Nincs jövő

A Gubacsi úton, egy hosszú téglafal mellett autózva haladva legalább háromszor hisszük azt, hogy már megérkeztünk, de nem, a raktárház még kijjebb van. Végül meglátunk egy mentőst piros dzsekiben az út mellett álldogállni, innen tudjuk, hogy helyben vagyunk. Mivel a raktár, ahol a punklegenda koncertezik, messze van mindentől, csak ketten kérnek tőlünk a bejárat előtt egy kis aprót, ők is kevés reménnyel, tudva, hogy így úgysem fog soha összejönni a pénz a négyezerhatszázas belépőre.

Az Exploitedről annyit elég tudni, hogy ha punkot látunk zenekaros pólóban, akkor az nagy valószínűséggel Exploited-póló lesz, és nemcsak azért, mert rettentő jól néz ki a koponya a csonttaréjjal, hanem mert ez a még létező legismertebb punkzenekar. Megkockáztatjuk, hogy akár egy Pecsát is meg tudna tölteni, de a szervezők ezúttal ragaszkodtak a punkgyökerekhez, nem vitték az eseményt a mainstreambe, inkább egy kilencedik kerületi raktárt béreltek ki kedd estére, és a város sem roskadozott a plakátoktól. (Az Exploited eddig kétszer volt Magyarországon, az első, 96-os győri fellépést olyan botrányok kísérték, hogy a város vezetése évekig nem engedélyezte a punkkoncerteket. Gerényi kolléga visszaemlékezése erről az estéről itt jobbra olvasható.)

Milyen király hajak már, bakker

Így nincs is tele a hely egzotikus élményekre vágyó juppikkal, annál több az ilyen-olyan színekben pompázó taraj, az egybefüggő változat mellett kedvelt az öt-hat csúcsba különválasztott modell, és a kétoldalt szétálló verzió is. Amikor egy meglehetősen bonyolult frizurát viselő lány cigit lejmol tőlünk, kihasználjuk az alkalmat, és megkérdezzük, mivel van beállítva a haja. Hajlakkal természetesen, de megtudjuk, hogy szoktak sörrel meg tojásfehérjével is fodrászkodni, meg a csónaklakk is jó, csak azzal az a baj, hogy megköt keményre, és letörhet az ember haja. Közben azt is megállapítjuk, hogy bizonyíthatóan új punkhullám van, a harmincas régi arcokon kívül, akik már ott voltak nyolcvanakárhányban is, főleg tizenévesek töltik meg a helyet. Az viszont korosztályfüggetlen, hogy már a koncert előtt sokan annyira részegek, hogy nem bírnak egyenesen járni, páran itt-ott el is fekszenek, ami nem rossz szórakozás párezer forintért.

Egyszer csak összefutunk egy neves médialeméleti szakemberrel, kicsit zavartan üdvözöljük egymást. "Te itt?" "Itt. Szakmai érdeklődés." Később egy váratlan fordulattal kiderül, hogy a neves médiaelméleti szakember néhanapján énekel egy feldolgozásokat játszó punkzenekarban, a szakmai érdeklődés tehát így értendő, és nem úgy. Egyúttal megtudjuk tőle, hogy az internet szerint az Exploitednek ez az utolsó nemzetközi turnéja, úgyhogy most vannak utoljára Magyarországon. Még beszélgetünk egy kicsit, de a neves médiaelméleti szakember szemében hamarosan felcsillan valami különös fény, és eltűnik a pogózó tömegben. Ekkor látjuk utoljára.

Mindeközben felrémlik a sötét jövő is: valami undorító szájbetegségjárványban fog elpusztulni az egész punkszubkultúra, ugyanis mindenki beleiszik a másik sörébe, arról nem is beszélve, hogy a smárolás is össznépi sport. Eddigre kicsit aggódunk már az Index.hu Rt. fotósáért is, mert ha nem lesz meg, nekünk kell elszámolni vele, de végül előkerül, és közli, hogy lélekben ő is punk, bár most majdnem megverték. A rendezvény ennek ellenére kellemesen konszolidált, egy pszeudoverekedést látunk csak az előtérben, valami homályos okból hárman, kettő-egy arányban szóváltásba keverednek, kicsit bizonytalanul rúgnak egyet-kettőt egymáson, aztán leül a dolog.

A kormány meg a gazdagok

Az Exploited ellenben kicsit sem konszolidált, ugyanúgy nyomják, mint huszonöt éve egyfolytában, egyből meggyőznek, hogy a társadalmi berendezkedés úgy szar, ahogy van, nincs jövő, vagy ha van is, az a káosz és az anarchia, és minderről ők tehetnek, vagyis úgy nagyjából a kormány meg a gazdagok. Wattie, a legendás énekes legendás piros hajával megállíthatatlan, a maga keresetlen módján, sűrű "fuck"-okkal osztja a rendszert, odatolja a mikrofont az üvöltő közönségnek, és ordítja, hogy "Let's start a war".

A közönség pedig tisztességgel végigcsinálja a másfél órányi kemény testmozgást a színpad előtt, elhajlik egy-két haj (a tojtojoknál locsolnak rá egy kis sört, gyorssegély gyanánt), veszélybe kerülnek az orr- szemöldök és ajakkarikák, a mentős néha aggódva néz körül, de aztán nem történik semmi baj, és amikor a zenekar abbahagyja, az elcsigázott tömeg azonnal elindul a megálló felé, hogy még elérje az utolsó buszt.