Neki írta az Illés a Ne gondold! című számot

Bródy János a honi anyanyelvű dalszövegírás atyja 2024-ben április 12-én, Szekszárdon kezdte koncertidényét. Mivel esetében a politizálás alapállapot, életműve megcsonkított, tudniillik a létezett szocializmus cenzorainak célkeresztjében Bródy a tízes körben szerepelt.

Bródy és az első magyar nyelvű dalszövegek

„Dalszerző vagyok, és úgy gondolok erre a műfajra, mint valamiféle zenei-irodalmi iparművészetre, ami nagy példányszámban sokszorosítható és felhasználható akusztikai tárgyakat hoz létre, melyek beépíthetők a mindennapi környezetünkbe” – nyilatkozta Bródy János, amely nyilatkozata ars poeticaként is értelmezhető.

A későbbi szövegírót 1964-ben vette be gitárosnak az Illés zenekar, amely akkortájt luxemburgi zenét tolt, ahogy itthon nevezték, azaz angolszász beatslágereket, amelyeket a luxemburgi és a Szabad Európa Rádió rövidhullámú adásaiból „szedtek le” füllel. A következő esztendőben az egyetemen végzett tagok távoztak a civil életbe, érkeztek a Szörényi testvérek, az Illés pedig elindult a profi muzsikálás útján.

Következzék a kötelező lecke, a magyar nyelvű beat születése. 1965 nyarán a zenekar három hónapig a nógrádverőcei Express Ifjúsági Táborban szórakoztatta a fiatalságot. Napközben Szörényi Levente és Bródy János szállásuk lapos tetején írták közös szerzeményeiket, az első magyar nyelvű beatdalokat. Az Óh, mondd, a Légy jó kicsit hozzám, Az utcán és a Mindig veled zenéje és szövege egyaránt közös munka eredménye. Az első Bródy-dal a Nézz rám!

Nézz rám, emeld fel arcod
Nézz rám, s megértelek
Nézz rám, s ne szólj egy szót se
Mindent elmond a te szemed

(Nem keverendő össze a lenti Illés-dallal, amit már 1974-ben, az Illés Lajos által újjáalakított csapat játszott.)

Miként a szerző emlékszik: „otthon megírtam, majd a zenekar vette kezelésbe, és csinált belőle számot”. (Már persze a klasszikus Illés: Szörényi Levente, Szörényi Szabolcs, Pásztory Zoltán és Illés Lajos.)

Ám ezt megelőzően már egy egész ország ismerte a Még fáj minden csókot, amivel az 1966-os első Táncdalfesztiválon második díjat nyert a zenekar. A dalt Levente kezdte írni, s Tini, vagyis Bródy János a refréntől vette át. (22.30-tól)

A refrénért a beatellenes kritika kicsontozta őket. Mindhiába, a magyar nyelvű beatzene nyert, megállíthatatlanul hódított.

Bródy ekkori szövegei döntően a szerelemről, mindennapi életérzésekről szóltak, pillanatképeket ragadtak meg.

Formához a tartalom

1967-ben az Illés nem indult a Táncdalfesztiválon, mert beatellenesnek vélték. Levente össze is akaszkodott Vitray Tamással a Show-hivatal című műsorban, ahol a műsorvezető megjegyezte: nem a fesztivál lesz szegényebb. Erre válaszul született a Ne gondold!

Ne hidd azt, ó, ne, hogy letagadhatod,

Mások dolgoznak helyetted, míg szerepedet játszod.

Egész más most ez a világ,

Jobb lesz, ha végre már megérted,

Az idő lassan, lassan eljár feletted.

Ez az esztendő – amikor a Nézz rám! is született – gyökeres fordulatot jelez Bródy János szövegvilágában. Miként a zene, úgy a dalszövegek is tartalmasabbak, elgondolkodtatóbbak lettek. Felvethetett ez némi aggodalmat: vajh milyen mélységet bír el a műfaj?

Tudom, elmondva másképp hat minden.

Félek, nem értesz engem majd meg. (Keresem a szót)

Bródy szövegei annak ellenére, hogy komoly tartalmat tolmácsolnak, énekelhető, látszatra könnyed formába vannak öntve. Helyén a rímek, a ritmus, a prozódia, a bemondások. Képesnek bizonyult magyarul „angol” dalszövegeket írni, azaz az eredendően angolszász muzsikához nem törte hozzá anyanyelvét. Mind a versék, mind a refrének esetében a legmegfelelőbb, legénekelhetőbb, sőt a legtermészetesebben énekelhető szavakat találta meg.

Azt mondom: láss, mert sorsod csak így érted.

Lásd, mit meg kell látnod, másképp kell már élned! (Láss, ne csak nézz)

Ráadásnak pedig felfedezte a ballada műfaját:

Dolgozik nappal s tévét néz este;

Nincs társasága, nincs ismerőse,

S nem jó barát a sok-sok ember,

Ki Annit nézi szakértő szemmel. (Szőke Anni balladája)

A Szőke Anni balladáját Koncz Zsuzsának írta Bródy János, aki hibátlanul elegyíti a kortárs történetet az archaikus formával. Nem véletlen, hogy életművében számos balladát találni.

A prágai tavasz

A minőségre fogékonynak bizonyult a hallgatóság, mi több, a zsűri is, amennyiben az 1968-as Táncdalfesztiválon az Illés az Amikor én még kissrác voltammal első, Koncz Zsuzsa a Színes ceruzákkal második lett. Ráadásul ilyen szöveggel nyertek: „Elvisznek engemet rossz arcú emberek”, ami simán átment a sanzonbizottság cenzorain.

A győzelem után három nappal a zenekar turnébuszát félreállították, amíg továbbdübörgött a prágai forradalmat leverni induló katonai menetoszlop. Az eset a továbbiakban alapvetően meghatározta Bródy szövegvilágát.

Hódító, rabló katonának én nem állok

Testvérim gyilkosává én sohase válok (Március 1848)

A fenti dal pusztán a címválasztásával elaltatta az elvtársak éberségét. A számot az 1969-es első Forradalmi Ifjúsági Napokra (FIN) komponálták, s mutatták be Pécsett. (1951-ben törölték március 15-ét a piros betűs ünnepnapok sorából, helyét a tanácsköztársaság ötvenedik évfordulójára összeeszkábált FIN vette át, ami az 1848-as forradalom mellett 1919. március 21-re, illetve a „felszabadulásra”, április 4-re emlékezett háromhetes rendezvénysorozatával.)

A Miért hagytuk, hogy így legyen? sztorija kacskaringósabb. A dalt Révész György rendező felkérésére írták Az oroszlán ugrani készül című filmjéhez, így megjelenhetett kislemezen. Azután rákerült Koncz Zsuzsa 1970-es, Szerelem című lemezére. Végül szerepelt az Illés utolsó, a régi dalokat a KITT Egylet által újra feldolgozó, Ne sírjatok, lányok! albumán.

A Szerelem-korongon hallható az Én nem tudtam azt, kérem címet viselő dal. Ebben egy butának tűnő lány együgyű rácsodálkozása mögé rejt Bródy ilyeneket:

Én nem tudtam azt, kérem, hogy nagy az a zsömle,

Csak kicsinek látszik a szájunkhoz mérve.

Ez pedig Marosán György mondatát juttatta a hallgatók eszébe, miszerint: „Nem a zsemle a kicsi, elvtársak, hanem a pofátok nagy.”

A cenzorock

Szükség is volt az efféle trükkökre, mivel Bródy Jánost kiemelten kezelte a cenzúra. „Jelentem, hogy múlt vasárnap 7-én találkoztam Szörényi Leventével a METRO-klubban. Beszélgettünk most készülő lemezükről, mondta, hogy két számot lehúzott róla a Lemezgyár, az egyik egy Good bye, London című, amely szerinte a legnépszerűbb lett volna.” Ezt Gara ügynök írta a Budapesti Rendőr-főkapitányság politikai osztály III/A csoportjának.

Noha a Human Rights korongra nem, a következőre, az Add a kezedre rákerült a Good bye, London. Ilyen zavarosan ment ez. Eszembe jut, hogy a rólam írt jelentésben említésként sem szerepel édesapám neve, aki 1956-os forradalmár volt, akiről sok-sok száz oldalt írtak össze a ráállított spiclik, engem azért tartottak szemmel érettségimtől bevonulásomig, mert a Citrom együttesben zenéltem.

A fent említett fehér album, a Human Rights B oldalán azok a számok hallhatók – mint a Kégli-dal vagy a Színes ceruzák –, amelyeket Mészáros Márta Szép lányok, ne sírjatok című filmjében játszottak volna. Azért csak volna, mivel a BBC-nek adott interjúban túlzottan szabadszájúan beszéltek a magyarországi ifjúság és a zenei klubok helyzetéről, ezért letiltották színpadi és filmes szerepléseiket. No, meg a Good bye, Londont és az Elvonult a vihart. Ez utóbbi kislemezen jelenhetett meg, cenzúrázva.

Eredetileg így szólt:

Elvonult a vihar, Tiszta lett az ég,

De a zúgó vihar visszajöhet még.

És ez lett a végleges:

Elvonult a vihar, Tiszta lett az ég,

De az én kedvesem nem jött vissza még.

Mindeközben a Human Rights A oldalán ott volt a Te kit választanál…

Valakinek holnap le kell mondani hivataláról

Mondd, te kit választanál?

Valakinek holnap át kell venni a koronaékszert

Mondd, te kit választanál?

Vagy a Virágok tengere:

A hatalom szeretete nem a szeretet hatalma

A hatalom szeretete nem a szeretet hatalma

Ilyen Janus-arcú kor volt ez. A következő Illés-albumon, az Add a kezed címűn hallható A szó veszélyes fegyver, A szemétdomb és a Jelbeszéd.

Jelbeszéd az életünk, de túl sok ember van,

Ki többre nem, csak jelszavakra gondol.

Aztán egy évre rá, 1973-ban betiltották Koncz Zsuzsa Jelbeszéd című lemezét, amin ez a dal szintén szerepelt. Addigra biztos megértették az elvtársak. Ezen a korongon kapott helyet a Ha én rózsa volnék.

„A KISZ sem volt azonban naiv, mi is kihallottuk a Sárga rózsa című Bródy-szerzeményből, hogy kritizálta a rendszert, és pontosan tudtuk, hogy a Ha én rózsa volnék című dalban a Ha én zászló volnék kezdetű versszak az 1968-as prágai bevonulásról szólt” – nyilatkozta Csatári Bencének Lendvai Ildikó, aki akkortájt a KISZ KB kulturális osztályán védte a szocializmus szellemét, s elmondta azt is: „Volt egy olyan házi rendelete az MHV-nak (Magyar Hanglemezgyártó Vállalat – a szerk.), miszerint a Bródy-szövegeket csak igazgatói láttamozással lehet stúdióban felénekelni.”

Az Illés már a hatvanas évek elejétől rettenetesen zavarta a hatalmat. Az 1963-as „jazzügy” után, amikor a Körcsarnokban az amatőr zenekarok koncertjén bevadult a közönség, az MSZMP KB Agitációs és Propaganda Bizottsága „azt javasolta, hogy az illetékes szervek a probléma kivizsgálása után »szükség esetén oszlassanak fel jazz-zenekart«, például a fő felelősnek tartott Illés-együttest”.

Aztán eljött az 1973-as első magyarországi pop-rockfesztivál Diósgyőrben. Bródy János műsorvezetőként köszönetet mondott a rendőröknek: „voltak, akik már tegnap lejöttek Miskolcra, és nem volt hol aludniuk, padokon, az Avas oldalában akarták tölteni az éjszakát. Részükre a rendőrség szállást biztosított.” Az állambiztonság szerint a zenész mondatai miatt rendőrségellenes hangulat alakult ki, sokan beugráltak a pályára, sőt a zenész maga szintén hívta őket, jöjjenek közelebb. Bródy ellen eljárás indult. A vége pénzbüntetés lett, illetve ami megpecsételte az Illés sorsát, lakhelyelhagyási tilalom.