Azt a TLC-t számot énekelte José González
Nemrég egy svéd csatornán zenélt a Heartbeats című Knife-feldolgozásáról és a színes labdás Sony Bravia reklámból jól ismert énekes-dalszerző, José González, aki már többször is megfordult Magyarországon. A zenész – Augustifamiljen nevű kísérőzenekarával – meglepőmód a TLC egyik klasszikusát, a Waterfallst adta elő.
A szám 1994-es eredetije a TLC második, CrazySexyCool című lemezén szerepelt. A dalt két Grammy-díjra is jelölték, a droghasználatra és az AIDS-re reflektáló klipje pedig az 1995-ös MTV Video Music Awards nagy nyerteseként egyetlen este alatt négy (!) díjat is bezsebelt, így a szám később megérdemelten és jogosan válhatott a kilencvenes évek egyik legfontosabb R&B-balladájává.
A dalt nem González vette elő először: korábban feldolgozta már többek között "Weird Al" Yankovic, a Hanson, sőt, a sztriptíztáncos Jennifer Aniston is eldúdolta kamucsaládjával a Családi üzelmek című filmben, amit 2013-ban az év legjobb vígjátékának kiáltottunk ki.
Jó hír továbbá, hogy González hét év után végre új anyaggal jelentkezik: a Vestiges & Claws február 16-án jelenik majd meg. Az album állítólag minden eddiginél filozofikusabbra és politikusabbra sikerült. Egy dalt – Every Age címmel – már mutatni is tudunk róla.
Rovataink a Facebookon