Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMMindenki tetű, énekelték torkuk szakadtából, és már mehettek is a börtönbe
Negyven éve zajlottak a punkperek, amelyekben láthatatlan, ellenben fontos szerepet játszott Erdős Péter. A Magyar Hanglemezgyártó Vállalat – könnyűzenei tekintetben – első embere a Kritika 1983/6. számában publikálta az addig fénymásolatban terjesztett, Felszólalás a szennyhullám ügyében című írását, amiben betámadta a CPg zenekart.
Csatári Bence történész, rockzenei szakíró, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága munkatársa úgy véli, hogy elgondolkodtató, hogy amíg a kommunistaellenes CPg tagjait letöltendő börtönre ítélték, addig a rasszista Mos-OI muzsikusai megúszták felfüggesztett büntetéssel:
Meglehet, hogy Erdős cikke nélkül is perbe fogják a CPg-t. A Kádár-korban úgy fogalmaztak: a punkzenekarok anarchista felfogást képviselnek. A CPg mellett az Aurora, a Közellenség. Ide szokták sorolni a Mos-OI-t is, ami valójában Oi! stílus, másként skinhead zene.
Csatári Bence szerint a skinheadek rasszisták voltak, a CPg azonban kommunizmusellenes, azaz rendszerellenes szövegeket írt. Noha a Mos-OI énekelt a cigánymentes övezetről, Erdős Péter elterjesztette, hogy a CPg, azaz a Com'on vagy Coitus Punk group valójában a Cigány Pusztító gépezetből vagy gárdából kreált mozaikszó.
Ezt a hazug bélyeget a mai napig nem tudják teljes mértékben lekaparni magukról
– mutat rá a történész, aki beszél az 1982. június 11. és 14. között zajlott első punkperről is: ekkor vették házi őrizetbe Benkő Zoltánt, Güzüt, a zenekar kitalálóját, vezetőjét. Kazettabirtoklás miatt, ugyanis az elkobzott magnókazettán, a zeneszámok között hallható volt a Szabad Európa Rádió szignálja. Végül felmentették az izgatás vádja alól.
Ekkoriban következett be az is, hogy megingott Erdős Péter széke. 1982-ben szerkesztőségekre darabolták a hanglemezgyárat. A Start a kezdő előadókat adta ki, a Krém a dzsesszt karolta fel, majd jött a Bravo, a Favorit, s olyan szakemberek, mint Boros Lajos, Wilpert Imre, Révbíró Tamás, Benkó Sándor.
Csatári Bence azt is felidézi, hogy ekkortól helyezték szoros megfigyelés alá a CPg tagjait, Tiszavirág fedőnévvel nyitottak róluk dossziét. Az itt felhalmozott információanyaggal operált később a hatalom a perben.
A P. Mobil mint punkzenekar
„Az utóbbi időben új irányzat terjedt el a fiatalok között, a »Punk« Angliából indult el, lényege a megbotránkoztatás. Magyarországon most télen kezdődött a hatása. Jelenleg a legismertebb ilyen együttes a P. Mobil” – olvasható egy 1978-as állambiztonsági aktában. A rockszakíró ezzel kapcsolatban így vélekedik: „Nem zenészek írták, maradjunk ennyiben. De ráhúzták ezt a Piramisra, a Beatricére is. A kulcsszó a megbotránkoztatás, amiben igazat adhatunk a jelentésnek, gondoljunk a Mindenki tetű című szám refrénjére.”
Hol mindig kék az ég – kék az ég!
Hol mindig zöld a fű – zöld a fű!
Hol nincsenek problémák – problémák!
Ott mindenki tetű – az MNK-ban!
Botrányt, botrányt, akarunk!
Botrányt, botrányt, akarunk!
Hol minden rossz, mi új – rossz mi új!
Hol a jólét csendet szül – csendet szül!
Hol az emberek mind némák – mind némák!
Ott mindenki tetű.
A nyolcvanas évek elejére a rockzenekarok megkötötték kompromisszumaikat, és megjelenhettek első lemezeik, a Hobo Blues Bandnek, a P. Mobilnak is. A CPg nem lehetett kompromisszumkész, mert minden szövegük minden sora antikommunista volt, ha egy szót megváltoztatnak, hiteltelenné válnak.
Csatári Bence azt is hangsúlyozza, hogy a CPg-tagokat kifejezetten szövegeik miatt ítélték börtönbüntetésre. Sorsuk bizonyította, hogy igaz, amit énekeltek: mindenki tetű, aki egy bizonyos szint felett együttműködött a diktatúrával.
Pol Pot megyék vetélkedője
A CPG SZEGEDI, A KÖZELLENSÉG VESZPRÉMI, AZ AURÓRA GYŐRI EGYÜTTES. CSONGRÁD ÉS VESZPRÉM MEGYÉT TITKON POL POT MEGYÉNEK HÍVTÁK
– fogalmaz a történész, majd kifejti: Veszprémet Pap János, az MSZMP Veszprém Megyei Bizottságának első titkára uralta, míg Komócsin Mihály, szegedi, majd Csongrád megyei pártbizottság titkáraként Csongrádot. Bátyja, Komócsin Zoltán azt állította, jó kapcsolatot ápol Leonyid Brezsnyevvel (a Szovjet Kommunista Párt főtitkára – a szerk.), aki őt szeretné Kádár János (a Magyar Szocialista Munkáspárt főtitkára – a szerk.) székében látni.
Persze hogy a CPg-t kitiltották Szeged minden klubjából, így költöztek Sashalomra, ahol szoros rendőri felügyelet alatt éltek.
Az 1983-as, óbudai Mozaik Klubban tartott koncertjük előtt találkoztak Erdős Péterrel és famulusával, a Pesti Műsor egykori újságírójával, Bálint Péterrel, aki a zenekar visszaemlékezése szerint méretes aktatáskájában felvevő berendezést vitt magával, ám Bálint Péter ezt tagadja.
Emlékeztet Csatári Bence, majd arra is, hogy Erdős rendszeresen felvette beszélgetéseit. Amikor a CPg-sek észrevették a trükköt, távoztak – állítják a zenészek.
Csirkevágásból csirkedarálás
Szintén abban az évben zajlott a Kozák téri Művelődési Házban az a koncert, ahol csirkét vágtak. Ebből kerekítette Erdős Péter azt a történetet, miszerint Nagy Feró darált csirkét egy Beatrice-bulin.
Magyarázza Csatári Bence, majd megjegyzi, hogy volt, amikor a CPg tagjai korábban tyúkólban is próbáltak. A zenekar tagjai mindenesetre valahonnan elloptak egy tyúkot, amit elmondásuk szerint vissza akartak vinni a koncert után, és amit aztán a mikrofonállványhoz kötöttek. A közönség erőszakolta ki, hogy levágják a jószágot. Amit Haska Béla szakszerűen meg is tett, ám a nézők begerjedtek, és széttépték az állatot.
A történészi beszámoló szerint „a koncepciós eljáráshoz tartozik, hogy a második per előtt a zenekar két tagját börtönre ítélték, mert verekedést provokáltak ellenük. A nagy per idején a Tolnai Lajos utcában, a politikai rendőrség börtönében őrizték a zenészeket, akiket egymástól külön hallgattak ki.
A tagok CPg-számokat fütyültek a mellékhelyiségben, így tudtak kommunikálni egymással.
Amíg a CPg három tagját letöltendő, a negyediket kiskorúsága miatt felfüggesztett börtönre ítélték rendszerkritika miatt, addig a Mos-OI tagjai felfüggesztettet kaptak, holott a zenekar szövegei rasszisták voltak. Ugyanakkor, mint Benkő Zoltán fogalmazott, ha húsz évvel azelőtt csináltak volna balhét, akkor végleg eltüntetik őket.”
Rovataink a Facebookon