Dél-Afrikából jöttem, mesterségem címere

025 14 08 05 die antwoord
2014.08.06. 13:23 Módosítva: 2014.08.06. 15:33

Tegye fel a kezét, aki képes legalább öt dél-afrikai előadót vagy zenekart megnevezni! Hármat? Kettőt? Die Antwoord?

Egészen váratlan jelenségnek számít máig, hogy a popzeneileg rendkívül elhanyagolt Dél-Afrikából egy zenekar képes legyen komoly nemzetközi figyelmet kiharcolni magának. A Die Antwoord az egyetlen, akinek ez sikerült, persze ebben közrejátszott a virális tartalmak felfutásának kezdete, a nyelvi és zenei egzotikum, és a tagok egészen megmagyarázhatatlan külseje, ami semmit sem változott a 2014-es budapesti koncertig.

A háromfős raverap csapatra akkor irányult nagy figyelem, amikor felkapták az Enter The Ninja videójukat, amiben egy Pokémon-hangú albínó lány, egy pszeudokőbányai tetovált proli és egy ijesztő, minden bizonnyal valamilyen testi rendellenességgel (progéria) rendelkező kisember szerepel.

Innentől beindult a Die Antwoord mémgépezete, még azelőtt, hogy úgy alapvetően a mémgépezet szóval tisztában lett volna az emberek túlnyomó része. Yolandi, Ninja és DJ Hi Tek virálisan egy kész aranybánya, amire természetesen ők teljes mértékben rájátszanak, legyen szó a megjelenésükről, a zseniális videoklipjeikről, vagy a rave-, house- és electromintákat afrikaans nyelvű rappel keverő zenéjükről.

A Budapest parkos koncertjükre nagyjából úgy érkeztem, hogy látok egy klasszikus freak show-t, aminek a zenéjét egy Scooter-fanatikus hiphopproducer írta. Helyette megkaptam a Die Antwoord vizuális munkásságának a nagyszínpados változatát, ami pont azt az élményt adja, mint amikor az ember először látja dél-afrikai alsó-középosztályát boxeralsóban beatboxolni.

Maga a Die Antwoord jelenségre egyébként remek példa az itthoni közönség összetétele. Metálpólós, széttetovált randomcore-osok, melegítős rapperek, cicanacis tinilányok és teljesen átlagos harmincasok vegyesen VERETTÉK mindenre, ami éppen megszólalt a nyitányra talpig neonnarancssárga overallban belépő zenekarra. A felállás mondhatni klasszikus, egy DJ plusz két rapper, illetve volt még két hiperaktív táncoslány, akiknek egy órán keresztül epilepsziást kellett játszaniuk állva.

A keverőig bőven nyomorgó közönséggel kizárólag a koncert elején és végén kommunikáló zenekar nem is nagyon hozott mást, mint amit elvártak tőlük. Az összes szokásos slágert lenyomták, meg csomó olyat, amit valószínűleg a közönség sem ismerhetett, de ha mégis, akkor sem tudták együtt nyomni a szöveget, mert ezt a dél-afrikai afrikaanst tuti, hogy senki sem érti a rajtuk és esetleg a hollandokon kívül.

Az viszont egyértelmű, hogy Yolandi Visser énekesnő köré kialakult bizarr online szexuális fétisre tudatosan építenek nemcsak a klipekben, de élőben is. A nő, aki olyan hangon énekel, ahogy más a kiskutyákkal és a csecsemőkkel gügyög, rázta rendesen a hátsóját, néha felrántotta a fölsőjét, mintha a melleit mutogatná, és elhozta a teljes ruhatárát az Enter the Ninjától a Baby's On Fire-ig. A még mindig ijesztően vékony Ninja pedig már a második számnál a közönség közé ugrott, hogy ezt megismételje a végén, de persze előkerült az a bizonyos Dark Side of the Moon-alsógatya is. Csak azt az állati béna Pitbull Terriert nem kéne erőltetni a Kusturica-filmből. Mondom ezt annak ellenére, hogy – kelet-európai koncert lévén – a közönség 70 százaléka valószínűleg már akkor tudta fejből a kétszavas refrént, mielőtt a film egyáltalán eljutott volna Dél-Afrikába.

Erős a gyanúm, hogy semmivel sem volt extrább ez a buli, mint bármelyik másik a turnéjukon, de még így is szinte hibátlanul hozták az általuk kialakított színpadképet és előadásmódot, a meghatározhatatlan táncmozdulatokkal, a japán orgiák madárcsiripelésére hasonlító női énekhanggal és a súlyos, tényleg rave-hangulat árasztó megszólalásukkal. Vita nem lehet róla, hogy állati nagy bulit látott mindenki, aki eljött, és még az eső is csak 5 perccel a koncert után kezdett el zuhogni, ami az idei nyári szezonban felér egy kisebb bónusszal. 8,5/10



  • Bérelnék
  • Bankszámla