Värttinä, avagy a finn csoda, nem csak ,,Nokia"

A magyar Artus és egy izraeli tánctársulat közös fellépése legalább is ezt a hangulatot erősítette, bizton állíthatom, hogy többek számára is. A menekülők többsége egyszerű unalomról panaszkodott, mások pedig azért hagyták el a sátrat, hogy minél kisebb felületen érintkezzenek a táncosok teremtette bizarr atmoszférával. A Nagy Jóska - alias Szkipe - színházát idéző színpadi látvány és az érdekes narratív ötlet sem volt eléggé ütős, vagy finom.

Ami aztán a holdat fél 11-től bearanyozta, az az etnopop zenét játszó finn együttes, a Värttinä volt. Igaz, hogy az előbb taglalt dolgok okán csak a koncert végét sikerült elcsípnem, de a halotti torra emlékeztető táncmutatványt így is tökéletesen el tudta feledtetni. Északi rokonaink első hallásra zenei kíséret mellett felvett édes, bájos kislányok visongatásához hasonlítottak, másodikra minőségi Zi-Zi Labor-os asszonykórusra, harmadszorra a Volga partján öblögető duhaj fehérnépekre.

A rendkívűl pontosan játszó zenekar népzenei alapokból gyúrta össze a dinamikus, pergő hangzást. A tíz tagú zenekar felépítése szokatlan: hat ünnepélyesen feketébe öltözött csontprofi muzsikus és négy színes, lobogó ,,tűzről pattant menyecske", akik még a ráadásban is olyan mértékű vehemenciával ropták, mintha soha nem akarnák abbahagyni. A placcot zsúfolásig ellepő közönség tombolt, megadta magát az itthon még ismeretlen hangzású zenének. Olyan felfokozott volt a hangulat, a közönség és a finnek együttmozgása, hogy az utolsó ráadáskor a már Vujicsicshez készülődő színpadon a csajok zenészek nélkül kezdtek bele egy kétsoros dal tanításába. Eredmény: hétfőn a finn - magyar kisszótárak rendkívüli sikerét regisztrálják majd az óbudai könyvesboltokban.