Idén 25 éves a Művészetek Völgye
25. születésnapját ünnepli a Művészetek Völgye, idén hatvannál több udvarban 35 programhelyszínen, több ezer program és fellépő lesz július 24-től augusztus 2-ig a Balaton-Felvidéken. Sok lesz az újdonság az eddigiekhez képest, saját udvart indít például a Momentán Társulat.
A Blue sPot Café idén Blue sPot Majorrá növi ki magát, jönnek Harcsa Veronika kedvenc előadói, a színházi társulatoknak kialakított színpadon több programmal jelenik meg Pintér Béla Társulata, előadást tart a Nézőművészeti Főiskola és számos darabot mutat be Jurányi Inkubátorház is. Bővül a komolyzenei helyszínek száma, emellett jönnek a köztévéből már megismert Virtuózok. A Klastrom öt napon át a Fonóé lesz, aztán átveszi az irányítást az elektronikus zenei szcénában ismert NVC, és egy egész napra felbukkan a Balaton Method is.
A Hello Wood csapata közelebb költözik a többi helyszínhez, és önálló zenei programokat és külön gyerektábort is szervez. Jelen lesz a Design Terminal, az állandó arcok, mint Hobo és Szőke András is. Az alternatív zenekarok továbbra is az Elevenkertben lépnek fel, lesz Gólya udvar és a gyerekeknek Kaláka Versudvar is. A szervezők új gasztro-szereplőket is ígérnek.
A már jelenleg is kapható jegytípusok bővültek, a napi, hétvégi és 10 napos bérlet mellett megjelent egy kedvezményes és rugalmasan, bármely napra beváltható ötnapos bérlet. Az ígérik, próbálnak enyhíteni a folyamatos parkolási folyamatokon, az elővételben jegyet vásárlók előre és kedvezményesen foglalhatják le majd parkolóhelyeiket is.
Rovataink a Facebookon