Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMMalcolm Young nem tér vissza az AC/DC-be
Rock or Bust címmel készül az ausztrál rockzenekar új albuma, de egyik alapító tagja, Malcolm Young nélkül. A december 2-án megjelenő anyagon Angus Young szólógitáros bátyja azért nem szerepel, mert még az év elején rosszul lett, és állapota azóta sem javult. Egyes források szerint a világ egyik legjobb ritmusgitárosának számító, 61 éves zenész agyvérzést szenvedett, és teljes felépülésére nincs már remény.
Malcolm Young helyét a lemezen, és a megjelenést követő, 2016-os világkörüli turnén (ami így igencsak a zenekar utolsó ilyen vállalkozása lesz) Stevie Young, a Young testvérek unokaöccse veszi majd át. Az új lemezen 11 szám hallható majd, a felvételek a vancouveri Warehouse stúdióban készülnek. Az 1973-ban alapított AC/DC karrierje alatt 200 milliónál is több lemezt adott el, legsikeresebb anyaguk a Bon Scott énekes halála után 1980-ban megjelent Back in Black volt.
Rovataink a Facebookon