Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMChris Brown áprilisig sitten marad
A Grammy-díjas amerikai énekest múlt pénteken tartóztatták le, miután kirúgták egy malibui rehabilitációs központból, ahol dühkitörései, kábítószerhasználat és bipoláris zavarral összefüggő problémák miatt kezelték. A legutóbbi kilengéssel Brown megsértette a bíróság által elrendelt kezelésének feltételeit. Azt meg ugye azért kapta, mert még 2009-ben nagyon megverte egykori csaját, Rihannát.
A próbaidő megsértése miatti meghallgatást április 23-ára tűzték ki, ám a dolgot bonyolítja, hogy az énekesnek április 17-én egy másik ügyben is bíróság elé kellene állnia Washingtonban. Brownt a rehabilitációs központ négy házi szabályának megsértése miatt bocsátották el az intézményből. Az énekes egyrészt letaperolt egy női pácienst, visszautasította a drogtesztet, provokatív közleményt adott ki és az egyik csoportos kezelésen azt mondta: "jól bánok a fegyverekkel és a késekkel".
Brownt 2009-ben öt év próbaidőre és közösségi munkára ítélték, valamint kötelezték rá, hogy a családon belüli erőszakkal foglalkozó tanácsadáson vegyen részt, miután bántalmazta Rihannát Los Angelesben. Az énekes azóta többször is állt bíróság előtt, mivel nem teljesítette maradéktalanul próbára bocsátásának feltételeit.
Rovataink a Facebookon