Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMEltűnnek a CD-boltok
Az sg.hu cikke szerint az internetes kereskedelem miatt az USA-ban gyakorlatilag eltűnnek a zenei boltok a települések belvárosaiból és a bevásárló központokból.
De hasonló sors vár Nagy-Britanniára és Franciaországra is, mivel a HMV, illetve a Virgin Megastore a végét járja. A HMV január elején ment csődbe, és bár a világ legnagyobb zenei forgalmazói még megpróbálják megmenteni, erre nem sok esély van. A Virgin Megastore Amerikából, Nagy-Britanniából és Japánból már eltűnt, jelenleg azt vizsgálják, hogy van-e még esély a szanálására.
Németországban még nem ilyen rossz a helyzet, Tim Renner, a Universal Music helyi vezetője azonban kiemelte, hogy a jövőben a zenei piacon kapható termékek 90 százaléka digitális kiadvány lesz és csupán a művek 10 százaléka jelenik majd meg CD-n.
Rovataink a Facebookon