Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMVigyázat! Asszonyverő tartalom
Az elég feltűnő figyelmeztető jelzést az egyik HMV-boltban látta meg egy angol twitterező, és menten ki is posztolta. A Gigwise informűciói szerint a matricát a családon belüli erőszak ellen kampányoló szervezetek helyezhették el a CD-ken. A HMV vezetősége nem tudott a gerillaakcióról, és habozás nálkül eltávolították a zenészre nézve meglehetősen kínos tartalmat.
"Valaki egyszerűen besétált a boltba, és felragasztotta a matricákat" - nyilatkozta a cég szóvivője. "Időben észrevettük, és el is távolítottuk őket, de sajnos valaki gyorsabb volt nálunk is, és elterjedt az interneten."
A családjogi szervezetek dühét Brown még 2009-ben vívta ki azzal, hogy akkori barátnőjét, a szintén híres zenész Rihannát úgy megverte, hogy a nőt kórházba kellett vinni. Nem ez volt az első eset, hogy Brown nőket vert, és úgy tűnik, nem is nagyon bánja a dolgot, mert nemrég a nyakára tetováltatott egy összevert női arcot. A zenész tagadja, hogy az ábrán Rihanna feldagadt arca lenne látható, szerinte egy mexikói mintájú koponyát ábrázol.
Brown Fortune címűá albuma egyébként az első helyen debütált a Billboard-listán, az első héten 135 000 példány kelt el belőle. A júliusi megjelenés óta viszont mindöüssze 284 000 CD-t vettek meg a rajongók, ami édeskevés.
Rovataink a Facebookon