Az új album boritója
Bono azt mondta, amint megjelenik az új lemez a neten, azonnal lehetővé teszik a legális letöltését az iTunes honlapjának segítségével és a "kemény kópiákat" is gyorsan kiszállítják az üzletekbe.
A u2 és az Apple szorosan együttműködik az új album promóciójában, hiszen ebből az alkalomból elkészült az online zeneipar maga nemében első "digitális összkiadása" is. A "The Complete U2" négyszáz dalt, az együttes valamennyi megjelent albumának számait tartalmazza. A rajongók 149 dollár ellenében november végétől egy gombnyomással tudják majd letölteni a dalokat az iTunes zeneboltjából.
Az interenete feltűnt kalózmásolatok ellenére a zenekar szóvivője hétfőn a New Musical Expressnek cáfolta, hogy az eset miatt előre hoznák az új album megjelentetését.
Eminem is így járt
A pop-rockvilágban nem ritkák a hasonló malőrök, a napokban Eminem új, Encore című albumával is ugyanez történt, a megjelenés előtt engedély nélkül kitették a netre. A rapper nagylemezének november 15-i hivatalos piacra dobását ezért előre hozták 12-ére.