Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMKiadták, az egyik legsikeresebb lemez lett, mégis betiltották
Fél évszázada, 1973-ban készült a Locomotiv GT egyik legsikeresebb lemeze, a Bummm! Siker ide, siker oda, a korongot az akkori hatalom 1975-ben betiltotta.
1971 az esztendő, amikor – a szokásos késéssel – Nyugatról megérkezett a legújabb rockőrület Magyarországra, jelesül a supergroupalapítás. Az első supergroup az 1966-ban létrejött Cream volt, tagjai már előző zenekaraikban kivívták maguknak a hírnevet:
- Eric Clapton a Yardbirdsben, Ginger Baker a Graham Bond Organisation formációban, amelyben amúgy Jack Bruce is játszott, aki megjárta még a Manfred Mannt is.
Hasonlóan ment ez itthon is, persze szocialista módon: a Kommunista Ifjúsági Szövetség (KISZ) lapja, a Magyar Ifjúság olvasói voksai alapján összeállította az első magyar szupergroupot, amely így festett:
- Radics Béla – gitár, Sztevanovity Zorán – ritmusgitár, Frenreisz Károly – basszusgitár, Presser Gábor – orgona, Laux József – dob, Benkő László – billentyű, Kóbor János – ének.
Vagyis az Omega és a Metro muzsikusaiból, illetve Radics a Tűzkerékből.
Két magyar supergroup
Nyilván nem a szavazás miatt, de két supergroup is alakult, méghozzá a voksoláshoz hasonló felállásokkal. Az LGT-be az omegás Presser és Laux mellé Frenreisz érkezett a Metróból, és Barta Tamás a Hungáriából. Radics pedig megalapította a Taurust, ahová a Neotonból igazolt át Balázs Fecó és Som Lajos, illetve a Metróból a dobos, Brunner Győző. Som Lajost a végjátékban Zorán váltotta a basszusgitárosi poszton.
Két supergroup, két merőben más sors. A Loksira könnyen ráfoghatjuk, hogy minden idők egyik legsikeresebb zenekara lehetett, ám az LGT története sem felhőtlen sikersztori.
Az LGT-t a hatalom többször is visszarántotta a világsiker kapujából. Több lemezük nem jelenhetett meg, másokat utólag tiltottak be.
Így járt a Bummm! is.
is.Ezt a Loksi második felállása készítette, a basszusgitáros, szaxofonos, énekes, zeneszerző Frenreisz Károly helyére Somló Tamás érkezett. Basszusozni ugyan nem tudott – Barta tanította, aki maga játszotta fel a basszusszólamot a stúdióban –, bezzeg szaxofonozni és énekelni!
Turné a tengeren túlra
A tagcsere új hangzást hozott, a progresszív rock helyett blues-rock, a Hammond orgona helyett zongora szólt. Nem véletlen, ugyanis a fő zeneszerző Barta Tamás lett. Tízből hat dalt jegyez – míg az előző korongon hármat.
Az első, 1974-es angol nyelvű lemezt Jimmy Miller, a Rolling Stones zenei producerének irányításával rögzítették Londonban. Barta Tamás, aki „angolul gitározott”, a tizenegyből hét számmal képviseltette magát – az összes „bummmos” szerzeménye mellett egy, szintén ekkoriban rögzített kislemezes dallal.
A BANDA AZ EGYESÜLT ÁLLAMOK HUSZONÖT VÁROSÁBAN TÖBB MINT HARMINC KONCERTET ADOTT, NYILVÁN ELŐZENEKARKÉNT. OLYAN SZTÁRCSAPATOK ELŐTT, MINT A ZZ TOP, AZ AEROSMITH VAGY A CHICAGO. HA LEMEZÜKBŐL PÁR SZÁZZAL TÖBB FOGY, FELKERÜLNEK A 200-AS BILLBOARD LEMEZELADÁSI LISTÁRA. NANÁ, HOGY A KIADÓ, AZ ABC ÚJABB KORONGRA KÖTÖTT SZERZŐDÉST VELÜK.
1975-ben jelent volna meg az All Aboard című lemez. Volna. Mert lejárt a tartózkodási engedélyük. A párt hazaparancsolta őket, ám Barta maradt Amerikában. Miként akkor mondták: disszidált.
Ezért aztán betiltották a hihetetlenül sikeres Bummm!-ot, az All Aboard megjelenését pedig letiltották. Megtehették, lévén a kiadóval szerződő fél magyar állami vállalat volt. Válaszul, mondhatni, bosszúból az ABC 1979-ig életben tartotta exkluzív szerződését, amely lehetetlenné tette a Loksi számára, hogy más külföldi kiadóval szerződést kössön. Ráadásul a kiadóban zajló vezetőségváltás miatt nem fizettek gázsit a muzsikusoknak.
Sovány vigaszként Presser a keveretlen mesterszalagot magával hozta, míg Laux megtartotta a lemez tesztnyomatát. Ezek alapján jelentették meg 1988-ban a Locomotiv GT ’74 USA című korongot.
Rovataink a Facebookon