Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMRepkedtek a tízmilliók a Virág Judit Galéria aukcióján
További Senki többet, harmadszor cikkek
Három órán át tartó licitharcot hozott a Virág Judit Galéria 75. tavaszi aukciója, amelyen Gábor Jenő egyik fő műve is kalapács alá került – a festményt 80 millió forintnál ütötte le Kelen Anna árverésvezető. A legnagyobb szenzációt Kondor Béla négy évtizede nem látott festményének feltűnése keltette, a kép 85 millió forintért talált új tulajdonosra.
Nagy érdeklődés övezte Kondor Béla Két fej (Modell eresztés) című ikonikus festményét, amely negyven év után tűnt fel váratlanul a piacon. Az 1958-ban készült remekművön a teljes „kondori” eszköz- és szimbólumtár, játék és technika ötvözete látható a ragyogó arany háttér előtt. A fiatalon elhunyt, értékes életművet maga után hagyó Kondor Béla alkotása 38 millió forintos kikiáltási árról indulva egészen 85 millió forintig menetelt.
Ez az este a művészeti szenzációkról szólt: a tételek között szerepelt Gábor Jenő életének egyik fő műve is, amely bármelyik múzeum gyűjteményének féltett darabja lehetne. A Július 14. Párizsban című monumentális festmény az art deco egyik mesterműve. A látványos és színes alkotáson egy utcabál elevenedik meg az ember szeme előtt.
Gábor Jenő egy olyan pillanatot festett meg, amikor a párizsiak önfeledten ünnepelték a forradalom napját.
Szoborszerűen megformált táncoló alakok, tobzódó színek jellemzik a mozgalmas utcai jelenetet, amely a legjobb francia festészeti hagyományokat eleveníti fel. A húszas évek végén keletkezett festmény 80 millió forintért kelt el.
Idézetek Kornissnak
Minden magyar rekordot megdöntött már a nemzetközi színtéren is roppant ismert Keserü Ilona, akinek az Idézetek Kornissnak (1990) című műve 50 millió forintért kelt el a galéria egy másik aukcióján. A különféle műfajokat felsorakoztató kompozíciót Keserü egykori tanára, Korniss Dezső tiszteletére alkotta meg.
A kortárs aukciók mindig ünnepelt alkotója Bak Imre, a művésztől most egy kimondottan ritka, korai alkotás került a nagyközönség elé. A nagy méretű Figura című kép ezen az estén 20 millió forintot ért.
Rozsa Endre 1981-ben készült Sors című festménye Franciaországból került haza, hiszen a művész élete nagy részét Párizsban töltötte. A kép a Műcsarnokban és a Magyar Nemzeti Galériában is szerepelt kiállításon. A Sors 15 millió forintért kelt el.
Ismeretlen okból megtiltotta
Az este egyik különlegessége Fredric Karoly alkotása volt. A Virág Judit Galéria közel három évtizedes története során most először került a kínálatba az Amerikában híressé vált művész festménye. Fredric Karoly New Yorkban élt, az egyik legnagyobb divatcég kreatív vezetőjeként dolgozott, Pablo Picasso barátja volt, és pályafutása derekán máig ismeretlen okból megtiltotta festményei kiállítását és értékesítését is.
Életművének nagy része máig az Egyesült Államokban lehet. Az amerikai álmot megélő titokzatos művész képei nem csak a keletkezésükkor voltak modernek – mai napig őrzik frissességüket. A Lundi című képet 6,5 millió forintnál ütötte le Kelen Anna árverésvezető.
Rovataink a Facebookon