Rali, kannabisz és csodaszarvas

Lehet, hogy szarsz rá, de lehet, hogy érdekel / kérdezel, na de senki nem felel / miért nem szólal meg, és miért hallgatott el / hová tűnt Sub Bass Monster? Most, hogy mondja, tényleg, mit csinálhatott Máté Sub Bass Szabolcs az elmúlt években? Mi valahogy úgy képzeljük, hogy a rendszeres társasági rekreáció mellett leginkább betépve imbolygott a határban egy kölcsöntraktorral, a fennmaradó időben pedig táncosnőkre, drága piákra és vastag aranyláncokra költötte az első két lemezből befolyt súlyos pénzeket, mi legalábbis valami ilyesmivel foglalkoztunk volna a helyében.

Kompromittáló részleteket sajnos nem sikerült megtudnunk, de azért az új - szerzői kiadásban megjelent - lemez összenőtt első és második számában Sub Bass kifejti eltűnésének miértjeit, a média visszásságai tudniillik, az az oka a három év búskomor csendnek, nem akart ugyanis beállni a sorba, a tévébohócok közé. Viszont sokáig mégse bírta nézni azt a sok szart, ami a médiából ömlik, meg hát annyi embernek tetszettek az eddigi dolgai, úgyhogy újra beleveti magát a harcba, legyen ez bármennyire is a kedve ellen való, foglalja össze motivációit albumkezdő alkotásában a művész.

Tehetségkutatás és fű

Azt viszont gyorsan mondja meg valaki, hogy miért foglalkoztatja a honi reppereket a honfoglalás, merthogy Szabi is meglovagolja a mostanában támadt népvándorlás-konjunktúrát a Ragga a csodaszarvasról című remek dancehalldarabban. Hallatlanban természetesen azt gondoltuk, hogy ez majd a Bëlga életművének hasonló tematikájú vonulatát fogja negatíve / pozitíve idézni, de nem, egy bátor, de annál érthetetlenebb húzással tudomást se vesz a bölcsészrap sztárjainak és e témakörben úttörőnek tekinthető munkájuknak létezéséről. Őseink kergetik a csodaszarvast, eltévednek, majd a sok fű (értik, fű!) láttán letelepednek a Kárpát-medencében. A szám amúgy jó, az egyik slágervárományos darab a lemezen.

Egy másik a gépjárművezetés, különösen a raliversenyzés örömeit taglaló Sebességmámor, a refrén azonnal belekúszik az ember agyába, aztán itt van a Nem vagyok ideges, ami azért jó, mert csúnya szó van a refrében, és a P.I.A. című reggae, ami meg személyes kedvencünk, mind témaválasztása, mind megvalósítása okán. És mindenképp muszáj méltatnunk a Kell ez a kis hip hop-ot, ami a témában kompetens Magyarósi kolléga szerint a magyar mainstream hiphop hosszú idők óta első dala, ami megfelel az aktuális trendeknek. És mellesleg "kurva jó".

Ezzel együtt leghúzósabb szám a lemezen az Add a kezed című tömeghiphop, a háttérben üvölt a sok ember, olajoshordókban lobogó tüzet és klasszikus kerek betűs graffitiket képzelünk hozzá, miközben a vendég Animal Cannibals kifejti álláspontját a tehetségkutatás nehéz, ámde hálás feladatáról. (Tényleg, egy felkészült hiphoppernek most akkor utálnia vagy szeretnie kell őket? Mi félszemmel követjük a karrierjüket azóta, hogy a Solaris lemezbolt pultjára ragasztva felfedeztük a kézzel írt hirdetést első demójukról, merthogy micsoda hülye nevük van, de azóta sincs kialakult álláspontunk.) Ja és természetesen nem maradnak el a kannabiszfogyasztás áldásos hatásaira való utalások sem, mint ahogy az már szinte védjegyévé vált a gyulafirátóti rapelőadónak.

Szimpatikus csávó

A többé-kevésbé ön-újradefiniáló szám, a Sub Bass Monster maxin is megjelent, nyilván újra meg kell járatni a nevet a köztudatban, sajnos pont az a fajta női énekes refrén van benne, amit ki nem állhatunk a magyar hiphopban. Ha már a kellemetlen kötelességnél tartunk, mármint hogy mi nem tetszik, említsük meg, hogy néhol bizony inog a szöveg: kérdés például, hogy sebességmámorral lehet-e vádolni valakit, illetve mennyire nevezhetünk fenevadnak egy szarvast? De ilyesmin most ne akadjunk fenn, inkább ezúton is köszönjük Szabó Gyula mesélős háromnegyed percét, ami közjátékként szerepel a lemezen, és vesszünk bele a borító minimáldizájnjának dicséretébe.

Szóval: a borító minimáldizájnja tetszetős, a repper alapfelszerelésén kívül (ez egy kétkazettás gettóblaszterből, lemezjátszóból, ceruzából és mikrofonból áll) csak egy kukoricaföldön készült kép található a művészről, amint a távolba tekint. Számcímek, közreműködők, slussz. Ja, és minden felirat arannyal, ami plusz két pont.

El kell hogy mondjuk, hogy nagy általánosságban semmi jót nem gondolunk a magyar hiphopról, de pont ezért kellene több Sub Bass Monster-féle figura, akik kiránthatnák a televényből a stílust. Ő egyfelől szimpatikus csávó, másrészt nem a teljesen hiteltelen gettós-keménykedős dumákkal jön, hanem Koppány-kipufogóval, csajozással, meg piálással. (Itt hadd hívjuk fel ismételten a figyelmet a szolnoki Copy Con-ra, a hiphoppal is kacérkodó ragga-őstehetségre, hasonló okokból.) A tisztességesen megcsinált alapokról nem is beszélve (a zenekar játszotta számok különösen jók), és végre normálisan van keverve a lemez, döngenek a mélyek, ahogy kell.