90'
Franciaország
0
Spanyolország
2
További Showbiz cikkek
Tizenvalahány évenkénti rendes szuperkoncertjét, illetve a dupla koncert első felét tartotta a Budapest Sportarénában a Piramis karácsony második napján. A felemás kezdés semmi jót nem ígért, de Révész Sándor sajnálatos sportsérülése javított a helyzeten.
Utoljára a Deep Purple-koncerten éreztem azt, amit most, no nem az élő legendák körében tapasztalható alélt áhitatot, hanem szeretett társam, a munkavédelmi füldugó kínzó hiányát, otthon felejtettem akkor is, most is. Ugyanis sikerült mindkét koncertet olyan magas színvonalon keverni (értik! magas!), hogy a koponyarepesztő sípoláson és az Arénában ide-oda verődő tizenhat-húszezer hertzes zörejeken kívül eleinte kevés dologra tudtam koncentrálni.
Illetve a gimnáziumból úgy emlékszem, hogy előbb a pozitívumokat kell kiemelni, és csak aztán a negatívumokat, szóval itt gyorsan meg is említeném, hogy a mély viszont olyan jól szól, ahogy koncerten ritkán lehet hallani, jól definiált, dinamikus ésatöbbi. És akkor rá is térhetünk a problémákra: a szörnyű magasokon túl középtartomány egyáltalán nincs is, ami azzal jár, hogy a jól ismert, közönség által várt dallamok úgy nagyjából kimaradnak a számokból, a helyzeten az sem segít, hogy a zenekar sok dalt új változatban ad elő, nem úgy, ahogy a lemezen van, úgyhogy sokan csak álldogálnak, úgy-ahogy próbálnak együtt énekelni Sanyikával, de a koncertélmény meghatározó elemei a fülsértő gitár- és billentyűszólók lesznek, meg úgy általában a fülsértés.
Kattintson a képekért!
Szóval valahogy nem megy ez most, az első sorok elkötelezett rajongóin kívül a többiek mintha unatkoznának, esküszöm. Talán a Norbi által is annyiszor elátkozott karácsonyi koszttól nehezültek el, ki tudja. A helyzet odáig fajul, hogy kénytelen vagyok kimenekülni egy kicsit az előtérbe, így lemaradok a fordulópontról, azaz Révész Sándor sportbalesetéről, valahogy rosszul lép, aminek az Achilles-ina látja kárát. Valószínűleg elszakadt, mondja a Szállj fel magasra előtt, hoznak neki egy bárszéket, és innentől fogva ülve, bizonyára nagy fájdalmak között folytatja, ami miatt most itt is földig hajolunk a közmondásos süveggel. És a koncert egyszercsak - ennek ellenére, vagy tán épp ezért, ugye - működni kezd, összeállnak a számok, húzni kezd a zenekar, egyúttal, gondoljuk, beindul a Révész által már egy ideje emlegetett energiacirkuláció, ami a piramisok körül állítólag van. A koncertet összerántotta a szar, hogy a megfelelő terminus technicusszal éljünk.
Ideje is volt, mert az utoljára 1992-ben koncertező egykori szupersztárzenekart csaknem teltház várta, szemrevételezéses kormeghatározás alapján ugyanazok, akik tizenhárom-tizennégy évenként eljönnek rajongani, most sokan gyerekkel és csillagszóróval érkeztek, de ezeken a kiskorú hozzátartozókon kívül meglepően kevés fiatalt látni. Pedig Révész, az egykori tinibálvány igazán korszerűen öregszik: csak pár évig kellene közepes tempóban heroinoznia, hogy kiugró esélyekkel indulhasson egy Iggy Pop-hasonmásversenyen, és ezt egyáltalán nem negatíve mondom, félreértés ne essék. Ezzel a színpadi félmeztelenkedéssel ők egyébként is lelki társak valahol.
Som Lajos viszont - a hivatalos indoklás szerint egészségi állapota miatt - nem játssza végig az estét, helyette egy fiatal srác kezeli a négyhúrost (ami egyébként ezúttal pont öthúros), Som csak az első három számban és a végén játszik. Azonban - Tardos Péter rocklexikonának örökérvényű jelzős szerkezetét használva - "mozdony-erősségű basszusjátékát" ekkor sem igazán csillogtatja, őszintén szólva én nem is igazán hallom ki őt a zenéből, de ez nyilván az én hibám. Az ifjú basszgitárost egyébként Paróczai Attilának hívják, Török Ádám Minijében játszik, és igazság szerint nagyon sokszor az ő energiája viszi a produkciót, szóval jól nyomja.
Klikkeljen a képekért!
Elhangzik az összes nagy sláger, természetesen, és ahogy végül a hangulat is kialakul, magasba tartott gyertyákkal és öngyújtókkal, Ajándékkal, vonosnégyessel turbózott Ha volna két életemmel és Kóbor angyallal, mindenki megkapja, amire befizetett, mert felesleges mismásolni, ez mindenekelőtt egy nosztalgiakoncert, annak minden jellemzőjével. És az is látszik, hogy tökmindegy, mit gondolunk a zenekarról, örök igazságokat megfogalmazó rockhimnuszok szerzőinek tartjuk-e őket, vagy zenei és szövegbéli frázisokat pufogtató korszakjelenségnek, a Piramis iksz évenként, amikor a tagok, khm, úgy gondolják, mindenképp meg fog tölteni nagyobb sportcsarnokokat.
És a végére hadd másoljak ide a Jávorszky-Sebők-féle Magyarockból egy ún. korabeli pesti viccet, ami ugyan nem nagyon illik ide, logikusan semmiképp, de oldja a hangulatot. Ezt én már csak gép, gép, Pokolgépre aktualizálva hallottam, de eredetiben még nagyszerűbb:
- Hogy hívnak?
- Ööő!
- Mivel foglalkozol?
- Ööő!
- Mondj már valami érthetőt!
- Piramis!
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
