Havas kiszáll a Heti Hetesből

A tv2-höz szerződött, ezért kiszáll a Heti Hetesből és a Kössön belém című műsorból Havas Henrik - értesült az Index. A szerződés tényét Havas még nem kívánta megerősíteni, de azt elismerte, hogy valóban abbahagyja a szereplést az RTL Klubon és a Satelit tévén.
Az Index információi szerint a tv2-höz szerződött Havas Henrik, aki ezért szombaton fog utoljára szerepelni az RTL Klub Heti Hetes című műsorában. Havas Henrik a szerződés tényét még nem kívánta megerősíteni. Azt azonban elmondta, tényleg a csütörtöki felvételkor szerepelt utoljára a Heti Hetesben.

Este már nem köthetünk bele

Havas Henrik
Kérdésünkre, hogy mi lesz Havas a Satelit televízión futó "Kössön belém" című műsorával, az újságíró elmondta: már a ma esti adást sem ő vezeti. Kolosi Péter, az RTL Klub programigazgatója nem kívánt Havas szerződésével kapcsolatban nyilatkozni, mint mondta, ez Havas és a tv2 ügye. Kérdésünkre, hogy ki helyettesíti majd az ismert újságírót, Kolosi nem adott konkrét választ.

Továbbra is heten lesznek

A Heti Hetesben továbbra is heten lesznek - nyilatkozta erről a programigazgató. Havast egyébként nem kötötte exkluzív szerződés az RTL Klubhoz. Az újságíró távozásával kapcsolatban megkerestük Farkasházy Tivadart is. Az Index kérdésére a humorista elmondta, Havas talán azért hagyta ott a Heti Hetest, mert kapott egy jobb szerződést. Ennél bővebben azonban nem nyilatkozott. Nem vagyok Havas ügyvédje - indokolta hallgatását.

Verebes szerint a tv2 a kérdés kulcsa

Verebes István, a műsor egy másik közreműködője úgy tudja, hogy Havas a tv2-től kapott ajánlatot. Arról, hogy ki pótolhatja majd az újságírót, Verebes nem tudott nyilatkozni. Mint mondta, ő csak szereplője a műsornak.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25