Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMA pályatársnője mentette meg az életét
További Popkulturális cikkek
Az egyik leggyakoribb téma a művészetben a szerelem, és nincs ez másképp a zenében sem. Írásunkban – a teljesség igénye nélkül – egészen a 60-as évekig mentünk vissza, hogy megnézzük, hogyan alakult és változott az évtizedek során a magyar szerelmes dalok palettája. Olyan szerzőket elevenítünk fel, mint az Omega, az LGT, Koós János, Szécsi Pál, vagy Cseh Tamás, Cserháti Zsuzsa, Takáts Tamás, de Krisz Rudi, a Groovehouse, Fluor Tomi és a ValMar is helyet kapott a felsorolásban.
Az 1960-as évek
A hatvanas évekre jellemző tánczenei stílusban számos szerelmes dal született, ezek közül talán a legismertebb Koós János Kislány a zongoránál című nótája, amelyet még a 2000-es években is sokszor játszottak különböző falunapokon, rendezvényeken. Zalatnay Saroltától pedig a Hol jár az eszem szintén sokak fülében felcsendülhet.
De már a hatvanas években elindult a beat, olyan zenekarokkal, mint az Atlantis, az Echo vagy a Metro, és '62-ben megalakult az Omega is. Így a Ha én szél lehetnék és az Illéstől az Oh, kisleány vagy a Fáj minden csók, a Metrótól pedig a Pár csepp méz lehet sokaknak ismerős, ami szintén felkerült a listákra ebben az évtizedben.
Koós János – Kislány a zongoránál
1970-es évek
A hetvenes éveket masszívan elkezdi uralni a middle of the pop és a kemény rock, mint a Bergendytől a Jelszó love, szeretet és a Piramistól az Ajándék című dal. De itt is fontos szerepet kapnak a beatzenészek munkái (Illés – Add a kezed, Locomotiv GT – Ő még csak most 14, Álomarcú lány, Beatrice – Gyere, kislány gyere). Még mindig népszerűek a tánczenék, és kinek ne lenne ismerős Szécsi Pál Egy szál harangvirágja, amelyet Harangozó Terinek írt, aki egy öngyilkossági kísérlete során megmentette az énekes életét. Vagy épp Cserháti Zsuzsától a Kicsi, gyere velem rózsát szedni.
Cserháti Zsuzsa – Kicsi, gyere velem rózsát szedni
1980-as évek
„Te nem érzed azt a kínt, nem voltál féltékeny soha” – akik ismerik, minden bizonnyal nem tudják úgy olvasni, hogy közben magukban ne énekelnék az Edda Művektől. Akárcsak Fenyő MiklósVárni rád című dalát – de ha már Fenyő, kétségkívül a Hungariát is meg kell említenünk. Ezek mellett egy érzelmes és költői vallomás is megjelenik a Bikinitől („Ha volna még időm, hazudhatnék neked...”), de ezt a hangulatot folytatja Homonyik SándorÁlmodj királylánya vagy Kern András Te majd kézen fogsz és hazavezetsz című dala is. A derűsebb kategóriát erősíti Cserháti és CharlieSzáguldás, Porsche, szerelem vagy a Neoton FamíliaHolnap hajnalig című száma is.
Hungaria – Csókkirály
1990-es évek
A '90-es években a jelentős társadalmi változások hatással voltak a zenei világra is. Az alternatív rock, a hiphop és az elektronikus zene is kezdett teret hódítani, és számos zenekar választott idegen eredetű, leggyakrabban angol nevet, gondoljunk csak a Happy Gang vagy a Soho Party formációkra. Sláger volt a Back II Blacktől a Szerelembomba vagy a Baby Sisterstől a Szeresd a testem is. De szintén eltaláltak valamit Bereményi Géza és Cseh Tamás mélyen őszinte és fájdalmas szerelmes dalai a kilencvenes évekből, gondoljunk például a Csönded vagyok című dalukra. Ugyanakkor Cserháti Zsuzsa ebben az évben is hozott egy örökzöldet Boldogság, gyere haza címmel.
Baby Sisters – Szeresd a testem
2000-es évek
„Megöl a vágy, hogy velem tölsd az éjszakát” – énekelte a Takáts Tamás Dirty Blues Band a 2000-es évek elején, de ki tudná elfelejteni Krisz RudiHomokba rajzolt szerelmét, vagy azt, hogy mi történik akkor, ha Nem jön álom a szememre (TNT).
Ebben az időszakban még színesebbé vált a zenei paletta. Az internet térnyerése jelentős hatást gyakorolt a zenei szcénára is, a zenészek könnyebben elérték a közönséget, és szép lassan eljutottunk oda, hogy már nem csak a nagy lemezkiadók diktálták a tempót. Krisz Rudi mellett olyan sztárokat hallgatott a fiatalság, mint Baby Gabi, a Grooveheouse, a TNT, a NOX vagy épp DJ Szatmári és Jucus. Az emo-korszak hangulatát pedig a Children of Distance találta el a leginkább az olyan dalaikkal, mint A karjaidban meghalni, a Ha sírsz, az Emlékezz rám, a Búcsúlevél, a Beforratlan sebek vagy a Te vagy az, te voltál.
Krisz Rudi – Homokba rajzolt szerelem
2010-es évek
A 2010-es évek elejét szó szerint felrobbantotta Fluor Tomi Mizuja, de megjelenik a színen ByeAlex is Az én kedvesemmel. Mindeközben még mindig felcsendülnek az olyan típusú popdalok, mint például a Freshtől az Én is imádlak, vagy a Desperadótól az Akarom őt. A 2010-es évek második felében feltűnik a színen a Wellhello, a Halott Pénz, a Lóci játszik, a Margaret Island és a Bagossy Brothers Company is.
Fluor, SP – Mizu?
2020-as évek
Napjainkban a TikTok-generáció és a trapzene előretörése látható, és miközben továbbra is népszerű a Halott Pénz vagy épp a Bagossy, megérkeznek az olyan előadók, mint Azahriah, Dzsúdló, T. Danny vagy a ValMar, amely 2022-ben az Úristen című dallal robbant be a köztudatba. Hogy mit várható még a 2020-as években, az már a jövő zenéje!
ValMar ft. Szikora Robi – Úristen
Nyilván a felsoroltakon kívül még számos más szerelmes dal is megjelent ezekben az időszakokban – minden olvasó visszaemlékezhet, hogy mivel udvarolt 10-20-30 évvel ezelőtt.
Rovataink a Facebookon