Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMEgy jó reklám azért tud jó lenni, mert nem a terméket akarja eladni, hanem azt az érzést, ami a termékkel minket összekapcsol. Semmi köze a jó reklámnak a termékelőnyhöz, meg az ár–érték arányhoz, viszont elmeséli életünk legnagyobb mítoszait olyan történetekbe ágyazva, amik izgalmasak, szórakoztatók, vágyott karaktereket ábrázolnak és katartikusak.
Az a lényeg, hogy meséljen valamit, ami nem a termékről szól, MÉGIS a termék lényegét fejezi ki.
Az alábbi film címe Halhatatlan szerelem. A Mercedes G-osztálya, igen, a kockaterepjáró itt él a kultúránkban velünk 1979 óta. Formailag szinte változatlan, a technológia meg mindegy is. Ez az az autó, amit kevesen vásárolnak meg, ugyanakkor a terepjáró fogalom mögött ez az egyik legklasszikusabb kép, ami bevillan.
Vámpír, öröklét, szerelem
Rengetegen vagyunk, akinek ez az autó jelent valamit, akik érzünk valamit, ha csak meglátjuk. Ez az autó a maga több mint negyven évével szinte halhatatlannak tűnik, a hozzá fűződő vágyaink pedig hasonlóan halhatatlanok.
Ez az autó ugyanúgy egy mítosz, mint a vámpírmítosz. Ezért kapcsolódik annyira könnyedén egymáshoz a két világ. Ezért lehet az egyik mítoszt elmesélni a másik mítosz nyelvén.
A történet lépésről lépésre épül. Egy mobiltelefonos videóval kezdődik, amelyben a főszereplő pár azon évődik, hogy van-e örök szerelem. A lány szerint van. Majd elkezdődik a már filmes utazás: a lány rapelőadó, a koncertjén vagyunk, majd a születésnapi bulijára megyünk vele, bár a barátját, aki szeretne vele lenni, a menedzsere folyamatosan lekoptatja. Végül nagy nehezen eljutnak a partira, ahol a 463 évet jelző gyertya már kissé gyanús lehet.
Végül elkezdődik a tánc, ahol az eddig is markánsan eklektikus zene a csúcsra ér, a kép pedig hallucinációba csap át. És a végén megtudjuk, mi a helyzet, de ezt nem fogom most elspojlerezni. A lényeg, hogy kiderül, hogyan lesz ez a szerelem halhatatlan.
(Borítókép: YouTube / Immortal Love x G-Class)