Kézigránát a porcelánboltban

Persze nem értem oda időben. A forgatási helyszín a város szélén volt, át kellett vágnom az Őrs vezér terén, a darabjaszázas-elemet, a mandarint, Kertész Imre és Vavyan Fable könyveket áruló tömegen. Az üres HÉV-kocsiban éles, téli fénypászmák és két kisgyerek rohangásztak, a gyerekek anyja az utóbbit hallhatóan helytelenítette.

Sashalmon jómódú népek laknak, állította egy barátom, aki ott tanít, és elégedett a munkájával. Az iskolának van mindenféle eszköze, számítógépe, a faxgépeik közül egyet, - úgysem használták - a nyáron leküldtek egy Tiszától sújtott általános iskolába, ahol örültek neki.

Tekintse meg galériánkat Klikk a képre!

A sashalmiak ügyelnek a környezetükre, kertvárosban laknak, virágágyásokkal, szépen nyírt gyeppel, rajta írszetterrel. Az egész közepén viszont, mint kézigránát a porcelánboltban, egy orosz laktanyának nevezett tér-idő zárvány található. Egész városrész, amihez - úgy tűnt - azóta nem nyúltak, hogy hazamentek innen az emberek, akik valójában egész idő alatt otthon akartak lenni, és visszaadták azoknak, akik mindig is vissza akarták kapni. Furcsamód erre a mindenki által vágyott aktusra negyven évet kellett várni, de még furcsább, hogy a felszabadult területet végül mintha senki nem vette volna vissza.

Zóna

A málladozó betonfalak mögött néptelen vidék fogad, a salakút egyik oldalán sáros, füves térség, mögötte elvadult park. A kihalt épületek közt gyerekek dohányoznak, összegrafitizett falak tövében levelekkel teli medence. A gazzal benőtt vasúti sínpáron és egy törmelékhalmon átkelve már Tarkovszkij Zónájában érzem magam: furcsa, köztes térben, ahol az enyészet összemossa a kontúrokat, és ahol az ember átláthatatlan és közönyös törvények szorításában bolyong.

A metafizikai reménytelenségből egy romos ház előtt üldögélő társaság zökkent ki. Piknikezőknek tűnnek, akik az enyhe, téli napokat szellemvárosokban szeretik eltölteni.

Nem láttak erre egy forgatócsoportot?, kérdezném, de aztán az egyik kempingszéken megpillantom Jancsó Miklóst, a híres rendezőt. Mellette fiatal, katonaruhás lány fekszik a földön, napozik.

Áttűnések

T 54-es tankokról folyik a szó. A következő napi forgatásra hoznak majd egyet, a Mester örömmel nyugtázza, aztán a sokzsebes mellénybe öltözött úrra figyel, aki a típus előnyeit magyarázza. Vágvölgyi Bé viszont úgy véli, hogy a szerbiai háborúban hasonló tankokat házi eszközökkel könnyen hatástalanítottak. Egyszerűen PB gázpalackot kell aládobni, és bele kell lőni, mármint a gázpalackba. "Láttam, ahogy lerepült a torony, pedig megvolt három tonna".

"Azért remélem, senki nem sérült meg" - hümmögi Scherer Péter. Jancsó közben hozzám fordul, elmondja, hogy a tank azért kell, mert a film főként 1944-45-ben játszódik. "Még nem tudom, hogy a történet mennyire tűnik át a jelenbe" - válaszolja, noha állítólag a forgatás utolsó napjaiban járunk.

"Jelenbe való áttűnéseket látunk egész nap" - duruzsolja a hátam mögött valaki. Középkorú nő beszél a kezében tartott handycambe, aztán visszafordítja felénk. Rádöbbenek, hogy otrombán belegyalogoltam a forgatásba, de a nő int, maradjak csak lazán a képben, és kérdezzek még valamit. Nem jut eszembe semmi.

A stáb közben Jancsóval, a feje felett lógó, prémes mikrofonnal és a hátrálva filmező nővel együtt továbbáll. Ketten maradunk, én jegyzetelek, Pepe utánuk nézve megjegyzi: "Azt hittem engem kameráznak. Gondoltam is, milyen jó, hogy itt ül mellettem a Miki bácsi, mert így ő is belekerül a dokumentumfilmbe. Mindegy."

Egy kibelezett szocio-klasszicista épület mögött karon ragad a handycames nő: "Jó kérdéseid voltak. Én a legnevesebb sztárokkal készítettem már interjút, de vele valahogy nem megy." - suttogja. "Ilyeneket kell kérdezni. Áttűnés. Nagyon jó."

Az igazság a kitömött ló másik oldalán van

A handycames nőbe Miki bácsi ordítása folytja bele a szót. "Azt hiszed, kiismerheted magad ezen a helyen?! Csak úgy élheted túl, ha nem veszed komolyan!" Mucsi és Scherer lehajtott fejjel hallgatják a rendezőt. A kínos szituációt kihasználva megpróbálok visszavonulni, de Pepe váratlanul idézni kezd a Hamletből, Miki bácsi pedig elégedetten bólogat. "Nagyon jó. És itt jön a snitt."

Azután Vágvölgyitől megtudom, hogy miként lett a munkácsi Sztálin áldozatai emlékmű betonjából a Tarr Béla film postahivatalának padlója. Egy idős úr közben nem hajlandó felvenni a horogkeresztes karszalagot. "Ezt soha" - mondja.

A stilizált marihuána levelet ábrázoló graffity alatt felvétel folyik: "Árpád is elmehetett volna Londonig, meg Mátyás király is. Én például már kétszer voltam" - jelenti ki Kapa, Jancsó felnevet. Nem, akkor ez most mégiscsak az élet lesz. A handycames nő közben a spárga végére kötött kamerájával bolyong.

Egy lány füzettel a kezében megkérdi tőlem, hogy milyen összekötő jeleneteket javaslok a következő filmjükhöz, de aztán eltakarja egy kétméteres, kitömött, kerekes ló. Már nem csodálkozom. Gondolom valaki ezen érkezett.

Kelj fel, komám, ne aludjál - Színes magyar szürreality; 2002

Rendező: Jancsó Miklós

Szereplők:
Jancsó Miklós (Jancsó Miklós)
Scherer Péter (Pepe)
Mucsi Zoltán (Kapa)
Vágvölgyi B András (Vágvölgyi Bé)
Handycames Nő (Handycames Nő)
Sokzsebes Mellénybe Öltözött Úr (Sokzsebes Mellénybe Öltözött Úr)