Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMA Blikk infói szerint a 10 000 lépés című, 1969-es Omega-albumon található Félbeszakadt koncert című szerzeményt a Blue Dream előzetesében engedély nékül használják fel. Kóbor János sztoikus nyugalommal fogadta a hírt, amit egyik rajongójuktól kapott, majd a Blikknek azt nyilatkozta, hogy örül, mert ismét jó kezekbe került a dal. „Szerintem nagyon eltalálták. Nem mondanám, hogy ez így nekem kedvesebb, de jó érzés, hogy a dal hatása direktebb, hiszen a trailerben egymagában szól, ráadásul jobb hangminőségben, mint a Gyöngyhajú lány a Kanye West-számban.”
Kóbort nem zavarja, hogy az Omega-szerzemények engedély nélkül kerülnek be amerikai produkciókba, mert hozzászokott, hogy nyúlják dalaikat. „A dolgot a jogtulajdonos Hungaroton kiadóra bízzuk, mert ez az ő feladatuk, és ha adódna probléma, biztosan megoldják." A Hungarotont a Blue Dream gyártói nem keresték meg, így a cég utólagosan szerez majd érvényt a kiadó és az Omega jogainak. A cég Kanye West menedzsmentjével jelenleg is tárgyal a Gyöngyhajú lányért fizetendő jogdíj mértékéről.
Az előzetes:
Az eredeti Omega-dal:
Rovataink a Facebookon