálódó V'Moto-Rock zenekarba. Tizenegy évet töltöttek együtt, játszották a maguk igényes, populáris rockzenéjét, mígnem 1988-ban Demjén szólista lett, a zenekar pedig szétesett.

V'MotoRock: Angyallány (1989, koncert)

Lerch hangszeres kvalitásait tovább erősítette, hogy időközben elvégezte a jazztanszakot – többek között ezért lett 1982-ben az alkalmi Supergroup nevű formáció tagja –, szerzőként pedig már a kezdetektől szűknek érezte a V'Moto-Rock adta kereteket. Nemcsak első feleségének, Kovács Katinak szerzett dalokat, de Cserháti Zsuzsának, Szűcs Judithnak, Koncz Zsuzsának vagy Malek Andreának is. Majd 1994-től a Tátrai Band mellett a szólistaként is roppant sikeres Charlie számára írt Horváth Attilával számos emlékezetes slágert (például Jég, dupla whiskyvel, Mindenki valakié).

Emellett persze számos szólóalbumot is megjelentetett (Különös bolygó, 1989; 10 és 1/2, 1991; Szomjas angyalok, 1994; Good Bye, 1999), az új évezredben viszont csak különleges alkalmakkor lépett színpadra. 2001-ben harminc éves zenei pályafutását ünnepelte a Kongresszusi Központban, három évvel később az 50. Szimfóniát mutatta be ugyanott.

2009-ben Slágerek szimfóniája címmel Caramell-lel, Sebestyén Mártával és egy kamarazenekarral adott koncertet, 2013 októberében pedig a Művészetek Palotájában lépett fel, amelynek apropóját a hatvanadik születésnapja adta, és ahol válogatott rock- és jazzmuzsikus barátaival – valamint egy komplett szimfonikus zenekarra – pályafutása legszebb darabjait adta elő.

Akkor így nyilatkozott:

„Ismerek egy jó mondást: nem az a fontos, hogy mennyi év van az életedben, inkább az, mennyi élet van az éveidben. Amíg ugyanúgy tudok lelkesedni és készülődni az újabb megmérettetésekre, mint harminc évvel ezelőtt, addig nem érzem magam hatvannak. [...] Azért nem csinálok sűrűbben koncerteket, mert aki ismer, tudja, hogy lelkiismeretes, maximalista ember vagyok, szükségem van az alapos felkészülésre.”

Aztán 2017-ben Lerch István rövid időn belül két agyvérzést kapott, azóta két életmentő és egy korrekciós koponyaműtétet hajtottak rajta végre, az elmúlt öt évben összesen 38 hetet töltött kórházban. Biztató hír lehet, hogy a zenész az utóbbi időszakban néha ismét zongorázik. Bal kézzel, szenvedélyesen.

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!