Nagy sikert hozott Kocsis Zoltán újabb Strauss-bemutatója

2013.10.11. 11:58
A Nemzeti Filharmonikusok és a Művészetek Palotája közös Richard Strauss-sorozatában mutatták be hatalmas sikerrel A hallgatag asszony című operát, Kocsis Zoltán főzeneigazgató vezényletével. A művet először láthatta magyar produkcióban a közönség, de vendégjátékban, a drezdai Semperoper előadásában is csak egyszer hangzott el Budapesten 1977-ben.

Hosszú vastapssal ünnepelte a csütörtök esti bemutató közönsége a nemzetközi szereplőgárdát és a karmestert, Kocsis Zoltánt, illetve a karigazgatót, Antal Mátyást. A darabot szombaton este is műsorra tűzik. "Richard Strauss kultusza természetesen Németországban a legmegalapozottabb, de az Egyesült Államokban is erős, ezekhez nem könnyű felzárkózni, vannak olyan művek, amelyeket nem vagy nagyon ritkán játszottak Magyarországon" - mondta Kocsis Zoltán.

A magyar operajátszás történetében a két világháború között, rendszerint röviddel az ősbemutatók után Budapesten is játszották a főbb darabokat, nem egyszer a zeneszerző vezényletével, A hallgatag asszony viszont kimaradt ebből a szériából. Kocsis ezzel a művel indította volna az általa kigondolt hiánypótló programot a 2012-13-as évadban, de a premiert részben technikai okok, részben a főzeneigazgató váratlan és súlyos betegsége miatt kellett erre a szezonra halasztani.

Richard Strauss születésének 150. évfordulóját 2014-ben ünnepli a zenei világ. A Művészetek Palotája és a Nemzeti Filharmonikusok sorozata a következő évadokban folytatódik.  Ősszel a József legendát mutatják be, a balettzenéhez Juronics Tamás készít a Szegedi Kortárs Balett táncosai számára koreográfiát. Tervezik a Daphné és A hallgatag asszonyt követő mű, az 1938-ban keletkezett A béke napja felújítását is, ezeket egy estén szeretnék műsorra tűzni.