Európa első sztárzeneszerzője nő volt. Nem is akármilyen

Hildegard von Bingen a XII. század legkülönösebb és egyik legfontosabb zeneszerzője volt (oké, oké, nincs túl sok induló a versenyben). Annyira menő volt, hogy ha nem ír ilyen jó zenéket, akkor is nagy szám lenne. Sőt, ha egy árva sort sem komponál, akkor is. A Stenk zenetörténeti sorozatát egy 900 éve élt polihisztor nővel folytatjuk.

A középkori alkotókat nem nagyon ismerjük. Teljesen mindegy, hogy a mű épület, festmény vagy gregorián dal, legtöbbször egy homályos becenév vagy egy monogram a legtöbb, ami fennmaradt az alkotóról. Na jó, azt tudjuk, hogy a zene fejlődését fenekestől felforgató Szent János-himnuszt ki írta, de teljes életművek, amikből akár több albumnyi zene kijön, ritkán akadnak. Arról nem is beszélve, hogy arányaiban milyen kevés zeneszerzőnőt ismerünk az elmúlt ezer évből.

Nos ezért is érdekes, hogy az első zeneszerző, akinek komoly életműve maradt fenn, egy nő volt.

Hildegard von Bingen 1098-ban született nemesi családba. Mivel ő volt a tizedik gyerek, a szülei nyolc éves korában apácának adták a bencésekhez (akikkel amúgy már találkoztunk párszor a zenetörténetben).

Ez önmagában nem túl különleges, de Hildegard nővér az volt.

Lássuk 10+1 pontban, hogy miért is.

1. Hildegardnak már gyermekként elképesztő, metál lemezborítókra kívánkozó látomásai voltak, amiket később három nagy könyvben foglalt össze. Itt lehet belelapozni az egyikbe,  hogy kiderüljön, milyen szép, de ha túl sok középkori horrort néznek, akkor lehet, hogy rosszat fognak tőle álmodni. Magyarul itt olvasható több műve is. 

2. Írt erkölcsi és más elmélkedős könyveket, sőt verseket is, nem is rosszakat, volt amelyiket Babits Mihály fordított magyarra.

3. Összeállított egy hétkötetes természettudományi enciklopédiát, amiben összeszedett egy csomó állat és növényfajt, anyagot, drágakövet, miegymást.

4. Mindezeknél persze leginkább az orvosi hatást vizsgálta, merthogy a gyógyítás is foglalkoztatta. Mondanom sem kell, erről is írt egy könyvet, melyben állítólag

ami igen furcsa egy apácától. Mindezt a gyakorlatban is alkalmazta (mármint az orvoslást, a szexről csak pletykák keringenek), hiszen a kolostorában betegeket gyógyított.

5. Igen, a kolostorában, ugyanis őt nevezték ki apátnőnek. Látomásai nyomán két monostort is alapított.

6. Olyan híre lett, hogy egy idő után királyok kérték ki a tanácsát. Adott is nekik, de nem kímélte egyiket sem. III. Konrád császárt és Barbarossa Frigyest is kiosztotta, amiért nem Istennek tetszőn viselkednek.

7. Amikor meghívták Kölnbe, hogy ítéljen el egy eretnek mozgalmat (a katharokat), a beszéde után az egész papságot lehordta:

Istent nem ismertek, embertől nem féltek. Nem olyan prédikátorok vagytok, amilyennek Isten látni akar benneteket. Részben lovagok, részben szolgák vagytok... gőg, dicsőség, szórakozás – ezek jegyében telik életetek. Az Egyház pilléreinek kellene lennetek, és romokban hevertek a földön.

8. Ja igen Köln! Bár beteges és gyenge nő volt, rengeteget utazott, elsősorban a mai Németország területén.

9. A nyelvészek egyik védőszentje, mert állítólag isteni sugallatra tanult meg latinul. Sőt az eszperantisták egyik védőszentje is (nem kamu), mert kifejlesztett egy saját nyelvet. Természetesen szintén isteni sugallatra.

10. A királyok elnézték neki a kemény bírálatot, az egyház nem annyira. Egy piti ügy miatt büntibe került (befogadtak egy haldoklót, akit az érsek kiátkozott, s akit, miután elhunyt, a kolostor kertjében temették el). Az érsek erre megvont tőlük egy csomó mindent: a kolostorban nem zsolozsmázhattak, nem adhattak ki szentségeket, nem kongathattak harangot. Az akkor már 80 éves Hildegárdnak még volt ereje addig lobbizni, befolyásos emberek nyakára járni és leveleket írni, míg végül feloldották az úgy nevezett interdiktumot.

Halála után a kolostorában és bencés körökben is egyből nagy tiszteletnek örvendett, de a szentté avatása nem ment olyan gyorsan, mint mondjuk II. János Pál pápáé. Több mint 8 évszázaddal később, 

Na és a nagy ámuldozásban, hogy milyen csuda nő volt ez a bingeni Szent Hildegard, majd elfeledkeztem a lényegről, ami miatt most itt a Múltcore-sorozatban is szerepel:

+1. Zeneszerző is volt!

Mint mindenben ebben is rengeteget alkotott, és mindenben, ebben is eredeti volt  – legalábbis középkori mércével mérve. Vagy hetven zeneműve maradt fenn, természetesen mind egyházi témájú. A leghíresebb talán az 1151 körül komponált Ordo Virtutum, mely egy nyolc női énekesre és a Sátánt megszemélyesítő, prózát mondó férfira írt zenés darab. Azt lehet mondani, ez a világ első oratóriuma, de mindenképpen az egyetlen dráma, amely teljes szövegével és zenéjével fennmaradt a középkorból.

Na és hogy milyen volt bingeni Szent Hildegard zenéje? Első hallásra olyasmi mint a gregorián, de mégis érezni, hogy valamiben más. Természetesen nem csak abban, hogy nő(k) énekli(k). Egyrészt simán énekelhetné a darabjait férfikar is, másrészt a gregorián előadása sem nemfüggő ma már.

Sokkal fontosabb, hogy szabadabban mozog. A gregoriánoknak viszonylag kicsi a hangterjedelme (a dal legmélyebb és a legmagasabb hangja közt nincs akkora távolság), és azon belül is kicsiket ugrik egyik hangról a másikra (két egymást követő hang között sincs akkora távolság).

Hildegard von Bingen zenéjében sokkal gyakoribbak a nagy ugrások, és sokkal szélesebb a dalok hangterjedelme. Fürgébben jön-megy a dallam. Szerintem

pedig azért azokban is van egy adag ilyen hangulat.

Hallgassunk csak bele:

Hát nem gyönyörű?

Hildegard von Bingen elképesztően népszerű szerző. Ehhez valószínűleg az is hozzájárul, hogy rendkívül érdekes személyről van szó:

Persze a zene is számít, na de egy popsztárnál sem lehet különválasztani a személyiséget az életműtől.

Csak a Spotify-on több mint ötven (!) album van fenn a zenéjével, ami tekintve, hogy azért nem egy óriási életműről van szó, azt mutatja, hogy rengetegen, rengetegféleképp dolgozták fel – bár valójában ezek a feldolgozások csak leheletnyire különböznek egymástól. Lássunk hát pár albumot, szpotis linkekkel, de szinte mindegyiket megtalálni a Youtube-on is.

Hogy milyen lehetett az eredeti hangzás, azt csak találgatni lehet. Nem tudjuk a tempót, nem tudjuk, használtak-e hangszereket a zenében, és azt sem, hogy hol szólalt meg kórus és hol szólóének.

A fenti dal az  Oxford Camerata lemezén  hallható. Talán ez a kedvencem az autentikus albumok közül. Nagyon tetszik, hogy nem a szigorúan vett "templomi kórus" hangulatot hozzák, kicsit rugalmasan vették az egyszólamúság szabályait is, de ragyog az egész!

Vannak, akik a hagyományos gregoriánvonalat erősítik énekstílusban és felépítésben is. Az Ensemble Mediatrix Marianlieder albuma ilyen. Szép, de hosszútávon kicsit unalmas, vagyis nem ad hozzá semmit a gregoriánhoz.

Mások, akik inkább a középkor "folkosabb" irányából érkeztek, mint a legendás régizenei együttes, a Sequentia. Ők az elsők között voltak, akik már a hetvenes-nyolcvanas években felfedezték Hildegardot. A szerzőnő teljes életművét feldolgozták, nem egy dalt finoman hangszerelve is:

Egy kis klassz triphop

 Bár zenetörténeti sorozatunkat egyáltalán nem a crossover történetének szántam, itt egyszerűen megkerülhetetlenek a könnyűzenei feldolgozások. A jelenlegi lemezválasztéknak egy jelentős része ilyen, és furcsa módon igen hasonlítanak egymásra. Legalább ilyen fura, hogy szerintem sokkal jobban sikerültek, mint a diszkósított gregoriánok többsége. Kicsit mintha az archaikusan hangszerelt, autentikus változatokat vinnék tovább, melyekben csak csendben búg mondjuk egy hegedű.

Az első, legsikeresebb és máig legismertebb darab a Vision, Emily Van Evera lemeze . Jellemző a korra (1994-et írunk, a nagy gregorián revival korszaka), hogy az előadót ki sem írták a borítóra, csak az számított, hogy valami klassz misztikus középkori izét kaphat a vásárló. Hatalmas siker volt és nem is rossz lemez (egy keresztény–feminista (!) oldalon például azon áradozik egy hangtechnikus, hogy két évtized elteltével is a legzseniálisabb keverésnek tartja, és minden alkalommal ezzel lövi be a hangcuccát).

Tényleg jól sikerült a maga nemében, engem kísértetiesen emlékeztet 90-es évek magyar népdal-feldolgozásaira. De hát mondtam, hogy szerintem Hildegárd von Bingen zenéje amúgy is nagyon népzenés. Azt hiszem pont ettől nem válik nevetségesen patetikussá a könnyűzenésítés során, mint a gregoriánok többsége.

A sok, egymáshoz elég hasonló, sejtelmesen alászintizős feldolgozás közül még egyet muszáj kiemelni. Ők a svéd Garmarna, akik amúgy szintén folkban utaznak. Na ők bátrabban nyúltak az anyaghoz. Tekerőlanttal, dobbal, gitárral és baromi jó alapokkal tolták fel a zenét albumukon. Helyenként simán táncolható. Az egésznek valami Portishead-es, triphopos hangulata van helyenként, bár innen visszanézve ez nem véletlen – mintha már az alapanyagban is benne lett volna.

Persze azért a misztikus alaphangulat megmarad, a csajom pár szám után azt mondta (nem feltétlenül pozitív kicsengéssel), hogy: 

olyan, mintha beköltöztem volna a Vörös Oroszlán Teaházba.

A fenti dalból amúgy készült egy keményebben átdolgozott mix is, ahol csak a refrén maradt meg Hildegardtól, van benne viszont pár svéd versszak – na az igazán érdekes.

Jövő héten folytatódik a Stenk zentörténeti utazása, már csak azért is mert amíg Hildegard a látomásaival küzdött épp egy ásványtani munka megírása és egy király megleckéztetése közt, Párizsban kitaláltak valami egész menő dolgot a zenében. Tarts velünk akkor is, kövesd a Múltcore-t a Facebookon!