Megváltozott fesztiválfogyasztási szokások

Ha már annyiszor átadták, a Várkert Bazár tényleg próbál úgy tenni, mintha egyszer tényleg valami fontos kulturális központtá válna Budapest. Nem fog, pedig az Öntőház alapvetően nem is rossz koncerthelyszín, ez a Budapest Essentials zárónapján derült ki, ahol négy koncerttel fejezték be a másodjára megtartott összfővárosi fesztivált.

Kezdésnek a Soulclap, majd az Amoeba próbált hangulatot csinálni az erősen foghíjas helyszínen, ahol eleinte majdnem annyian ültek a vár falán ingyen, mint amennyien jegyet vettek az eseményre. Pedig a Soulclap, de legfőképpen az idei év eddigi legerősebb magyar nagylemezét produkáló Amoeba tökéletes háttérzene egy hideg sörhöz és a gyönyörű kilátáshoz. Azt különösen jó látni, hogy az Amoeba soul-funk-jazz fúziója mennyire szórakoztató lehet azoknak, akiknek erről a három műfajról a saját szüleik lemezgyűjteménye jut eszébe. Kisebb módosításokkal maradtak a színpadon, hogy az Akkezdet Phiai háttérzenekarjaként bizonyíthassák be, miért tartja még mindig mindenki az AKPH-t a legjobb magyar rapcsapatnak.

2015-re ugyanis teljesen sztenderd lett, hogy a nagyobb rapformációk átálltak zenekari felállásra, hiszen az anyagilag annyira fontos fesztiválokon még mindig komolyabban veszik a fellépőt, ha egy kisbusznyi hangszerrel jön, nem csak egy DJ-vel és két mikrofonnal. Tessék csak megnézni, hogy Halott Pénz, a Punnany Massif vagy a Wellhello is zenekarral koncertezik már, de bőven akad még hazai hiphop produkció, aki próbálkozott már hasonlóval.

Ebben a maga idejében élen járt az Akkezdet Phiai, akik még valamivel a zenekari hullám előtt próbálkoztak hasonlóval. Miért fontos ez? Mert a várkertes koncerten egyértelműen kiderült, hogy ez a műfaj nekik áll a legjobban. Persze nem árt, ha az ember mögött iszonyatosan jó session zenészek állnak, de egészen látványos volt a különbség az AKPH és a többi hasonló együttes élőzenés produkciója között. Semmi hatásvadászat vagy parasztvakítás, nem lettek radikálisan áthangszerelve a jól ismert számok (apropó, mikor lesz már az új nagylemez?!), és Saiid, illetve Újonc szövegét is jól ki lehetett venni a hangszeres kíséret ellenére. Ez volt az a koncert, amin tökéletesen látszott, hogy milyen amikor nem csak szimplán nagyszínpad-kompatibilissé tesznek egy rapprodukciót, hanem a zenészek szerves részei az előadásnak. Ezért is lenne már ideje egy új AKPH-albumnak, mert ráférne már valami vérfrissítés a rádiós pop a zongorás Youtube-rap között félúton megrekedt  magyar hiphopnak.

Záróakkordnak a Punnany Massif maradt, akikről azt hiszem lazán el lehet mondani, hogy Magyarország legnépszerűbb olyan zenekara, ami még nem létezett az ezredforduló előtt. Nemrég a 11 ezer fő befogádására alkalmas Budapest Parkot egymásután kétszer (!!!) is teltházasra töltötték, a Várkert Bazárban mégsem kellett tömegnyomortól félni, jó, ha a keverőig elért az embermassza. Kiváncsi lennék, hogy a népszerűségük csúcsán mikor játszottak ennyire kevés ember előtt, és pont ezért vártam egy valamivel bensőségesebb, kevésbé fesztiválkoncertet, mondjuk a 2006-kos Körkorképről is előrántva pár számot.

Nem ez történt, de a Punnany Massif már régóta nem egy szimpla rapcsapat, mára tökélyre fejlesztették azt a formulát, amivel bármilyen réteget képesek elérni. Hosszabb népzenei betétek, ilyen-olyan műfaji kilengések és összeségében mulatós hangulat, csak tipikus mulatós zene nélkül. De a nép ezt imádja, és huzogathatja a száját bárki, ameddig ma Magyarországon a Punnany Massif legalább akkora headliner már, mint a Quimby vagy a Tankcsapda.

Másodjára már jobban ment

Azt feltétlenül el kell mondani, hogy a tavalyihoz képest a Budapest Essentials mennyivel összeszedettebb, koncentráltabb és alapvetően izgalmasabb volt, a pár kellemetlenebb résztől eltekintve. Nyilvánvaló, hogy a különleges koncerthelyszínek (cirkusz, vidámpark, Zwack-gyár stb) jelenthetik a jövőben a rendezvény védjegyét. A külföldi fellépők listája is impozánsabb volt az előző évhez képest, szóval tényleg jó látni, hogy a szervezők igyekeznek hozni azt a minőséget, ami már a külföldiek számára is vonzóvá teheti a várost a kötelező gasztro-helyszínek vagy fürdők mellett.

Az már egészen más kérdés, hogy mit lehet kezdeni a nem kevés elmaradt programmal. La Roux hotelszobás balesetére vagy Duke Dumont vírusfertőzésére nem nagyon lehet felkészülni, ahogy a kiszámíthatatlan időjárás miatti helyszíncserére sem. Ettől függetlenül meglepően sok volt a programváltozás, és tényleg szimpatikus, hogy a szervezők különböző akciókkal, pótlásokkal és bónuszokkal próbálják pótolni az elmaradt élményt. Mivel az idei program jóval izgalmasabb és részletesebb volt a tavalyinál, így annyira nem jelentett akkora érvágást egy-egy program elmaradása.

Ha feltétlenül ki kell emelni egy szomorú jelenséget, az a 4 decis dobozos sörök megjelenése. Már az baromi ijesztő, hogy egyre több sörgyártó kezd átállni négydecis kiszerelésre, de a 600 Forintért vehető dobozos Heineken tényleg akkora rablás, amiért még a bulinegyedben is csúnyán néznének. A sör fél liter, és nem négy deci, az meg különösen szomorú, hogy a cégek különösebb jelzés nélkül csökkentik a termékük kiszerelését, de az árak maradnak.

Ugyan sok helyen nem volt teltház, de azt könnyű szívvel ki lehet jelenteni, hogy kell még kb. 2-3 év a rendezvénynek, hogy a budapestiek is észre vegyék, mennyire klassz fesztivál történik körülöttük. A külföldiek már érzik, mert szinte mindehol akadtak szép számmal, még az oly' távoli Csillebércen is.

A helyszínek programjának tematikus összeállítása nagyon kellett, hiszen sokak tényleg csak a zene miatt mentek el egy-egy helyszínre, és mondjuk aki szereti a basszusnehéz hiphopot, az nagyon valószínűséggel bulizik később drum and bassre. Persze ezzel a módszerrel annyi a probléma, hogy a szimpla koncertjegyek azért nem kifejezetten olcsók, viszont az elővételes bérlet mindössze 15 ezer Forint volt, ez még kevesebb is, mint egy páros belépő a Vasúttörténeti Parkban tartott mega technobuliba.

Az már csak a budapestieken múlik, hogy mennyire képesek legitimizálni egy ilyen eseményt. Európa nagyobb városaiban (lásd. a barcelonai Sonar) teljesen megszokott az urbánus zenei fesztiválok létezése, sőt, az év legfontosabb zenei eseményeinek számítanak. Az Essentialsön is érezhető, hogy ezt a vonalat szeretné itthon meghonosítani, kihasználni a Budapest remek adottságait. Én őszintén hiszek benne, hogy ha a szervezőknek kitart a pénze és a lelkesedése, akkor rövid időn belül itthon is rájönnek, hogy mennyivel jobb érzés úgy fesztiválozni, hogy ahhoz nem kell vonatozni, sátrat verni és visszavihetős pohárral szenvedni.