Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEM- Kultúr
- Popkulturális
- kovács kati
- locomotiv gt
- presser gábor
- barta tamás
- somló tamás
- lerch istváb
- demjén ferenc
- koncz tibor
Lejárt a muzsikusok tartózkodási engedélye, a kiadó elsikkasztotta a gázsijukat
További Popkulturális cikkek
„Életem legjobb lemezét Kovács Katinak írtam” – nyilatkozta anno Presser Gábor az éppen ötven esztendeje megjelent Kovács Kati és a Locomotiv GT című korongról.
Az énekesnő nem sokat tudott a Loksiról
1974 márciusában jött ki Kovács Kati harmadik nagylemeze, méghozzá Erdős Péter ötlete nyomán egy LGT-vel közös album. Érdekes, hogy a négy évvel későbbit, amelynek dalait Szörényi Levente komponálta, nem támogatta Erdős doktor. Dacára, hogy mindkét anyag szövegeit Adamis Anna jegyzi. Igaz, a lemezgyár az albumot Bródy Jánossal tervezte, aki azonban kihátrált a munkából, s ez idő tájt mondott igent az Omega felkérésére.
Pályája elején az Omega és a Metro kísérte az énekesnőt, a Locomotiv GT-ről azonban nem tudott sokat, végül állandó zeneszerzője (és akkor még férje), Koncz Tibor biztatására, aki virtuózként jellemezte Presser Gábort, ráállt a közös munkára.
Szólj rám, ha hangosan ordítanék
A próbák a Laux József – Adamis Anna házaspár Bem rakparti lakásában folytak. A szomszédokra tekintettel Kovács Kati ezzel fordult a muzsikusokhoz: „Szóljatok rám, ha nagyon hangosan ordítanék, mert én mindenhol ordítok!” A városi legenda úgy tartja, ez a mondat ihlette a Szólj rám, ha hangosan énekelek című slágert. A számot a Loksi az 1975-ös, Mindig magasabbra lemezére tette rá, majd a következő évben, Csehszlovákiában kiadott Motor City Rock címadó szerzeménye lett.
A banda első koncertlemezén, az angol nyelvű Locomotiv GT In Warsaw albumon eredeti szöveggel, magyarul hangzik el. A cseh LP-n szerepel Az eső és én, Somló Tamás remeke, ami szintén Kovács Katinak íródott, s amit feltettek az 1976-os Locomotiv GT V. dupla album negyedik oldalára, amelyen régebbi nóták szerepelnek koncert jellegű megszólalással. Emlékezetes, amikor Kovács Kati Szabó Gáborral adta elő a dalt 1974-ben, a Magyar Rádió nyolcas stúdiójában. A világhírű, stílusteremtő, Amerikában élő dzsesszgitáros hallotta az LGT-vel közös lemezt, megtetszett neki az ének, ezért meghívta a produkcióba Kovács Katit.
Az említett V-ös lemezre felkerült még a Várlak is, a szerző, Presser Gábor előadásában. Ám alig jelent meg a dupla album, a terjesztését betiltották, mivel a zenekarvezető-dobos, Laux József disszidált. A betiltás hivatalos indoka: a belső borító koncertfotóján, Laux farmerjén a kanadai zászlót idéző levélminta látható. A dobossal együtt a szövegíró is hátat fordított a bandának, úgy festett, a Loksi története véget ér.
Kovács Kati-dalok saját repertoáron
Miért kerültek a Kovács Kati lemezére írt nóták a Locomotiv GT műsorába? Erre magyarázat a Los Angeles-i ABC Records stúdiójában 1974-ben rögzített album, az All Aboard meg nem jelenése. Az anyag keverése még váratott magára, amikor lejárt a muzsikusok tartózkodási engedélye, az amerikai kiadó elsikkasztotta a gázsijukat és visszatartotta a mesterszalagot, ráadásnak Barta Tamás kint maradt az USA-ban.
A szalag 1987-ben került elő, ebből készült a Locomotiv GT '74. című korong. Ezen hallható a Let's Teach The Children, azaz a Tanítsd meg a gyerekeket, a Szólj rám, ha hangosan énekelek Motor City Rock címen, az Endless Rain, vagyis Az eső és én, valamint a Várlak angol változata, az I Believe You, illetve az Angel of Hobos, vagyis a Szabad vagyok. A How You're Doin' Man a következő Kovács Katival közös LP-re, a Közel a naphoz címűre került rá El ne hagyd magad címmel.
Sztárok élőben
Az együttes és az énekesnő mindössze egyetlen alkalommal játszott dalokat élőben a lemezről, 1979-ben a rádióban, Presser szerzői estjén. Az első közös lemez A oldalán Presser-, a B-n Barta-számok, s egy-egy Somló Tamás-szerzemény szerepel. A két sorlemezből összeállított válogatáskazettán, az 1976-os Rock and rolleren nem szólhattak Barta Tamás-dalok, mivel a gitáros disszidált.
Az LGT után
Kovács Kati lemezeinek döntő többségét Koncz Tibor írta, mint a másodikat 1972-ben, amikor a Loksi Zalatnay Saroltával dolgozott az Álmodj velem című korongon. Következtek a közös albumok, majd 1977-ben a Csendszórón már a V’73 játszotta Kovács Kati második férje, Lerch István szerzeményeit. Rá egy esztendőre, a már említett, Szörényi Levente és Adamis Anna jegyezte LP jött ki, majd a Szívemben zengő dal a V’Moto-Rockkal és Lerch–Demjén–Menyhárt János-számokkal. Közös munkájuk az Érj utol lemezzel ért véget 1983-ban.
Izgalmas végigböngészni, sőt akár végighallgatni a ragyogó énekesnő életművét időrendben, hogy tapasztaljuk: albumról albumra váltakozik a pop és a rock, attól függően, milyen zeneszerzőkkel, együttesekkel dolgozott. A mai napig első osztályú slágerek mellett jól megfér a rekedt rock and roll.
Rovataink a Facebookon