Az embereket sokkolta, ha átlaglánynak öltöztem

Mennyire tudatos és mennyire ösztönös amit csinálsz?  

Valahol persze mindkettő, de 90 százalékban ösztönös, mert van egy csomó dolog, ami régen provokatív volt, viszont mára klisévé vált, és ezeket észre kell venni. Van, ami hiába működhetne egyébként, az emberek maximum legyintenek rá, és megjegyzik, hogy " oké, értjük mit akarsz ezzel mondani ". Így olyan szempontól van stratégia abban amit csinálok, hogy ezeket kerülöm. Próbálok eredeti dolgokat csinálni, és inkább olyan reakciót kapni elkapott pillanatokra, hogy "várj csak, mi is volt ez?"

Ez nyilván sok félreértéshez is vezethet. Mennyire szokott előfordulni, hogy az emberek másképp értelmeznek bizonyos dolgaidat? 

Amikor először felbukkantam, az emberek agresszívnek tartották a zenémet és a megjelenésemet, miközben én egyáltalán nem tartottam annak, bár voltak agresszív elemek mindkettőben. De nehéz erre válaszolni, mert szerintem még mindig nem jött ki annyi zeném, és nem találkoztam annyira sok reakcióval sem, hogy bármilyen tanulságot levonjak. Jelenleg van egy énem, ami jobban húz az élő előadásaim felé, és többet kiabálna punkosabban, mint rappelne. Ami a múltamat illeti: volt egy időszak, amikor elkezdtek engem és egy pár előadót azért kiemelni, mert nyíltan melegek voltunk, ezért egy militánsabb dolgot csináltam egyfajta ösztönös elhatárolódásként.

Ez a queer rap cimke mennyire idegesít?

Nagyon ócska és egyedül azért van értelme, mert remekül mutatja, hogy a heteró társadalom a mai napig mennyire elhatárolódik a melegektől, úgyhogy kicsit szomorú is, hogy ezt használják. De ha elvonatkoztatunk az érzelmi részétől, érthető, hogy az embereknek valahogy cimkézni kell, hogy el tudják adni a zenét. Főleg, ha az elsők között vagy, nincs is meg az a szabadságod, hogy egy címkét kapásból visszautasíts, mint mondjuk egy harmincadiknak. Ettől függetlenül azt gondolom, hogy mi mindannyian túlmutatunk ezen akár a zenénkkel, akár a megjelenésünkkel. Amerikában egyébként sokan leálltak ezzel, mert rájöttek, hogy mennyire degradáló. Persze gondolom a Nirvanát is zavarhatta, hogy grunge-nak hívták. 

Egyszer a legendás tenor szaxofonossal Archie Sheppel készítettem interjút. Amikor a Public Enemyvel közös munkájáról beszéltünk, a hiphop-ot egyenesen a blues folytatásaként definiálta. A te hiphopodnak hol van a gyökere? 

Korábban az indusztriális zenék hatottak rám, jelenleg elsősorban azok az előadók, akikkel együtt dolgozom, mert az ő zenéiket hallgatom leginkább. A szöveget illetően olyan előadók, mint Eminem vagy Nas, de hangulattól függően néha inkább a táncolhatóságra helyezem a hangsúlyt. Ettől függetlenül inkább versekként tekintek a szövegeimre, mintsem klasszikus üvölthető verzékre és refrénekre. 

Láttalak interjúkban Suicidal Tendencies sapkában, valamint az A38-as koncerteden a Misfits We Are 138 című számából is idéztél. A punk mennyire hatott rád? 

A punk fontos hatás, mivel rendkívül energikus műfaj, ami már az életem egészen korai szakaszában is jelen volt. Ebből az energiából, mint előadó, nagyon sokat merítek. A mosholás vagy a stagedive egyre több helyen bukkan fel a hiphop koncerteken. Persze vicces, amikor elindítok egy moshpitet, és az emberek úgy reagálnak, mintha ez lenne a lehető legváratlanabb fordulat egy fellépésem alatt. Nekem ez az energiáról szól és nem arról, hogy én mennyire vagyok punk, vagy mennyire punkos maga az, amit csinálok. A  mai hiphop előadók között van egy csomó, aki nagyon jó szövegeket ír, vagy jók az alapjai, de élőben laposak.

GG Allint is szoktad a hatásaid között emlegetni és ő egyfajta válasz volt a 80-as évek végén elburjánzó borzalmas glam rocknak. Mennyire élsz a sokkolás eszközével, amit a kortársaid ellen vetsz be? 

Alapvetően csak olyan dolgokkal akarok játszadozni, amivel még senki nem mert. Persze 10-20 év múlva biztos lesznek emberek, akik úgy látják, hogy egyfajta válasz vagyok arra, ami most a hiphopban megy. Sőt, biztos most is vannak, akik így néznek rám és ilyen színben látnak, de ez részemről nem tudatos.

Az első dolgaim iszonyatosan sokkolták az embereket. Érdekes lesz látni, hogy annak fényében hogyan fogják az emberek látni a munkásságom második hullámát. A kezdetekkor volt egy merőben más, tudatosabb és nyersebb hozzáállásom, most már szabadabbnak érzem magam és sokkal inkább azt csinálom, amit tényleg akarok. Ennek  következtében az új dolgok valószínűleg sokkal merészebbek lesznek zeneileg és külső megjelenésben egyaránt. A külsőmmel kapcsolatban érdekes, hogy minél hétköznapibban öltöztem, annál jobban kiakadtak az emberek. Amikor úgy néztem ki, mint egy átlagos lány, vagy egy eladónő, az embereket sokkal jobban sokkolta. Egy hosszú szoknya és egy női pulóver jobban kiakasztott bárkit, mint egy mini szoknya egy rikító-csillogó felsőrésszel. 

Az előbb említetted a grunge-t: észlelhető egy hasonló folyamat a hiphop terén,mint annak idején a grunge-nál. A nagyobb kiadók olyan előadókat próbálnak leszerződtetni, mint például a Death Grips, vagy Tyler the Creator, csak éppenséggel kevesebb sikerrel, mint ahogy annak idején a Geffen kiadó szerződtetett le egy csomó flanelinges zenekart.

Amikor elkezdtem zenélni nem is érzékeltem, hogy mennyire előnyös helyzetben vagyok bizonyos szempontból. Nagyon gagyi példa, de jó példa, hogy ott van Macklemore, aki kegyetlenül sok pénzt keres, és nem kell egyetlen kiadónak se fizetnie. Régen azt hittem, a kiadó egy oltalmazó fényes páncél, mert biztosít a sajtókapcsolatai által egy hirtelen megnövekedett rajongói bázist, így neked semmivel sem kell törődnöd az alkotáson kívül.

Aztán később kikristályosodik, hogy ez csak egy ideig működik, nagyjából amíg ugyanazt csinálod, majd utána valamire hivatkozva dobnak. Viszont régen ez volt az egyetlen lehetőség. Én ugyan nem kaptam meg ezt a löketet, de közben kinőttek dolgok enélkül is. Van egy csomó barátom, akik már maguk formálják a kultúrát, mint előadók, vannak emberek, akiknek köszönhetően a mainstream és az underground közötti határok elmosódnak. Az internetnek ebben nagy szerepe volt.

Manapság ha kreatív vagy, és van egy minimális üzleti intelligenciád, sokkal tovább jutsz, mint egy kiadóval. Kezdenek megint visszajönni az ötvenes évek, amikor Little Richard először körbeturnézta a világot. Képes vagy kijelölni a saját utadat, és nem kell egy kiadóra támaszkodnod. 

Beszéltünk korábban arról, hogy voltál New Orleansban is egy ideig. Mennyire hatott rád a Sissy Bounce? 

Semennyire. Azért mentem oda, hogy lássam, hogy egy város hogy képes egy ilyen meleg színtérnek táptalajt biztosítani. Engem érdekelt ez az energia, ezért ismerkedtem a helyi meleg közösségek működésével. Nagyon jó volt, de a Bounce az ő területükre jellemző zene, és nem érzek semmilyen rokonságot vele. 

A neved Lil' Kim Kimmy Blanco alteregojából jött. Van valami kapcsolat közöttetek, esetleg felmerült-e közös munka? 

Volt idő, amikor szerettem volna vele felvenni a kapcsolatot, mert nagyon tisztelem, de végül valahol elakadt ez a dolog. Talán majd a következő lemezen. 

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!