Eddig ezekre tombolunk a Szigeten

Újabb neveket jelentett be a Sziget, ezzel már összegyűlt annyi fellépő az idei fesztiválra, hogy érdemes legyen sorra venni az említésre méltó produkciókat. Idén nem lesz tematikus, magyar előadóra vagy zenekarra épülő nulladik nap, ugyanis Gerendai Károly főszervező a hétfői sajtótájékoztatón elmondta, hogy egyszerűen elfogytak azok a hazai produkciók, amire egy ilyen eseményt fel lehetne építeni.

Így a nulladik nap is teljes értékű programként működik majd, illetve Calvin Harris záróbulija mellett lesz egy nyitóbuli is, a korábban bejelentett Deadmau5-szal. Szép lassan összeáll az idei Sziget húzóneveinek listája, ezért kiemeltük a legérdekesebbeket. Igyekeztünk most inkább olyanokra felhívni a figyelmet, akik most először vagy csak nagyon ritkán jönnek Magyarországra, szóval nem lesz se Prodigy, se Placebo és Ska-P sem.

Macklemore & Ryan Lewis

Ennél nagyobb név nincs nagyon manapság az abszolút mainstreamnek szánt hiphopban. A legutóbb négy Grammy-díjat is bezsebelő Macklemore nem csak a könnyen befogadható, komoly társadalmi üzenettel rendelkező, popérzékeny dalai miatt annyira népszerű, hanem a műfaj évtizedes berögződéseivel szembemenő missziója miatt, miszerint igen is ki lehet állni a melegek jogai mellett a hiphopban is. Zenetörténészek szerint a rapzenében mindig akkor történik valami nagy változás, amikor egy fehér előadó letarolja a lemezpiacot (Vanilla Ice, Eminem), Macklemore eddig pályája pedig tökéletes példának tűnik erre.

egyenlet: életigenlő Eminem + hátranyalt hajú hipszterkedés

Queens of the Stone Age

Tavaly a Volton az a csúnya eset történt, hogy a Thirty Seconds To Mars előtt kellett fellépniük, aminek az eredménye egy kissé enervált, alig 45 perces fellépés lett Josh Homme és bandájától. A stoner rock kirakatcsapata most a szintjükhöz méltó helyszínen mutathatják meg, hogy miért lett a hétéves várakozás után megjelenő ...Like Clockwork 2013 egyik legjobb rockalbuma.

egyenlet: a Black Sabbath első albuma + rengeteg kábszer, még Ozzyhoz képest is + Led Zeppelin

OutKast

A nagy visszatérésekre kiéhezett koncertpromóterek álma valósult meg idén, amikor nyolc év szünet után Jimi Hendrix filmszerepére készülő Andre 3000 és Big Boi bejelentette, hogy visszatér az OutKast. A déli rap úttörőit még az is ismeri, akinek csak egy nagy sóhaj a reakciója a nevük láttán, hiszen a Ms. Jackson vagy éppen a Hey Ya! a maguk idejében legalább akkora slágerek voltak, mint most is.

egyenlet: (déli rap + funk) - kivagyi gengszterkedés

Bastille

Most vonatkoztassunk el attól, hogy a Bastille igazi bénza húzással BΔSTILLE-ként írja a nevét, van most ennél sokkal fontosabb is a hipszterkedésnél. Idén ők nyerték a legjobb feltörekvő zenekarnak járó Brit Awards díjat, és több mint kétmillió példány ment el a bemutatkozó albumukból, ami még egy közepesen ismert, de régóta a pályán sínylődő előadónak is komoly siker lenne. Rádióbarát indie pop, iszonyatos mennyiségű teátrális túlzással a hipszter életérzést csak felületesen átérző tinédzserek, illetve az éppen nagyon aktuális dolgokra ráugró harmincasok számára.

egyenlet: (Arcade Fire x Bon Iver) + (Woodkid + némi elektronika)

Imagine Dragons

Ami a Bastille a briteknek, az az Imagine Dragons az amerikaiaknak. Az angol indie pop kimértségét az amerikai stadionrock hatásvadászatára cserélő zenekar egyike lehet a közeljövőben a következő U2-Coldplay-Kings of Leon címre, ami ugye kicsit ijesztően hangzik, de azt mindenkinek el kell ismernie, hogy valami állati jó érzékkel írnak fülbemászó dalokat, ezt mi sem bizonyítja jobban, hogy idén rock kategóriában elhappoltak egy Grammyt is olyanok elől, mint David Bowie, a Led Zeppelin, Jack White vagy az előbb említett Queens of the Stone Age.

egyenlet: The Killers³ + Muse²

Jake Bugg

A nagy brit neo-folk és country-revival kiemelkedő figurája, pedig még mindig csak 20 éves. Ha nem a Volton fellépő, még nála is fiatalabb tinikből álló Strypes játszik, akkor az Arctic Monkeys előszeretettel viszi Jake Buggot magával a turnéira. Az ifjú énekes-gitáros most a legnépszerűbb abból az új brit generációból (George Ezra, Laura Marling, Tom Odell, Michael Kiwanuka), aki ismét felfedezte magának Bob Dylant, Tom Waitset és Johnny Cash-t.

egyenlet: (fiatal Johnny Cash + az elektronikus gitárt sokkal korábban felfedező Bob Dylan) x brit iparvárosi suttyóság

Tom Odell

Egy másik fiatal énekes-dalszerző a Jake Buggnál említett új brit generációból. Ugyan Odell inkább a zongorát preferálja, de ő is nagyon szereti az öreg amcsi gitáros-dalszerzőket, bár a nagyon kis szerelmetes zenéjén érezni lehet már a hatását mai együtteseknek is, mint az Arcade Fire vagy Bon Iver.

egyenlet: (Coldplay - mi akarunk lenne a világ legnagyobb zenekara) x rengeteg zongorával

Stromae

A kétségtelenül vicces nevű Paul Van Haver belga előadó testesíti meg mindazt, amit a laikus kelet-európai hallgató elképzel Párizsról. Francia nyelven előadott számok, hiphop és sanzon elemekből építkezve, akusztikus hangszerekkel megspékelt elektronikára. Stromae-nek belgaként sikerült egybeforrasztani a régi francia bordélyok és az izzadságtól lucskos '00-es klubbulik hangulatát anélkül, hogy az egész valami olcsó bazári ripacskodás legyen.

egyenlet: (nyugati-európai electroswing - cirkuszi hangulat) + belvárosi álértelmiségiek és bölcsészek

London Grammar

Amikor azt hinnénk, hogy a régóta tetszhalott triphop csak egy-egy Morcheeba- vagy Lamb-koncerttel képes némi pulzust generálni, akkor jön viszonylag a semmiből a London Grammar, és hozza vissza a divatba az introvertált nő éneket finomkodó triphop vagy más brit urbánus műfajokat megidéző alapokba ágyazva.

egyenlet: Morcheeba - 20 év

The 1975

Biztos nagyon rossz lehet, ha egy zenekar "hasonló előadók" opciójánál ott pihen a One Direction a Last FM-en, pedig a The 1975 csak fele annyira kellemetlen, mint az említett brit fiúcsapat. Legegyszerűbben úgy lehetne jellemezni őket, hogy a 2000-es évek brit indie rockjának legaljáról kikapart gitárzene annyira pofátlanul popos énekkel, hogy az tényleg valami fiúcsapat is lehetne.

egyenlet: második albumos Foals-gitártémák + valaki a Jonas Brothersből

Michael Kiwanuka

A tavalyi szigetes fellépése sajnos betegség miatt elmaradt, remélhetőleg idén már nem lesz ilyen. Kiwanuka szintén brit, szintén még csak a húszas éveit tapossa, és Tom Odellhez illetve Jake Bugghoz hasonlóan a tradicionális amerikai gitárzene volt rá legnagyobb hatással, annak is a főleg az afroamerikaiak által preferált ágazata a '60-as, '70-es évekből, mint a rhythm and blues vagy a Motown-előadók zenéje.

egyenlet: kevésbé hánytatott életű Bill Withers + a fehérek által kevésbé kihasznált Temptations

Darkside

Nicolas Jaar vitán felül az egyik legtehetségesebb újító mostanság a klasszikus négynegyedes tánczenében, a körbeimádott amerikai-chilei producer pedig tovább feszegeti a határait a Dave Harringtonnal alapított Darkside projekttel, még több élő hangszerrel kísérletezve. Ha mostanság történ valami menő a kortárs elektronikában, akkor Nicolas Jaar és a Darkside biztosan oda tartozik.

egyenlet: (kortárs elektronika - techno) + élő hangszerek

Palma Violets

Egyszerűen mindig szüksége lesz a brit gitárzenének az olyan bandákra, mint a Palma Violets, hogy ne csak mindig a britpopról, inde-ről vagy éppen a neo-folkról legyen szó. A londoni négyes a szó középosztálybeli értelmében vett angol punkot játszanak, vagyis hangos, zajos, tele van üvöltözéssel, de semmi köze mondjuk a UK Subshoz vagy az Exploitedhez (akik mondjuk skótok), inkább a pár évvel korábbi garázsrock vonulathoz lehetne a sorolni őket.

egyenlet: (The Vaccines - The Clash) x garázsrock

Kavinsky

Aki látta a Drive című filmet Ryan Goslinggal, az biztos nem felejtette el a zenét belőle. Kavinsky ugyanis megírta a tökéletes '80-as electropopot a Nightcallal, azóta pedig együtt emlegetik a többi french house óriással, mint a Daft Punk és a Justice. Jó francia szokásként a Kavinsky sem egy szimpla elektronikus projekt, Vincent Belorgey színész létrehozta a Kavinsky karakterét, aki 1986-ban halálos autóbalesetet szenvedett a Ferrari Testarossájával, hogy aztán 40 évvel később zombiként térjen vissza, és kezdjen produceri karrierbe.

egyenlet: '80-as évek szintipop x (Daft Punk + Justice)

Mount Kimbie

Fél Budapest zokogott, amikor elmaradt az itthoni Mount Kimbie-koncert, de most végre itt a lehetőség a pótlásra. A kétfős brit producerduónak sikerült az a bravúr, hogy a - Szigeten is fellépő - Skrillex és társai által szétbarmolt dubstep éppen aktuális (2008-2012) térhódítása közben képes volt nem csak a műfaj gyökereihez hű, hanem egészen egyedi dolgokat is csinálni. Ekkor született meg a világ egyik legidegesítőbb zsánerelnevezése, a posztdubstep. Idióta elnevezése ellenére igen fontos szerepe volt abban, hogy helyet csináljon a popzenét és a kortárs elektronikát nem cirkuszi módon elegyítő brit előadóknak, köztük James Blake-nek, King Krule-nak, a The xx-nek vagy éppen a Disclosure-nek.

egyenlet: (dubstep - Skrillex és társai) + (némi future garage + downtempo)

Jagwar Ma

Az utóbbi időszakban az egyik legújabb menőség a gitárzenében a pszichedelikus rock sokadik újra felfedezése az angolszász országokban, mint a Tame Impala (ausztrál), Temples (angol) vagy a Black Angels (amerikai). Az ausztrál Jagwar Ma azonban nem elégedett meg az agyonismételt sémák átírásával, és létrehoztak valami egészen egyedi hibridet pszichedéliából, elektronikából és popzenéből.

egyenlet: Pink Floyd + Depeche Mode?

Brody Dalle

A legmenőbb csaj a mai amerikai punk- és rockzenei színtéren. Április végén hozza ki az első szólólemezét, miután lehúzott nyolc évek a Distillers hardcore punk csapatban. De közreműködött már az Eagles of Death Metallal, Queens of the Stone Age-dzsel és a Ranciddel is, nem véletlenül. Ő ugyanis Josh Homme, az előbbi két zenekar alapítójának mostani, és Tim Armstrong, a Rancid frontemberének korábbi felesége.

egyenlet: Courtney Love