Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!Ma már senki sem tud sportkocsit venni. Hiába kategorizálunk be egy autót sportautónak, az akkor is egy nagy, kényelmes, csendes és biztonságos luxusautó marad. Ugyanazt az autót hívhatnánk terepjárónak is anélkül, hogy egy csavart ki kellene cserélni benne. De a vásárlók nem is akarnak sportautót vásárolni, mert sehol sem lehet száguldozni, de ha lehetne sem akarnának, mert abban az esetben bárki ülne is az anyósülésen, olyan rombolást végezne egyszerre fizikai, érzelmi, terápiás és jogi dimenzióban, ami azonnal a saját entitásunk teljes megsemmisüléséhez vezetne. Azaz az utasok soha nem szeretik a sportautót.
És mégis bőven vannak, akik vesznek sportautónak nevezett izéket. És sportautóként gondolnak rá, és azt képzelik, hogy sportautóban ülnek, amikor eggyel araszolgatnak a dugóban, és egy meg nem élt élményt mesélnek másoknak arról, hogy milyen vezetni a verdát.
Ezek az emberek még olyan képzeteket is csont nélkül adaptáltak, mint például a sportlimuzin, annak ellenére, hogy ez az összetétel a legbizarrabb ellentmondás, amit a kategória-marketing valaha is összehozott.
A sportautó egy jól felépített mítosz, ami mögött egyre kevesebb fizikai valóság áll. Ezt a mítoszt építgeti évtizedek óta az autóipar, de úgy tűnik, hogy az elektromos-autózás hajnalán vagy inkább már késő délelőttjén egy márka jó ötletnek találta, hogy pont ezt a mítoszt építse le.
Ha úgy akarná leleplezni a sportautó mítoszát, ahogy én tettem, akkor azt állítaná, hogy a sportautó hazugság. Ez azonban rossz húzás lenne. Sokan gondolhatják rólam is, hogy miről hazudozok össze-vissza, Ferrari meg Porsche, ez a fogalmatlan nem ért semmit se.
Ezért az előjelét kell megváltoztatni. A mítosz marad, az értékét kéne csak megváltoztatni.
Egy kis piros és nagyon hangos sportautó indul neki a városnak, hogy zajával beszennyezze a lakosság, az épített környezet és a közös kultúra lelkét. Bejárja az üres utcákat, gyerekeket rémiszt halálra, kilötykölődnek a pohár vizek és felrebbennek a madarak. Félelmetes? Legyen. Az inkább ijesztő, hogy ebben a városban ez az egyetlen autó és a lakosság is enyhén szólva alulteljesíti a demográfiai minimumot, az utcákat összesen 13-15 ember „népesíti” be. Az emberek itt úgy tűnik egyszerre nem autóznak és nem szexelnek. Steril City.
A Steril Cityben randalírozó kisautó igazi bűnöző: kipixelezve látjuk csak, és a vezetéknevét sem tudjuk. Ő a GTI. Ami aztán egy teljesen felesleges piros lámpánál túráztatja magát. Majd minden magyarázat nélkül építőköveire esik, és megjelenik mögötte az alternatíva, az elektromos autó. Ami aztán boldoggá teszi Steril City mind a százötven lakóját.
Az biztos, hogy aki száguldásra vágyik, gokartozni vagy amatőr autóversenyre jár, de nagy valószínűséggel nem fog nagy értékű sportautót vásárolni, mert sehol máshol nem tud száguldozni. A sportkipufogók zajszennyezése meg messze alul marad a forgalomé mögött, amit ebben a filmben nagyvonalúan kihúztak a képletből az alkotók.
A sportautó mítoszának leépítése sem igazán világos, hiszen a termékhez rendelt hozzáadott értékként többet állít róla, mint ami. Ráadásul az elektromos autó még akár gyorsabb is lehet egy-egy ilyen sufnituning moccanós benzinesnél.
A zavaros érvelés mögött van azonban egy teljesen tiszta érzelmi üzenet: a GTI-ik, a kendácsolással tuningolt benzintemetők a szalonképtelenség, a bunkóság, a normalitás pimasz hergelésének a szinonimái. Én ugyan ezt a nézetet nem osztom, de elképzelhetőnek tartom, hogy vannak olyanok, akikben megvan az a lehetőség, hogy az ilyen jelenségekkel szemben gyűlölettel és megvetéssel érezzenek, ha van rá kiváltó ok. A reklámot készítők szerint úgy látszik, lehetséges a „normális” emberek felhergelése és a kis piros GTI máris az eltörléskultúra áldozatává válik: tökéletes bűnbak ahhoz, hogy megnyugtassa a klímáért és környezetért aggódó lelkünket, és tovább folytathassuk túlfogyasztó és pazarló életünket lelkiismeret furdalás nélkül.
(Borítókép: YouTube / Renault Commercial Mute the GTI Advert by Publicis Conseil, France)
Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEM
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
