Nem csak a szöveg, a zene is angolszász

A Sons Left Behind zenekar tagjai valamit nagyon eltaláltak, még mielőtt megjelent volna bemutatkozó lemezük, minden új daluk siker lett a kibertérben, s a koncertek valóságában egyaránt. A szombathelyi bandát hallva sokan biztosra vették, hogy az egy angolszász csapat.

A Human by Design albumuk zenemegosztós megjelenését megelőzően játszhattak a Petőfi Rádió Hajrá, magyarok! műsorában, ami azért bájos, mivel a csapat angol nyelven tolja.

Na ja, Szombathely a nyugat kapuja, közelebb onnan a nemzetközi rockvilág, mint a budapesti.

Mindössze egy esztendeje talált egymásra Joó Máté énekes, Tamás Áron gitáros, Kendik Dániel dobos és Kendik Péter billentyűs. Előtte Péter szólóban, Máté és Áron duóban tolták. A mindössze háromhetes zenekar háromórás koncertlehetőséget kapott egy hajón, ahol saját számok híján feldolgozásokat játszottak.

Névválasztásuk, a hátrahagyott fiúk, azt érezteti, hogy eleddig olyan formációkban muzsikáltak, amelyekben nem tudtak igazán kiteljesedni, ottmaradt mindegyikükben a hátrahagyottság érzése.

Rock is, blues is, pop is

Muzsikájuk alapból rockos, bluesos riffekre épül, ellenben az ének kifejezetten nagy ívű, dallamos, popra jellemző, amit erősít a billentyűjáték, például a vonós hangzás bevonásával. Ugyanakkor mégsem slágerszámok sorjáznak a lemezen, tudniillik a melódiák nem törekszenek dallamtapadás-hatásra, valamint Joó Máté karcos, mély fekvésű hangja megtartja a blues-rock jellegét.

 

A folytatásban hasonló ritmikára lelünk, ellenben az alapot akusztikus gitár hozza. A hasonlóságnak ezzel vége, a dallammenet olyannyira rafinált, hogy nem a várt (megszokott, közhelyes) hangok, hangközök követik egymást. Ezzel szintúgy tágítják a blues és a rock határát.

Emlékeztet mindez (tempó, ének-lage, dallamvezetés) Nick Cave vagy Rag'n'Bone Man munkáihoz. Hangszerelésben azonban – két kivétellel – konzervatívabbak, s megmaradnak a nyolcvanas évek rockjánál. Leginkább a 10cc vagy a velük kortárs Supertramp produkált effélét. Utóbbi átlépett a progresszív rock színtérre, mindvégig megtartva zenéjében a blue note-ot.

A két szélső mérce egy együttes esetében a lírai dal és a húzós, tempós nóta előadása. Hogy egy triviális példát hozzak: ott van a Piramistól a Szállj fel magasra egyzongorás duettje és a Becsület példás hard rockja.

Magam részéről szívesen meghallgatnám magyar szöveggel. Bár a fiúk szeretik anyanyelvüket, bevallottan angolszász zenén szocializálódtak, ráadásul bíznak abban, hogy angolul többekhez eljuthatnak világszerte.

Szintén korrekt líra a zárószám, a Here We Are.

Repertoárjuk másik zenei „véglete” a Life Is a Game. Klassz benne a rockos gitár. 

Itt azonban ének is van, kérem szépen, méghozzá Dan Reynoldshoz hasonló parlandós, slemmelős verse-vel.

Tulajdonképpen a lemezről nem hiányzik a basszusgitár, lévén a billentyű pótolja, noha így a dob sok esetben magára marad, ám mivel kevés a zúzósabb rész, ez nem fülbevágó.

Bár éppenséggel a Save My Light zongora intróját megsegíthette volna a bőgő.

Egyik slágerük a Chains szöveges klippel került a közösségi médiába, így volt szerencsém a dalszöveg és a muzsika hangulatát összevetni. Meg kellett állapítanom, az egység hibátlan. Meglehet, azért, mert mind a zenét, mind a szöveget közösen alkotják.