Elhunyt Mercedes Sosa argentin énekesnő

2009.10.05. 11:36 Módosítva: 2009-10-05 12:04:27
Elhunyt Mercedes Sosa, a latin-amerikai zene egyik csillaga, akinek neve összeforrt a diktatúra elleni küzdelemmel. 74 évesen érte a halál Buenos Airesben.
mercede sosa2

A veseproblémák miatt kórházba került Mercedes Sosát a Kongresszus épületében ravatalozták fel vasárnap délután, hogy a közönség leróhassa előtte tiszteletét. A helyi sajtó értesülése szerint hétfőn hamvasztják el.

Sötét bőre és haja miatt La Negra (A Fekete) néven vált közismertté. Hangját a csöndes többség, a szegények és demokratikus szabadságjogokra vágyók szolgálatába állította.

Az előadásában megszólaló Gracias a la vida (Köszönet az életnek), Violetta Parra dala a hetvenes-nyolcvanas években világszerte a baloldali mozgalom himnuszává vált. Ezeket az éveket száműzetésben kellett eltöltenie, és lemezei be voltak tiltva hazájában.

A hatvanas-hetvenes években a népzene gyökerét kutató Nuevo Cancionero (Új Dal) mozgalom egyik vezéralakja lett, miközben a kommunista párt tagjaként hívta ki maga ellen a hetvenes évek közepétől 1983-ig hatalmon lévő diktatúra haragját. 1979-ben Európába szökött, miután egy La Plata-i koncertjén a közönséggel együtt letartóztatták.

mercede sosa3

A száműzetésből való hazatérése után az argentin közönség nagy szeretettel fogadta a színpadon. Sikeres koncertturnékat tartott Európában, Brazíliában és az Egyesült Államokban is. A New York-i Carnegie Hallban tíz perces álló ovációval ünnepelték.

Az idei év elejéig lépett fel rendszeresen, és népszerűsége töretlen maradt: hazájában a kedvelt tinisztárokat és más kollégáit megelőzve végig a toplisták elején állt.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!