A Kieselbach Galéria 2024. december 10-én megrendezett telt házas aukciója kiemelkedő online jelenlét mellett zajlott. Jó pár kép esetében – Perlrott Csaba Vilmos, Derkovits Gyula, Vaszary János, Kernstok Károly – koppant az aukciós kalapács 100 millió forint körül.
A kimagasló minőségű anyag múzeumi kvalitású fő műve, Czóbel Béla Kislány ágy előtt című 1905-ös remekműve 340 milliós leütési árával nemcsak életműrekordot jelent, hanem egyszersmind ez lett az esztendő eddigi legmagasabb áron eladott magyar műalkotása is.
380 millió forintért kelt el a Nagyházi Galéria és Aukciósház decemberi árverésének első napján Tiziano Vecellio Bűnbánó Magdolna című festménye, amelyre a galéria novemberben úgy hivatkozott, mint „minden idők legértékesebb darabja a magyarországi aukciós piacon”.
Tiziano Vecellio Bűnbánó Magdolnájának egy eddig publikálatlan változata magángyűjteményből került a Nagyházi Galéria decemberi árverésére. A festmény kikiáltási ára 110 millió forint volt, végül több mint háromszoros áron árverezték el.
Az itáliai reneszánsz neves olasz kutatója, Andrea Donati – aki novemberben a sajtónak tartott előadást a képről – egyik idei publikációjában azt írta:
Minden változaton ugyanúgy tetten érhető a festmény iróniával és malíciával telt, elégikus hangvételben megfogalmazott, ambivalens jelentése, amely a bűnbánat és az érzékiség, a hit és a hiúság között mozog. Tiziano a szentet védnökévé és szószólójává tette. Ajándékként küldte hercegeknek és uralkodóknak, hogy támogatásért és szívességekért folyamodjon. Így vált a Bűnbánó Magdolna a legkeresettebb festménnyé a gyűjtők körében, és Tiziano festészetének szimbólumává.
Korábban már megírtuk, nem ez az első Tiziano-kép, amelyet elárvereznek a galériában. A hazai piacon legutóbb kalapács alá került Tiziano-művet, a Mária gyermekével és Szent Pállal című alkotást 2005-ben 160 millió forintos áron értékesítették a Nagyházi Galéria árverésén. A festmény később 4,5 milliárd forint értékben került a magyar állam tulajdonába.
Az aukció egyik fő szenzációja Ziffer Sándor A Luxembourg Párisban című 1911-es festménye, ami még Franciaországban készült. A művet tavasszal leplezték le, azóta pedig kiemelt darabnak számít, a szakértők 100 millió forintra becsülik, ami különleges értéket és ritkaságot képvisel, mivel a festő francia korszakából mindössze néhány kép ismert.
Ziffer műve mellett olyan alkotók munkái kerülnek kalapács alá, mint Berény Róbert, Nemes Lampérth József, Kádár Béla és Rippl-Rónai József. Berény egy különleges alkotása, amit most először láthat a közönség, szintén kiemelt figyelmet kap az aukción.
A Virág Judit Galériában két hétig több, mint kétszáz másik műalkotás mellett egy Munkácsy- és egy Csontváry-festményt is ingyenesen láthat a közönség. A Pirosruhás gyermek című festmény 1894-ben keletkezhetett. A gyógyszerész végzettségű Csontváry a patikája padlásán őrizte az alkotást, majd állítólag azt mondta a tőle az épületet megvásárló Székely Sándornak a festményekre mutatva:
Kolléga úr, ezeket mind önnek adom, és ezzel milliomossá teszem.
A patikus nem hitt Csontvárynak, értéktelennek tartotta a képeket, majd később meg is semmisített többet. A Pirosruhás gyermek azonban megmenekült, és sokáig a rejtőzködő műgyűjtő, Buschi Emil kollekciójának darabja volt. Buschi nem engedett betekintést a gyűjteményébe, így a nagyközönség csak a halála után, 100 évvel a festmény keletkezését követően láthatta először a portrét.
Évről évre a honi műtárgypiac egyik csúcseseménye a Kieselbach Galéria téli aukciója. Tavaly ilyenkor rekordáron, 230 millió forintért kelt el Rippl-Rónai József remeke, a Kalitkás leány, más néven a Kalitkás nő I. Idén Czóbel Béla fő műve, chef d'œuvre-je, az 1905-ben festett Kislány ágy előtt című képe viheti el a pálmát, veszélybe sodorva a tavaly felállított országos csúcsot.
Különleges élmény várta az újságírókat kedden a Szent István körúti Kieselbach Galériában; megismerkedhettünk a 2024. december 10-én, 18 órakor a Hotel Marriottban tartandó téli aukció sztárdarabjaival, azok közül is mindenekelőtt Czóbel Béla páratlan szépségű, korszakhatárt jelölő remekművével, a Kislány ágy előtt című festménnyel. A kép a huszadik századi modern magyar festészet egyik legemblematikusabb alkotása, eszmei értékéhez méltó a 220 millió forintos kikiáltási ár, aminél aligha állnak meg a licitek.
Egy kevésbé jelentős árverésen csúcsdarabok lehetnének a közvetlen „üldözőboly” tagjai: Vaszary János Művésztársaság című kompozíciója, Rippl-Rónaitól a Kis szőke fiú naranccsal, Egry József itáliai ritkasága, a Taorminai napkelte, Perlrott Csaba Vilmos fauve-ihletésű Szabadban című vászna, Derkovits Gyula érett fő műve, a Szövők, és az egyetlen XIX. századi festmény, Bihari Sándor 1893-as darabja, a Vasárnap délután.
Idén ünnepli fennállásának 40. évfordulóját a Nagyházi Galéria és Aukciósház, a kerek évforduló alkalmából 2024. november 22-én aukciós kiállítás nyílt. A kiállítás legfontosabb darabja a reneszánsz mester, Tiziano egyik kiemelt műve, a Bűnbánó Magdolna. A festményre a decemberi árverésen licitálhatnak az érdeklődők.
A mű jelentőségét mutatja, hogy Andrea Donati, az itáliai reneszánsz jeles kutatója is Magyarországra utazott, és sajtótájékoztató keretében tartott előadást Tiziano Magdolna-ábrázolásairól.
Nem ez az első Tiziano-kép, amelyet elárvereznek a galériában. A magyar piacon utoljára kalapács alá kerülő Tiziano-művet, a Mária gyermekével és Szent Pállal című alkotást 2005-ben 160 millió forintos áron értékesítették a Nagyházi Galéria árverésén, amely később 4,5 milliárd forint értékben került a magyar állam tulajdonába.
Néhány tucat újságíró pillanthatta meg elsőként azt a Munkácsy Mihály-festményt, amely a szakma legnagyobb meglepetésére idén került elő Ausztráliából. A képet több mint egy évszázada a tulajdonosán kívül nem láthatta a nagyközönség – egészen mostanáig.
A festményt Kelen Anna, a Virág Judit Galéria művészettörténésze és Óhidi Zsuzsanna, a Madame Tussauds Budapest operatív igazgatója leplezte le a sajtó munkatársai előtt – és persze Munkácsy Mihály (viaszszobra) mellett 2024. november 21-én délelőtt, merthogy az eseményt a budapesti Madame Tussauds-ban, a néhai festő egyetlen viaszfigurájának társaságában tartották.
A párizsi szalonok koronázatlan királya és ünnepelt festőfejedelme elegánsan, délcegen ült a vászon előtt, mintha csak ő is arra várt volna, hogy végre lerántsák a vörös leplet a képről. Arról a képről, amely Ausztráliában bukkant fel.
Mint kiderült, a festmény jelenlegi tulajdonosának az anyai ági felmenői az 1900-as évek elején Párizsban jártak nászúton, a hölgy pedig akkor pillantotta meg a festményt, amelyet végül meg is vásárolt, majd hazaszállította a „kenguruk földjére”.
Zajos sikert és rengeteg nemzetközi licitet hozott a Virág Judit Galéria negyedik Zsolnay-aukciója, ahol egy tökéletes remekműnek tartott gyümölcstál a tavalyi aukción beállított világrekorddal megegyező 28 millió forintért kelt el; 20 millió forintot fizettek egy gyümölcsszedő nőket ábrázoló óriásvázáért is. Az aukció estéjén repkedtek a tízmilliók: 16 millióig kúszott például az éjszakai panorámaképes váza ára, egy leopárdmintás Zsolnay pedig 15 milliót ért.
Pótszékes telt ház várta Budapesten a világ negyedik Zsolnay-aukcióját, amelyet szintén a Virág Judit Galéria rendezett. Az eseményen 66 múzeumi rangú, nagy értékű és különlegesen szép kerámiát árvereztek el, amelyek többsége San Franciscóból érkezett haza, Magyarországra.
Nemcsak a tárgyak, sokszor a licitek is a tengerentúlról futottak be.
A Zsolnay 150 év után is Magyarország egyik legkelendőbb márkája, egy-egy ritka, vagy kivételesen szép darabért vagyonokat fizetnek a gyűjtők. Taps fogadta, amikor Kelen Anna árverésvezető kalapácsa 28 millió forintnál, vagyis a világrekordnak megfelelő összegért zárta le az egyik legjobban várt tétel licitjét.
Az erotikus kisugárzású Zsolnay-remekmű, az 1910-ből származó gyönyörű Bacchanália-gyümölcstál faunnal és nimfákkal ért ennyit. A világrekordot a tavalyi aukción állították be, akkor is 28 millió forintot fizettek egy Zsolnay-tárgyért.
A világ negyedik Zsolnay-aukcióját rendezik meg novemberben a Virág Judit Galériában, ahol 67 darab múzeumi rangú és értékű porcelánt bocsátanak árverésre. A páratlanul szép kollekció hosszú egyeztetést követően érkezett a budapesti árverésre az Egyesült Államokból. Minden eddiginél értékesebb anyag kerül november 12-én a piacra, a legszebb tárgyak több millió forintos kikiáltási árról indulnak.
A tavalyi Zsolnay-aukció világrekordot hozott, akkor két kerámia is 28 millió forintos áron kelt el, most pedig ismét bizakodók a Galéria szakemberei. Idén a kalapács alá kerülő műkincsek között ott lesz az a kollekció is, amely kivételes biztonsági intézkedések mellett érkezett San Franciscóból.
„Nagy pillanata ez a magyar műkereskedelem történetének. Európából, hazai magángyűjteményekből és a tengerentúlról is jönnek Zsolnay-porcelánok. Hihetetlenül nemzetközi lett a piac, immáron Amerikából is idejárnak nemcsak eladni, hanem venni is. Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy ennek a páratlan sikertörténetnek a XXI. századi zászlóvivői lehetünk” − idézi a sajtóközlemény Törő Istvánt, a Virág Judit Galéria társtulajdonosát.
155 millió forintért kelt el az idei árverési szezon egyik legjobban várt tétele, Munkácsy Mihály Randevú az ablaknál című nagy méretű festménye a Virág Judit Galéria őszi aukcióján. Ez az idei év eddigi legdrágább eladása a műkincspiacon, és Munkácsy-festmény sem szerepelt évek óta ilyen jól aukción. Hatalmas érdeklődés mellett tartották meg az árverést, ami nem csoda, hiszen a magyar klasszikus festészet szinte összes „nagyágyúja” képviseltette magát. Többek között Vaszary János, Kondor Béla és Mednyánszky László jelentős képei is kalapács alá kerültek.
Munkácsy Mihály egy-egy művének elárverezését mindig kiemelt figyelem övezi, idehaza és külföldön egyaránt. Nem volt ez másképp a Virág Judit Galéria őszi aukcióján sem, ahol a magyar festőzseni nagy méretű olajképe – hosszúra nyúlt licitálást követően – 155 millió forintért kelt el. A Randevú az ablaknál című festmény Franciaországban született, és egy rövidebb párizsi kitérő után 1914-től egy magyar műgyűjteménybe került. A galéria közleménye szerint a kép kiváló állapotban került elő, nagyon vigyáztak rá a tulajdonosai. A Randevú az ablaknál megdöntötte az idei eladási rekordot.
Rendhagyó kiállítás nyílt az INDA Galériában a 110 éve született Kazinczy János Antal, az itthon talán még kevesek által ismert festő- és szobrászművész életművéből.
Kazinczy élete és művészete egyben a XX. századi történelem lenyomata is, hiszen a művész Erdélyben született, Magyarország és Németországot követően végül Franciaországban talált otthonra, és alkotott élete végéig. A kiállítás – amely az 1970-es évek végétől a 2000-es évek elejéig tartó periódusokból mutat be festményeket, tűzzománc munkákat és festett faszobrokat – 2024. november 30-ig tekinthető meg a Király utcai lakásgalériában.
Több mint egymillió forintért kelt el az Antikvarium.hu október 13-án zárult aukcióján József Attila egyik kötete, de egy Gárdonyi-regény is egymillióért került kalapács alá – írja a 24.hu.
A weboldal dedikált könyvritkaságokat árusító árverésén József Attila második verseskötete, az 1924 elején megjelent Nem én kiáltok egyik aláírt példánya kelt el. Ez volt a legmagasabb ár az aukción, ugyanis a 31. licitáló 1 millió 30 ezer forintot ígért érte. Nem sokkal maradt le mögötte Gárdonyi Géza 1903-ban megjelent Az a hatalmas harmadik című regénye, amelyért kereken 1 milliót kínáltak.
Újabb különleges kiállítással várja a látogatókat az MBH Bank Művészeti Alapítvány támogatásával működő Hungarian Art & Business (HAB): a Mámor a művészetben című tárlat az alkoholfogyasztás képi megjelenítésének históriáját mutatja be a művészettörténet különböző korszakain átívelve, Magyarországon elsőként feldolgozva a témát. Az alkohol és a hedonista mulatozás kulturális ábrázolásait, illetve az alkohol okozta problémákat széles spektrumon felvonultató időszaki kiállítás kurátora Révész Emese. A Mámor a művészetben 2024. november 24-ig látogatható.
A Hungarian Art & Business (HAB) kortárs fókuszú művészeti központ újabb egyedülálló kiállításra invitálja az érdeklődőket: a Mámor a művészetben című tárlat példátlan koncepcióval, különböző tematikus egységeken keresztül mutatja be a mámor különböző formáit,
a mulatság örömeitől a túlzott alkoholfogyasztás, a függőség árnyoldaláig.
A válogatás reneszánsz mesterektől a kortárs alkotókig számos izgalmas művet vonultat fel – hazai neveket említve többek között Kondor Béla, Szinyei Merse Pál, Lotz Károly, Rékassy Csaba, valamint több kortárs magyar művész, például Balogh Kristóf, Bukta Imre és Gaál József alkotásai láthatók.
Munkácsy Mihály egy-egy művének megjelenése a piacon mindig hatalmas izgalmat kelt a műgyűjtők és a műkedvelők között. Az asztalosinasból lett ünnepelt festő alkotásai világszerte keresettek, olykor külföldi árveréseken is komoly licitharc alakul ki értük.
A Randevú az ablaknál című kép Franciaországban született, Párizsban Munkácsy Mihályt a barátai, Edouard de Marche báró és fiatal felesége, Cécile várták. Hamarosan a pár vendégszeretetét is élvezhette a művész, Colpachra utazott, De Marche-ék kastélyába.
1873-ban a báró meghalt, Cécile Papier pedig egy évvel később Munkácsy felesége lett – a hölgy már régóta vonzódott a jóképű festőhöz.
A kastély és az ősi kert számos képének lett inspirációja, minden bizonnyal ennek a bájos jelenetnek is. A festmény 1906 előtt Charles Sedelmeyer gyűjteményében volt, a párizsi műkereskedő és műgyűjtő tíz évre szóló szerződést kötött Munkácsyval, ami tehetőssé és gondtalanná tette a festőt.
Idén is megrendezik a főváros legjelentősebb kortárs seregszemléjét, a Budapest Contemporary Képzőművészeti Vásárt (BCT), amely 2024. szeptember 26–29. között nemzetközi méretet ölt, és a hazai felhozatal mellett 12 magasan jegyzett európai galériát is vendégül lát a Bálnában.
A kiállítás és vásár mellett kétnapos művészeti konferenciával, felnőtteknek és gyermekeknek szóló edukációs programokkal és tárlatvezetésekkel is készülnek a szervezők. A Budapest Contemporary Képzőművészeti Vásárt már 2023-ban, az indulás évében a hazai kortárs szcéna kiemelt eseményeként kezelték.
Rippl-Rónai József Fürdő nők című aktképe, valamint Márffy Ödön és Vaszary János egy-egy remekműve is látható lesz a pénteken kezdődő Füred Art Weeken – jelentették be a szervezők. A művészeti seregszemlén és vásáron neves aukciósházak és galériák mutatják be a Balaton fővárosában a kortárs és klasszikus műtárgyaikat.
Július 26. és 28. között tartják az első Füred Art Week rendezvényt, amelynek célja, hogy bekapcsolja Balatonfüredet a művészeti élet pezsgésébe. Az eseményt a komoly múltra visszatekintő Art and Antique, valamint a Budapest Contemporary szervezői álmodták meg a Balaton partjára. Több mint egy tucat jelentős és mértékadó galéria, valamint aukciósház állítja fel standját a balatonfüredi Kongresszusi Központban.
Tudjuk, hogy sok műgyűjtő és vásárló időzik ilyenkor a Balatonnál, a kikötőtől és a sétánytól néhány percre található füredi Kongresszusi Központ pedig ideális helyszín a számukra. Várjuk azokat is, akik nem gyakorlott gyűjtők, azonban szívesen megismerkednek a művészeti trendekkel és a gyönyörű tárgyakkal
– mondta Tausz Ádám fő szervező.
Balatonfüredre költözik a művészet: 2024. július 26–28. között először rendezik meg a Füred Art Weeket. Az Art and Antique és a Budapest Contemporary rendezvények balatoni seregszemléjén elismert, neves galériák és aukciósházak mutatják be klasszikus és kortárs műtárgyaikat. A festmények mellett szobrokat, bútorokat, szőnyegeket és ékszereket is láthatnak és vásárolhatnak az érdeklődők.
Nyáron Balatonfüreden pezseg a kulturális és társadalmi élet, a műgyűjtők és műkedvelők is előszeretettel töltik idejüket a Balaton fővárosában.
Keresve se találtunk volna alkalmasabb helyet az új, hagyományteremtő szándékkal életre hívott eseményünkhöz. A Füred Art Week idén első alkalommal mutatkozik be a város szívében, a kikötőhöz és a sétányhoz is közeli, exkluzív Kongresszusi Központban
– mondta a rendezvény közleménye szerint Tausz Ádám főszervező, aki közel két évtizede szervez művészeti eseményeket. Nevéhez kötődik az Art and Antique kiállítás és vásár, valamint a kortárs művészet újdonságait bemutató Budapest Contemporary is.
Vető Orsolya Lia élénk színekkel és izgalmas formákkal hozta el a nyarat a Virág Judit Galériába. A festőművészt Az olvadás mintázatai címet viselő tárlatról, valamint az alkotáshoz való viszonyáról kérdeztük.
A fiatal festőművész már gyermekkorában is az anyagok bűvöletében élt: magukkal ragadták a természetben megtalálható és tapasztalható színek, formák, matériák, a gyermeki érdeklődés pedig azóta is megmaradt. Művészetében az organikus elemek keverednek az ultramodern, neonszínű alakzatokkal, a naturális összetevők a mesterséges motívumokkal.
A Virág Judit Galériában 2024. július 12-ig mintegy harminc képét tekintheti meg a közönség. A tárlat négy év munkásságát öleli fel, és két sorozatból, a Biophilia és a Folyékony időszeletek (Liquid Slices of Time) szériából áll.
Playroom címmel nyílt új kiállítása 2024. június 15-én Menyhárt Marcellnek és Getto Józsefnek a balatonfüredi Zsdrál Galériában. A tárlat, amely július 14-ig látogatható, tizenhat képet vonultat fel, és célzottan a gyermekkori szimbólumokra épít. A megnyitó után a két művész a kiállításról, az alkotói folyamatról és a közös munkáról mesélt az Indexnek.
Ha valami, akkor a helyszín adott volt: a felkérés Zsdrál Márkótól érkezett, aki rávette a művészeket, hogy Balatonfüreden készítsenek egy Duó kiállítást. „Már jó ideje közösen gondolkodunk és alkotunk, így jó lehetőségnek tűnt a kiállítás, hogy új szintre emeljük ezt az alkotói kapcsolatot” – fogalmaz Menyhárt Marcell.
Az alkotópáros egymásra találásának története már középiskolában kezdetét vehette volna – mindketten a Pécsi Művészeti Gimnáziumban pallérozódtak, Nyári Zsolt kezei alatt –, de két éve, a tállyai művésztelepen mélyült el a kapcsolatuk.
Egy bécsi árverésen 62 400 euróért, azaz 25 millió forint kelt el Wittelsbach Erzsébet osztrák császárné és magyar királyné, ismertebb nevén Sissi magyar szabású bársonykabátja – közölte az MTI.
A Dorotheum aukciós ház tájékoztatása szerint a keddi árverésen 48 100 eurót adtak egy a népszerű királynéról készült olajfestményért, személyes lovaglópálcája pedig 16 900 euróért cserélt gazdát.
Férje, Ferenc József császár több személyes tárgya is szerepelt az aukción. Az uralkodó lovaglócsizmája például 7800 euróért kelt el, míg szemüvegére 19 500 euróért csapott le valaki.
A bécsi aukciósház közleménye szerint a császári pár személyes használati tárgyai iránt hatalmas volt az érdeklődés.
Tavaly áprilisban egy álló napot töltöttem Pablo Picasso malagai szülőházában és a szomszédos Picasso Múzeumban, amely a legteljesebb gyűjteményt őrzi minden idők egyik (ha nem a) legnagyobb képzőművészének alkotásaiból, olyan felbecsülhetetlen értékű festményekkel, mint Az avignoni kisasszonyok vagy egyik utolsó alkotása, a Mosquetero con espada, a Muskétás karddal 1972-ből, 91 éves korából.
Malaga elvitathatatlanul Picasso szülővárosa, de több-kevesebb joggal La Coruna, Barcelona és Párizs is magáénak követeli a nagy művészt, nem is beszélve a francia Riviéráról, ahol végül – konkrétan Mougins-ban, 1973-ban – élete 92. évében meghalt.
Ezek közül a helyszínek közül talán Barcelona formálhat leginkább jogot Picassóra, akire akkora hatással volt a város, hogy nemcsak megtanult katalánul, de önmagát is katalánként jellemezte, jóllehet andalúz volt, tőrőlmetszett malagai.
És hogy miért is formálhat jogot Barcelona Picassóra mint gyermekére, azt az óvárosban, a Barrio Góticóban található Museu Picassót bebarangolva érthetjük meg igazán.
Extravagáns és modern dupla nyári kiállítással jelentkezik a Virág Judit Galéria. A 2024. július 12-ig látogatható ingyenes tárlaton Vető Orsolya Lia fiatal festőművész vitalitástól duzzadó, életigenlő színes képeit, valamint kilenc keramikus 21. századi, izgalmas kreációit láthatják az érdeklődők. A kiállított művek egytől egyig megvásárolhatók.
Vető Orsolya Lia festőművész közel harminc alkotása kerül a galéria hatalmas kiállítóterének falaira, a tárlat Az olvadás mintázatai címet kapta. Vető a kortárs szcéna egyik legizgalmasabb és legkeresettebb festőművésze – magángyűjtemények mellett művei a Magyar Nemzeti Bank kortárs kollekciójában is megtalálhatók.
Friss az élmény: 2024. május 16-án, a Kieselbach Galéria tavaszi árverésén, a Marriott Hotelben új idénycsúcs született, amikor Vaszary János Parkban című festménye 150 millió forintért (plusz az aukciósház 20 százalékos jutaléka, amiről sokan hajlamosak megfeledkezni) talált gazdára. Nem sokkal később a nézőtér jobb oldalán, az első sorban helyet foglaló Korani Eleni, az Ernst Galéria társtulajdonosa (férjével, Ernst René Wastllel) bizalmasan megsúgta, hogy ő is licitált, de 142 milliónál kiszállt.
Ez volt az a pillanat, amikor elhatároztam, cikket írok a képzőművészeti aukciók páratlanul izgalmas és rejtélyes világáról – és ő lesz az interjúalanyom, ez a bonyolult identitású hölgy, aki Szófiában görög szülőktől született, osztrák férjével a Naphegyen lakik, a családban két gyerekükkel hivatalos nyelvként az angolt használják.
Az Irányi utcai galériában Réka, a kolozsvári születésű munkatárs fogad. A falakon Vaszary János, Rippl-Rónai József, Gulácsy Lajos, Tihanyi Lajos, Medveczky Jenő festményei, az ember belefeledkezik a műremekek csodálatába, észre sem vesszük, hogy megérkezik a tulajdonos asszony. Műértő szemmel és kézzel választja ki a galériának azt a pontját, ahová a legjobb szögben esik a fény, és ahol a legszebb festmények előtt, a fotózáshoz legmegfelelőbb környezetben kezdhetjük meg az interjút.
Korani Elenivel átbeszéljük
Vagyis ezen a délelőttön az aukciók rejtélyes(nek tűnő) világáról próbáljuk meg lerántani a leplet. Például arról, milyen érzés feltartani egy táblácskát, amelyre az van írva, hogy 142 millió.
„Egy-egy nagy tétel előtt erősen dobog a szívem ezerrel, felszalad az adrenalinszintem, az lenne a furcsa, ha nem így történne” – vallja be Eleni. – „Ugyanakkor észnél is kell lennem, fontos a higgadtság, elvégre óriási a tét. Komoly felkészültségre, tapasztalatra, tudásra van szükség, amit sok-sok év alatt szerez meg az ember. Az adott pillanatban azt is ki kell találnod, ki lehet a te ellenlicitálód, kivel versenyzel az adott műtárgyért. Ki lehet a teremben vagy egy-egy telefonvonal végén. Megjegyzem, én nem tekintek versenytársként, ellenfélként, pláne ellenségként arra, akivel licitálok, a műgyűjtők egy nagy családot képeznek.”
Ez így, persze, idillien hangzik, hiszen egy árverés arról szól, az ember nyilván szeretne nyerni. És Eleni nem is titkolja, hogy létezik az egók harca, de nekik az is a dolguk, hogy ezt egy kicsit tompítsák az ügyfélnél. Mert azt nem szeretik, ha az ügyfeleik ellenfeleket látnak egymásban. Sokkal inkább a tárgyra kell fókuszálni, hogy mennyire akarják azt a képet a művésztől: „Ha kitaláltad az ügyfeled motivációját, akkor könnyebben tudod megadni arra a jó választ. Nemcsak az ügyfélnek kell bíznia bennem, hogy az ő érdekében jól döntök, hanem a válasznak önmagam számára is helyesnek kell lennie.”
A május a tavaszi aukciók hónapja a honi műkereskedelemben. Május 13-án rendezték a Kongresszusi Központban a Virág Judit Galéria árverését, amelyen Kondor Béla 1958-as remeke, a Két fej (Modell eresztés) című ikonikus festmény volt a sztár, és amely 38 millió forintról indulva 85 millióért kelt el. Hasonló régióban talált gazdára Gábor Jenő életének egyik fő műve is, amely bármelyik múzeum gyűjteményének féltett darabja lehetne. A Július 14. Párizsban című monumentális festmény az art deco egyik mesterműve, nem meglepő, hogy 80 milliót fizettek érte.
Május 16-án azonban egy Vaszary János-képért ennek az összegnek majdnem a dupláját utalták át: a Parkban című vászon 150 millióért kelt el, ami hatalmas idényrekord a hazai műtárgypiacon.
Három órán át tartó licitharcot hozott a Virág Judit Galéria 75. tavaszi aukciója, amelyen Gábor Jenő egyik fő műve is kalapács alá került – a festményt 80 millió forintnál ütötte le Kelen Anna árverésvezető. A legnagyobb szenzációt Kondor Béla négy évtizede nem látott festményének feltűnése keltette, a kép 85 millió forintért talált új tulajdonosra.
Nagy érdeklődés övezte Kondor Béla Két fej (Modell eresztés) című ikonikus festményét, amely negyven év után tűnt fel váratlanul a piacon. Az 1958-ban készült remekművön a teljes „kondori” eszköz- és szimbólumtár, játék és technika ötvözete látható a ragyogó arany háttér előtt. A fiatalon elhunyt, értékes életművet maga után hagyó Kondor Béla alkotása 38 millió forintos kikiáltási árról indulva egészen 85 millió forintig menetelt.
Ez a történet három évvel ezelőtt kezdődött egy madridi aukciósházban, amikor egy Jézus Krisztust ábrázoló festményt egy XVII. századi spanyol művész, José de Ribera műveként bocsátottak árverésre. Az alkotás kikiáltási ára 1500 euró volt, de mielőtt kalapács döntött volna a sorsáról, a szakértők számára gyanússá vált, hogy azt talán mégsem Ribera festette, hanem a festő mestere, az olasz barokk legendás alakja, Caravaggio.
A The Art News azt írja, hogy miközben a műgyűjtők világszerte tudomást szereztek a lehetséges alkotóról, addig a Prado szakértői felvették a kapcsolatot a spanyol kulturális minisztériummal, amely azonnali exporttilalmat rendelt el; a madridi regionális kormányzat pedig
örökségvédelmi státuszba helyezte az alkotást,
hogy biztosan az országban maradjon. A gyanú aztán beigazolódott.
Több mint 1500 tételt felsorakoztató árverést tart a Nagyházi Galéria és Aukciósház 2024. május 28. és június 1. között. Az eladásra bocsátott értékek kikiáltási ára 20 ezer forinttól egészen 30 millió forintig terjed: festmények, bútorok, ékszerek és egyéb műtárgyak kerülnek kalapács alá. Az aukció fő tétele egy rekordméretű Zsolnay-szobor, amely az 1911-es torinói világkiállításra készült.
A Nagyházi Galéria és Aukciósház tavaszi aukcióján többek között XV–XVII. századi reneszánsz és barokk festmények, bronz kisplasztikák és reliefek, valamint neves XX. századi magyar festők – Rippl Rónai József, Czóbel Béla, Kondor Béla, Hincz Gyula – munkái szerepelnek.
Számos darab kerül kalapács alá a Bedő Béla által a XIX. század végén megvásárolt Bedő-gyűjteményből is, amely különleges sorsú, a XIX–XX. század fordulóján született.
A kor gyűjtési szokásainak megfelelően a kollekcióban az egyetemes művészet, hangsúlyosan az olasz és közép-európai régi mesterek alkotásai keveredtek a magyar nemzeti festészet jeles képviselőinek műveivel. Ez volt az utolsó jelentősebb magyarországi polgári műgyűjtemény, amely a XX. század első felében keletkezett.
Az ominózus Zsolnay-kerámia a Bivalyon ülő lány – kútszobor néven került a katalógusba, kikiáltási ára pedig 36 millió forint. Három szempontból is kiemelkedő alkotásról beszélünk.
A szobrot Ligeti Miklós tervezte az 1911-es torinói világkiállításra, ahol elnyerte a fődíjat.
Az az igazság, nem biztos, hogy konkrétan ez az a szobor. Erről nem is tudta senki a gyűjtőn kívül, hogy létezik. Egy variációja ismert, az Pécsett volt nagyon sokáig kiállítva, aztán eltűnt, majd előkerült, de az nem eozinmázas felületű. Azt viszont tudjuk, hogy amelyik a világkiállításon díjat nyert, az eozinos volt
– mondta Nagyházi Lőrinc ügyvezető az aukciót megelőző sajtóeseményen.
A galéria a szobor mellé egy archív dokumentumról készült fotót is kapott, amelyen láthatók a Zsolnay-gyár paraméterei a Bivalyon ülő lányhoz, és ezek mindegyike megegyezik a szoboréval. Így ez tovább erősíti a feltételezést, hogy vélhetően a világkiállításra készült darabról van szó.
A szobrot gyűjtője egy vásáron vette, és külföldről hozta haza. A darabhoz szakvéleményt író és kutatást végző szakértő egyetlen másodpercig sem kételkedett az eredetiséget illetően, sem az 1911-es keletkezésben, hiszen benne van Ligeti és a Zsolnay-gyár jelzése is.
Csaknem 35 millió dollárért, azaz 12,3 milliárd forintért kelt el Claude Monet Szénaboglyák Givernyben (Meules a Giverny) című, 1893-ban született festménye szerdán a Sotheby's New York-i modern művészeti árverésén – közölte az MTI.
Az aukción mintegy ötven modern műalkotást adtak el 235 millió dollár értékben (83,4 milliárd forint). Az aukciót a Patrick Drahi izraeli milliárdos tulajdonában lévő, manhattani székhelyű árverési ház bonyolította le.
Az impresszionista Monet-festmény tízperces licitharc után 34,8 millió dollárért kelt el.
Az árverés másik fénypontja Leonora Carrington (1917–2011) brit–mexikói festőművész Les Distraction de Dagobert című szürreális alkotása. A festményre egy gyűjtő 28,5 millió dollárért (10,1 milliárd forint) csapott le, mely összeg rekordot jelent a festő életművében. A vásárlással a Sotheby's közleménye szerint Carrington az öt legdrágább női művész közé került, olyan szürrealista festőket is megelőzve, mint Max Ernst és Salvador Dalí.
A tavaszi modern művészeti árverések a héten kezdődtek meg New Yorkban. A Christie's kedd esti manhattani aukcióján 115 millió dollár (40,8 milliárd forint) értékben adott el kortárs művészeti alkotásokat, köztük a februárban elhunyt kubai–amerikai műkereskedő, Rosa de la Cruz gyűjteményének egy részét.
Az ember hajlamos azt gondolni, hogy tulajdonosi és vásárlói oldalról is az az evidens egy-egy nagy értékű műalkotás esetében, hogy ezek valamely aukciósház árverésén cserélnek gazdát. Ám ennek ellentmondóan, ha felmegyünk például az eBayre, számos igen értékesnek tűnő művet találunk. Egy százezer dolláros (kb. 36 millió Ft) Frida Kahlo-festményre kattintva elképzelhető, hogy nem csalóval van dolgunk, az viszont rögtön gyanús lehet, ha mellette ott virít egy 600 dolláros (kb. 220 ezer Ft) darab is.
Dr. Carina Popovici műalkotások hitelesítésével foglalkozó specialista épp ennek járt utána. A The Guardiannek elmondta, hogy a legprofibb mesterségesintelligencia- (AI) technológiát alkalmazta az online platformon meghirdetett képeken, és megdöbbenve tapasztalta, hogy sok közülük nem valódi. Eddig negyven hamis festményt talált, de azt állítja, sokkal több van.
Azokról, amelyeket vizsgáltunk, mindről az derült ki, hogy 95 százalék valószínűséggel nem igaziak. Biztos vagyok benne, hogy ez csak a jéghegy csúcsa
– jelentette ki az Art Recognition cég munkatársa.
A mesterségesintelligencia-tesztek többek között hamisítványként azonosítottak egy olyan festményt, amelyet Monet alkotásaként hirdettek, Forest With a Stream címmel, 599 ezer dollárért (kb. 215 millió Ft); valamint egy olyat, ami Renoir nevén szerepelt, és amelyet az egyik gyerekéről készült tanulmányként írtak le. Ezért 165 ezer dollárt (kb. 60 millió Ft) kértek.
A lap megkereste a Renoir eladóját, aki Floridában él és a felhasználóneve: metaasis (az Index már nem találta meg az eladók között).
Ő úgy nyilatkozott, hogy nem árul hamis műveket, mindazonáltal a festményt eltávolította az oldalról.
A Monet hirdetője szintén amerikai, és rendelkezik saját eBay-régiségoldallal. A kép mellett ez állt: „Garantálom, hogy a festmény eredeti, 1867-ben készült, Claude Monet aláírásával. A kép nincs tökéletes állapotban, és a származásáról annyit mondhatok, hogy több mint húsz éve a birtokomban van.”
Nos, vagy már eladta, vagy ő is visszavonta az oldalról a festményt, mert az Index ezt sem találta már az eladó műtárgyak között.
Dr. Popovici az elmúlt időszakban többször is írt a platformnak, hogy kifejezze aggályait az ott hirdetett tárgyakkal kapcsolatban, ám választ ez idáig nem kapott. „Nagyon csalódott vagyok, hogy nem reagálnak, hiszen felelősségük van ebben. Nem tehetnek úgy, mintha nem látnák, mi folyik a felületükön. Egyértelmű, hogy itt komoly probléma van.”
Az eBay bár Popovicinek nem, de a lapnak válaszolt: „A hamisított cikkek értékesítése szigorúan tilos az oldalunkon, és elkötelezettek vagyunk abban, hogy a rajtunk keresztül eladott áruk hitelesek legyenek. Ezt részben mi is a mesterséges intelligencia használatával, illetve professzionálisan képzett nyomozókkal és vásárlóinkat védő programokkal tesszük.
2022-ben 88 millió feltételezett hamisítvány közzétételét blokkoltuk,
1,3 millió terméket pedig eltávolítottunk a platformról.”
Dr. Popovici azonban kitart állításai mellett. „Régebben nagyon nehéz volt észrevenni ezeket a dolgokat, mert nem lehetett mintát venni az interneten lévő festményről. De az új technológiával ez egyszerű. Csak letöltünk egy képet, és tíz perc múlva tudni fogjuk, valódi-e. Szerintem igenis figyelmeztetni kell erre az embereket.”
Utánajártunk, mi a helyzet a hazai platformokon, és bizony ráakadtunk néhány „eredeti” Picassóra, Dalira, de még Monet-ra is, mindössze 300-500 ezer forint között.
Megkérdeztük Kelen Anna művészettörténészt, a Virág Judit Galéria és Aukciósház árverésvezetőjét, mennyire normális az, hogy valaki online felületeken árulja nagy értékű „műtárgyait”; illetve kíváncsiak voltunk a véleményére azzal kapcsolatban, vajon tényleg megállapítható-e egy fotóról, hogy az adott festmény eredeti-e.
Bevallom, én sem értem, hogy egy komolyabb műalkotást miért virtuális piacokon hirdetnek egyesek, hiszen feltehetően a legmagasabb árat szeretnék érte megkapni, ennek pedig nincs jobb módja, mint az árverés. Nem tudok másra gondolni, mint arra, hogy az illető maga is tisztában van vele, hogy a hitelesítésnél elbukna az adott tárgy
– mondta Kelen Anna.
A művészettörténész csak nevetett, amikor a 324 ezres Picasso-rajzról és a 432 ezres Monet-festmény realitásáról faggattuk. De nem csak az alacsony összegek mutatják, hogy ezek maximum lenyomatok lehetnek. Kelen Anna elárulta, hogy Magyarországon nincsenek magángyűjteményben ilyen nagy formátumú, külföldi művészek által festett képek. A második világháború előtt még jelentős számban fellelhetők voltak, de utána sajnos már nem.
A vevőknek is tudomásul kell venniük, hogy azok a legendák szertefoszlottak – vagy talán sosem léteztek –, hogy kimegyünk az Ecserire, vagy regisztrálunk egy aukciós oldalra, és ott találunk valami kincset. Ami olcsó, az nem igazi. Ezt kimondhatjuk, mint alapszabályt
– jelentette ki határozottan a művészettörténész. Az aukciósházak abban a tekintetben is többet nyújtanak, mint egy magánszemély, hogy felelősséget vállalnak az általuk közvetített műtárgyért, vagyis,
ha a későbbiekben kiderülne, hogy az adott darab hamis, visszafizetik az árát.
Az árverésvezető úgy fogalmazott: „Sajnos mindenki tévedhet, de mi ilyen esetben gondolkodás nélkül megtérítenénk a vevő kárát.”
Kelen Anna nem vitatja a mesterséges intelligencia jelentőségét, de azt mondja, a hitelesítés gyakorlati szakma, és szerinte fizikailag is látni kell egy festményt ahhoz, hogy meg lehessen állapítani, eredeti-e.
Mi például sokkal inkább tudjuk, milyen az igazi Vaszary, Mednyánszky, Csontváry, hiszen többször láthattuk ezeknek a művészeknek a munkáit; míg feltehetőleg egy francia vagy spanyol becsüs előbb észreveszi a hamisságot egy Dali-, Picasso- vagy Renoir-képen. Hogy megbízható szakvéleményt mondjunk, ahhoz közelről kell szemügyre venni többek között a festékrétegeket, a vászon milyenségét, a repedéshálót. A műszerek és az új technológiák segítenek minket, de azt fenntartásokkal kezelem, hogy egy fotó alapján ki lehessen jelenteni, az adott festmény valódi-e
– mondta a szakember.
(Borítókép: Egy látogató Pablo Picasso kiállításán Berlinben, Németországban 2015. szeptember 8-án. Fotó: Sean Gallup / Getty Images)
Igazi különlegesség, egy Amerikában híressé vált művész festménye is kalapács alá kerül a Virág Judit Galéria 14. Háború utáni és kortárs aukcióján 2024. május 14-én. Fredric Karoly (1898–1987) művei olyan ritkán tűnnek fel a piacon, hogy a galéria közel 30 éves története során most először fordul elő a tételek között a művész egyik képe.
Fredric Karoly megélte az amerikai álmot: Budapesten született, de New Yorkban vált ismertté, betört a divatiparba, barátjának mondhatta Pablo Picassót, és kiállításai a legmenőbb tengerentúli galériákban kaptak helyet.
Az aukción Fredric Karoly Lundi című nagy méretű olajfestményét kínálják eladásra, amely 1963-ban készült, és jól árulkodik a mester munkamódszeréről.
Fredric az 50-es és 60-as évek New Yorkjában alkotott, csupa olyan technikával – például a csurgatás és fröccsöntés – dolgozott, amelyek akkor élték a fénykorukat, újnak, modernnek számítottak
– mondja Kelen Anna, a Virág Judit Galéria művészettörténésze. Az idő mit sem változtatott ezen: Fredric Karoly művei ma is nemzetköziek és frissek. A Lundi című festmény 5 millió forintos kikiáltási árról indul.
Rovataink a Facebookon