Eminem tarolt az MTV Europe díjkiosztóján

A várakozásoknak megfelelően Eminem kapta a legtöbb díjat a szerda este kiosztott MTV Europe Music Awards díjkiosztó gálán: négyből három kategóriában őt tartotta legjobbnak a 15 millió néző-szavazó. A showműsort több mint egymilliárdan követték világszerte.
Idén gyakorlatilag nem múlt el hét, hogy az ügyeletes rosszfiúnak kikiáltott amerikai rapper ne került volna címlapokra. Ám míg korábban homofóbnak vagy épp nőgyülölőnek tartott szövegei miatt történt ez, egy ideje csak a díjesőkről érkezik hír, sőt a napokban mutatták be nagy sikerrel 8 mérföld című filmet, melynek ő a főszereplője. A sorozat most sem szakadt meg, hiszen a szerda esti MTV Europe gáláján négyből három kategóriában - a legjobb férfi előadó, legjobb hip hop előadó, legjobb album - nyerte el az elismerést a "The Eminem Show" című albumáért.

Egymilliárdan nézték a show-t

A Barcelonában tartott bulit, melyen Eminem előadta "Cleanin' Out My Closet" című dalát, és felépett a kurvás Aguleira és a latinó Enrique is, 13 ezres közönség nézte a helyszínen, míg a televízióban több mint egymilliárdan követték világszerte. Rekordot döntött a popdemokrácia is, hiszen több mint 15 millió MTV-néző szavazata alapján osztották ki a díjakat.

A Chili a legjobb élő zenekar

Az este két másik boldog nyertese Kylie Minouge és Red Hot Chili Peppers lettek. Az ausztrál popdíva a legjobb pop előadó és a legjobb tánc előadó kategóriákban aratott, míg a pszichedelikus szexfunkot játszó hollywoodi csapat a legjobb előadás és a legjobb rock előadó címekért kapták meg a zenei csatorna logóját ábrázoló szobrot. Flea és kattant társai Amerikából egy rögtönzött performance keretében köszönték meg az elismerést.

Legjobb klip: Röyksopp

A legjobb női előadó Jennifer Lopez lett, míg a legjobb dal kategóriájában Pinket díjazták. Zseniális animációs klipjéért a norvég Röyksopp kapta az elismerést, legjobb pályakezdőként pedig egy fiatal amerikai csapatot, a The Callingot díjazták.

A fontosabb kategóriák jelöltjei és nyertesei

Legjobb együttes
Coldplay
Linkin Park
No Doubt
Red Hot Chili Peppers
U2

Legjobb női előadó
Britney Spears
Jennifer Lopez
Kylie
Pink
Shakira

Legjobb férfi előadó
Eminem
Enrique Iglesias
Lenny Kravitz
Nelly
Robbie Williams

Legjobb album
Coldplay - A Rush of Blood To The Head
Eminem - The Eminem Show
Kylie - Fever
No Doubt - Rock Steady
Pink - M!ssundaztood

Legjobb video
Basement Jaxx - Where's Your Head At?
Eminem - Without Me
Primal Scream - Miss Lucifer
Röyksopp - Remind Me
The White Stripes - Fell In Love With A Girl

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25