Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMMár úgy tűnt, hogy több mint három évtizeddel Jimi Hendrix halála után sikerült rendezni minden vitát az amerikai gitáros öröksége körül, most azonban újabb perrel fenyegetőzik a család. Hendrixék vitatják ugyanis, hogy volt-e joga egy magánszemélynek megvásárolni 15 millió dollárért Jimi legsikeresebb dalainak jogait; a család szerint ugyanis a jogokkal ők rendelkeznek.
Egy chicagói aukciós cég telefonos árverésen hirdette meg csütörtökön a ma már klasszikussá vált Hendrix-darabok, köztük a Hey Joe, a Purple Haze, a Voodoo Chile és a Foxy Lady jogait, amelyekkel eddig az egykori menedzser, Michael Jeffery örökösei, 14 nagy-britanniai jótékonysági intézmény rendelkezett.
Szabadon garázdálkodott
Az 1973-ban repülőgép-szerencsétlenségben meghalt Jefferyt Hendrix egyik nagy kizsákmányolójának tartják a zenéz életrajzírói. A menedzser állítólag nemcsak a bevételek terén rövidítette meg őt, és az elsikkasztott pénzeket gyanús off-shore cégek bankszámláján rejtette el, hanem Jimi 1970. szeptember 18-án bekövetkezett halála után szabadon garázdálkodott felvételeivel, és busás haszonnal piacra dobott olyan lemezeket, amelyek vagy nem tükrözték szerkesztésükben Hendrix elképzeléseit, vagy pedig egyenesen félkész termékek voltak, amelyekhez utólag kevertek kíséretet, hangszereléseket Jeffery szájíze szerint.
Az is elterjedt róla, hogy egy időben az amerikai titkos szolgálatnak, a CIA-nek dolgozott, és kapcsolatai voltak a szervezett bűnözéssel is. Ez utóbbi elemekkel próbálták alátámasztani egyes szerzők azokat az elméleteket, melyek szerint Hendrix valójában nem a bor és nyugtatók keveréke okozta rosszulléttől halt meg, hanem vagy a CIA tette el a radikális Fekete Párducokkal kapcsolatot tartó zenészt, vagy pedig a lemeziparba befurakodott maffia, mert nem akarta, hogy Jimi kiszálljon a bizniszből.
A család által létrehozott, seattle-i központú Experience Hendrix nevű cég, amely létrehozta Jimi Washington állambeli szülővárosában a Hendrix-örökség múzeumát, Jimi valamennyi felvétele és szerzősége jogos örökösének tekinti magát. Az ügy anyagi vonzata nem csekély a fent említett 15 millión túl sem, mivel még napjainkban is évente mintegy 600 ezer darabot adnak el szerte a világon Hendrix lemezeiből.