További Stenk cikkek
A rákoskereszttúri hangár mellett álló buszt messziről ki lehetett szúrni, mert bár valamennyivel szerényebb méretű, mint azok a kétszintes buszok, amelyek legtöbb esetben az autópályákat szelik illetve a klubok szomszédságát díszítik, így is figyelemfelkeltő jelenség koromfekete színével és városi buszokhoz képest robosztus méretével. Nekem egyszer volt alkalmam ilyen busszal turnézni, és ha más nem, a sarkon elfogyasztott kávé által generált népszerű inger is eszembe juttatta az turné előtti gyors eligazítást és annak két fő szabályát. Az egyik szerint például a mosdót nem szabad olyan dolgokra használni, amely markánsabb szagokkal jár, tekintettel a többi utazóra, valamint a sofőrre, aki a busz egyedüli üzemeltetőjeként a tartályt üríti. A másik pedig, hogy aludni csak lábbal menetirány felé szabad, ugyanis egy esetleges ütközésnél a lábtörés kevésbé viseli meg a szervezetet, mintha ugyanaz a nyakkal történne.
Ezeknek a buszoknak a legnagyobb előnye az, hogy a szeretteiket és otthonaikat maguk mögött hagyó zenészeknek legalább az utóbbit megpróbálja pótolni, és bár a legtöbb ember azt hiszi, hogy ez egy guruló klub, ahol éjjel nappal buli van, a legtöbb sofőr, és habitustól függően a zenészek is arra törekszenek, hogy a buszra úgy tekintsenek, mint második otthonukra. Sok cég példáúl még a fedélzeti dohányzást is tiltja. A jármű fő funkciója, hogy jó részét beépített ágyak teszik ki, amelyeken viszonylag kényelmesen lehet aludni, így koncertek után a zenész akár egy parkolóban sátrat verve, akár úton a következő koncertre, kényelmesen kialudhatja magát, ami nem rossz dolog, főleg, ha valaki egy egész hónapig turnén van.
Leszállt a buszról, majdnem lemaradt budapesti a koncertjéről Onkel Tom
Legendás történet a nyolcvanas évekből, amikor a méltán híres thrash-metál zenekar Sodom frontembere, Onkel Tom kis híján lemaradt saját fellépéséről. Mindössze annyi történt, hogy a német határon átérve, leszállt a buszról könnyíteni magán éjfélkor, és mivel nem szólt a sofőrnek, a busz tovább ment nélküle. Tom alsónadrágban állt útlevél nélkül tanácstalanul a határállomáson, míg a többiek vígan buszoztak tovább Budapest felé. Reggel az osztrák határ előtt tűnt fel a stáb többi tagjának, hogy valami nincs rendben, azonban nem az volt a feltűnő, hogy a frontember nincs a kabinjában, hanem, hogy a helyén a tálca sör bontatlan volt. Ekkor telefonáltak vissza a magyar határról a németre, ahol kiderült, hogy otthagyták barátjukat. Ekkor a technikai személyzet egyik tagja ottmaradt Hegyeshalomnál és Tom útlevelét feltartva várta az énekest, aki stoppal ért le a határra, ahol a tűző napon ropogósra sűlt technikus várta. A Népstadionba érve már hallotta, hogy a zenekara már játszik, így a második számra berobbant a színpadra, mégpedig úgy ahogy kint maradt a határon, egy alsónadrágban, egy atlétában és strandpapucsban.
Az alvás és a turné hossza mind sarkallatos pont, ugyanis a Google Maps segítségével nem sikerült olyan távot találni itthon két nagyobb város között, ami meghaladná az öt órás menetidőt, és a legtöbb zenekar a hétvége kivételével alig játszik valahol, elvétve van pár egyetemi város, ahol hétközben is megtelik egy-egy klub. Angerer szerint a busz három réteget kíván kiszolgáni. Az egyik a régióban turnézó küldföldi zenekarok, akik a környéken található fővárosokat járnák be, míg a másik a fesztiválszezonban azok a magyar zenekarok, akik az utóbbi években felkerültek egy olyan szintre, hogy a fellépti díjuk meghaladja a félmilló forintot, és hajlandóak arra áldozni, hogy ennyivel kényelmesebben jussanak el a koncertekre. A harmadik réteg, pedig aki presztizs kérdést csinál abból, hogy mivel jelenik meg és úgy érzi, hogy növeli az ázsióját, ha a szokásos Transporterek helyett egy ilyen busszal jelenik meg fesztiválokon.
Angerer a busz beszerzését egyébként egy evolúciós folyamat részeként éli meg mind saját, mind a zenekarokat kiszolgáló infrastruktúra szempontjából. Cégét egy örökségből vásárolt kisbusszal alapozta meg a kilencvenes években, amikor még leginkább Németország és Magyarország között ingázó munkásokat szállított. Pár baráti zenekarnak köszönhetően vágott bele zenekarok fuvarozásába, leginkább azért, mert a nagy távok megtétele helyett szeretett volna országhatárokon belül maradni. Ezzel fel is épített egy 9 fős flottát, ahonnan egy természetes fejlesztésként éli meg ennek a busznak a beszerzését, ami egy 5-6 éves munka gyümölcse. Bár a megállapodás részleteibe nem ment bele, elárulta, hogy a busz egy kölcsönös megállapodás részeként került ide, melybe ugyan kellett tőkét invesztálni, de mégse egy lakás árát, ami egy ilyen busz megvásárlásához indokolt lenne.
A busz használati díját nemzetközi turnék esetén úgy állapítják meg, hogy egy átlagot számolnak, a turné során megtett kilométerek alapján. Angerer országhatáron belül fix összegért kínálja majd szolgáltatásait, és ennek rugalmasságát attól tenné függővé, amit egy bizonyos táv megtétele fölött az elfogyasztott üzemanyag mértékével arányosan növekedne. Arra a kérdésre, hogy mennyivel számoljon az a zenekar, aki luxuskörülmények között szeretne lemenni mondjuk Szegedre mennyit számoljon, a nagyjából napi százötvenezer forintos díjat említette, ami szerinte egy nagyobb stábbal utazó zenekaránál azért se annyira megeröltető, mert azok már jellemzően két buszt kell, hogy béreljenek, aminek a bérleti és üzemanyagdíjához hozzáad a kényelem annyi értéket, hogy érdemes legyen elgondolkoznia egy zenekarnak egy nightliner bérlésén.
A buszon jelenleg még kisebb átalakítások folynak, jelenleg épp a fesztiválszezonra és a jóidőre készülve egy klíma berendezés installálása folyik, de nyáron már készen fog állni arra, hogy az első luxyzenekarokat playstationözés közben lejuttassa valamelyik prémiumfesztiválra.
Rovataink a Facebookon