Szebbnél szebb lányok a folyóparton

2015.08.06. 15:09

Júniustól augusztusig kötelezően ennek a számnak kellene szólnia minden balatoni vonaton, amikor beér bármelyik megállóba

- ezt még Monkeyneck előző számára írtuk, a Want You ugyanis versenyben volt A Számban is, de sajnos nem jutott be a döntőbe. Most viszont itt az új nyár, tehát jön Monkeyneck az aktuális nyári slágerével, a cím most az, hogy Day and Night, és a Halott Pénzből ismert énekes, Járai Márk közreműködik, ezúttal angolul. 

A tavalyi Dizko Stuval, azaz az Amoeba zenekar Sabák Péterével közös Want Youhoz készült klip után a Day and Night videóját is Szecsanov Martin rendezte, azt írják, hogy "a klip látványvilága megragadja a Monkeyneck-zenére jellemző optimista, de kicsit azért bánatos pulzálást." A klipben egyébként egy atlétatrikós srác üldöz szebbnél szebb, lengén öltözött lányokat a vadonban, majd a zárlatban Monkey és a haverok is lejtenek egy táncot.  

Íme a klip:

A Day and Night mellett megjelent Monkeyneck legújabb remixe is, amit a Balaton Soundon is fellépett Klingande egyik zenéjéből készült. A Riva című számból készült hivatalos remixkiadványon Monkeyneck mellett többek között Parov Stelar is remixelt, és az egyik legnagyobb amerikai elektronikus zenei kiadó, az Ultra jelentette meg. 

Monkeyneck pályafutásának eddigi legnagyobb sikere a Chet Faker I'm Into You című számából készült remix, amit már több mint 1,3 millión hallgattak a Soundcloudon. 



  • Tippek
  • Bankszámla