Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!További Stenk cikkek
Az utóbbi években abszolút háttérbe szorult az indie rock Nagy-Britanniában és egyre nagyobb teret kapott a folk inspirálta rockzene. Elég csak a Budapesten teltházas koncertet adó Mumford and Sonsra gondolni, akik tavaly még egy Grammyt is hazavittek vagy az új generáció énekes-dalszerzőire, mint Jake Bugg, Laura Marling és George Ezra. Azonban itt már szó sincs furulyával majomkodó tarisznyás britekről, hanem arról a jó értelemben vett popzenéről, amit Bob Dylan, Tom Petty vagy Tom Waits csinált az Egyesült Államokban. Visszatérni a gitárzene gyökereihez, egybeolvasztani a könnyen fogyasztható rockhangzást folkkal, blues-zal és egyre többször countryval. Frank Turner ennek a vonalnak az egyik legfontosabb szereplője Angliában.
Annak idején punkkal kezdtem és évekig olyan közegben mozogtam, ami tele volt 16 éves, nagyon mérges, szakadt fekete farmeros tinikkel. Egy idő után azonban meguntam, hogy csak egy szűk közeghez tudok szólni. A folk mindig is jelen volt az életemben, de azért nem tradicionális népzenéről beszélek, inkább említeném a Mumford and Sonst vagy Laura Marlingot. Utóbbi szerintem már most az eddigi 20 év legtehetségesebb brit előadónője. A folknak mindig is volt egy tradiciója a Királyságban, csak egyszer felkapták, másszor meg évekre eltűnt a fősodorból.
Az A38 háromnegyede szépen meg is telt, ami csütörtök este kifejezetten jónak számít. Turner a koncert elejét pár magyar mondattal kezdte és később is próbált imádnivaló akcentussal kommunikálni a közönséggel és még egy dallal is megpróbálkozott.
Én teljesen őszintén bevallom, hogy Turner korábbi post-hardcore együttese, a Million Dead sokkal közelebb áll hozzám és a felületes ismereteim alapján az a komoly előítélet született meg bennem, hogy ez csak tipikusan angol poprock, semmi extra. A szétvarrt, rock and roll-feliratú pólós Turneren azonban látszott, hogy nem azért érzi annyira otthonosan magát több száz ember előtt, mert egy kivagyi pojáca, hanem mert évekig sikítós-üvöltözős hardcore-t játszott. Tudja, hogyan kell feltűzelni a közönséget.
Rengeteg kritikát kaptam a váltás idején, hogy eladtam magamat. 2005 környékén eléggé kinéztek, ha akusztikus gitáron játszol egy punkzenekarban. Az első szólókoncertemre konkrétan három ember jött el, annyira nem érdekelt senkit mibe kezdtem bele. Most már inkább azzal kritizálnak, hogy kizárólag a lemezeladások és a komolyabb megjelenési felületek miatt kezdtem el ilyen zenét csinálni. Abba viszont senki sem gondol bele, hogy kibaszott nagyot kockáztattam ezzel a lépéssel. A színtér nagyon nehezen fogadta ezt el, mondom ezt úgy, hogy rengeteget gondolkoztam magán a színtér fogalmán. Egyáltalán létezik-e olyan, hogy brit hardcore-színtér? Ott van a Future of the Left, a Gallows vagy a Pulled Apart By Horses, akikkel máig remek viszonyban voltam és vagyok most is. De akkoriban egyik zenekar sem érezte azt, létezne színtér. Sokáig úgy gondoltam, hogy ez egy újságírói faszság.
Turner az elejétől a végéig együtt élt a közönséggel és ez nem is tűnt túl nehéz feladatnak, hiszen meglepően aktív volt mindenki az első 5-10 sorban. Turner zenéjével ugyanis marha egyszerű azonosulni. Az egész produkció egy pozitív energiabomba, hol sörrel locsolós ivós dalok (persze ezt már a Pogues elég rég megcsinálta, de mindegy), hol egygitáros balladák a közönségből felhívott vendégharmonikással, hol hamisítatlan kocsmapunk, amit mifelénk Kelet-Európában kifejezetten kedvelnek az emberek. Ezeket sikerült lejegyeztelnem a koncert alatt, utólagosan kicsit szerkesztettem rajtuk az élvezhetőség kedvéért.
- Egészen vicces látvány, amikor Turner teátrálisan felkonferálja a Nagy Gitárszólót, majd utána egy billentyűs nyom pár egészen vad riffet egy apró mandolinon
- Turner előző este nagyon berúgott, szerinte túl könnyű leittasodni Budapesten. Pont olyan figurának tűnik, akivel én is szívesen meginnék pár sört, miközben kivesézzük a hétvégi fordulót
- Állati jó lehet lánynak lenni Turner koncertjén, hiszen csupa szeretetről és boldogságról szól az egész produkció. Mégis többségben voltak a férfiak, szóval tavasszal indul a szakítási szezon
- Még az sem rontja el az élményt, hogy a frontember kicsit hasonlít Czutor Zolira
- 570 forint a négy decis Borsodi az A38-on, ami már-már Balaton Soundos árfekvés, csak ott ezért Heinekent kapunk
Egészen biztos vagyok benne, hogy Turner ugyanezt a produkciót nyomja le minden városban, talán még a sorrenden sem változtat. Azonban ez tényleg senkit sem érdekel, amíg a hajót a süllyedés veszélye fenyegeti az ugráló emberektől. Turner a végén még a közönség közé is vetette magát, miközben énekelte a szöveget. Úgyhogy még azt is elhittem neki, hogy Budapest tényleg jobb hely Londonnál.
Egyébként rengeteget tudok a magyar történelemről, mert az egyetemen közép-kelet-európai történelemre szakosodtam. Ennek ellenére még sohasem voltam itt, iszonyat nagy ökörnek érzem magam. A tegnapom konkrétan az összes eddigi turném legszebb estéje volt. Felkeltem reggel és egész nap császkáltam Buda illetve Pest között és még térképre sem volt szükségem, mert az egyetemi tanulmányaim miatt rengeteget tudok a városról. Azt hiszem sokat többet tudok a kultúrátokról és a politikátokról, mint arról milyen zenekarok vannak nálatok. Persze ismerem Bartókot és Lisztet, de az egészen más kategória.
Index-ítélet: 9/10
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
Rovataink a Facebookon