Folytatjuk a kuplungos videók bemutatását: vasárnap élőben mutatkoztak be az Index dalversenyének szereplői, így a Gustave Tiger is fellépett. Visszatérőként szerepelnek, hiszen már 2014-ben is bekerültek a legjobb harminc dal listájára, de akkor azonban a csoportjuk legalacsonyabb pontszámával estek ki, bezzeg idén a végső győzelemre is esélyük van.
Az idei versenyben egyelőre nagyon simán menetelnek előre, a Sister Sybarite eddig minden körben elnyerte a zsűri tetszését. Ráadásul nagyon úgy tűnik, hogy a március 1-jei nyolcaddöntős bulin láthatta utoljára a zenekarban dobolni Mezősi Pétert, aki egy friss Facebook-bejegyzés szerint otthagyta az együttest.
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
Rovataink a Facebookon