A U2-val csirkézett, Lana Del Reyt viszont lepattintotta

Egy ideje próbáljuk figyelemmel kísérni a heti lemezmegjenéseket, és ugyan mindig akadt egy-két érdekesebb hazai darab, de csak ritkán kap egy magyar album tőlünk 10-ből 10 pontot, az Amoebának ez úgy sikerült, hogy egy viszonylag friss formáció, aminek sikerült ismét dögössé tenni a funkot, a soult és a dzsesszt. A csapat vezetőjével, Sabák Péterrel Kapolcson beszélgettünk arról, milyen volt az U2-val együtt sörözni a New York-i háztetőkön, miért nem adta el a zenéjét Lana Del Reynek és miért tártja távol magát a közösségi médiától.

Alig lett vége a Művészetek Völgyének, az utolsó programok másnapján mégis Kapolcs felé tartunk. A hazai könnyűzenében számos formációból ismert Sabák Péter családjának ugyanis szinte a fesztivál kezdete óta itt van háza és nem is lehetne tökéletesebb helyszín egy zenei interjúhoz egy zenei rendezvény másnapjánál. Hatalmas buli lehetett előző nap,  déli megérkezésünkkor még a kávékészítés volt az első számú prioritás, a ház előtti kis asztalnál pedig különböző emberek pihengetnek vagy épp próbálnak magukhoz térni.

Elképesztően nagy buli volt tegnap, kár, hogy nem voltatok itt. Még bőven napfelkelte után is zenéltünk, még egy tűzoltó autó is megjelent, aminek a tetején lányok táncoltak.

- meséli nekem Sabák, hogy hiába kergették el őket a Gólya udvarból reggel, ők még zenélni akartak, ameddig bírták. Még egy kis időt kér, hogy összeszedje magát, közben jönnek búcsúzni hozzá innen-onnan. Ilyenkor a fesztivál alatt a házuk szállóhellyé alakul, ahol sokszor egy tucatnyi havert vagy ismerős alszik. Aztán kiderül, hogy még el kell menni valahova egy szintetizátorért, ezért beülünk a kocsiba, és csak utána keresünk egy nyugodtabb helyet a patakparton.

Sabák Péter háttéremberként régóta jelen van a magyar zenében: producerként Dizko Stu néven ismert, játszott a Másfélben és az Uno Y Medióban, majd a biciklialkatrészenen zenélő Fixi4 és az Amoeba következett, az idei új Akkezdet Phiai szám, a Vagy mindegy is az Amoebával közösen készült.

Úgy érzi, most jutott el oda, hogy az Amoebával megtalálta a saját főprojektjét.

Egyszer csak eljutottam arra pontra, hogy nagyon jó slammereket kísérni és az Akkezdet Phiai mögött játszani, de szerettem volna végre formába önteni a saját dolgaimat. 

- az egyik első jele ennek az volt, hogy az eddig leginkább csak a háttérben működő zenekarnak sikerült megtölteni az A38 hajót is. 

A mai fiatal zenészeket annyira nem követi, ezért is tartja magát szerencsésnek, hogy sikerült megtalálnia az Amoebához a megfelelő tagokat. Arra azonban hiába próbálom rávenni, hogy valahogyan írja körbe a Monday Sessions/Soulclap/Fixi4/Amoeba körül szerveződő fővárosi zenei szcéna sajátos hangzását, a kérdésre egészen egyszerű választ ad:

Azért ezeket a formációkat nagyjából ugyanazok az arcok alkotják, aki hasonló zenéket szeretnek, ezért is lenne felesleges valamiféle sajátos hangzásról beszélni.

Azt azért hozzáteszi, hogy - miközben az Egyesült Államokban épp a dzsessz diadalmas visszatéréséről írnak egyre többet - az itthoni zenei színtérből nagyon hiányzik valami olyasmi, mint a Parliament Funkadelic.

Producerként és zeneszerzőként az Amoebát inkább csak zsebpénznek érzi, alapvetően film- és reklámzenék (például Török Ferenc Senki szigete) szerzéséből él. És ebben látja a mai zenészek legnagyobb problémáját is, hogy főállásban sokan 4-5 együttesnek is a tagjai, ezért sok produkció egyszerűen nem tud minőségileg továbbfejlődni. Ehhez Sabák szerint az kéne, hogy az adott zenész azt csinálja csak, amit igazán szeret és tényleg jónak tartja, csak a legtöbben így képtelenek megélni. Ezért viszont baromi nehéz valami egészen újat hozni a hazai könnyűzenei színtérbe.

A billentyűsünknek tegnapelőtt három koncertje volt egymás után.

Az internet megjelenése miatt könnyebbnek tűnhet ma már egy zenésznek eljuttatni a számait a közönségéhez, azonban Sabák - az értelemszerűen pozitív jelenségek mellett - bőven beszél a szükséges rosszról is. Hogy egy előadónak sokszor csak azért kell a semmiből valamilyen tartalmat gyártania, hogy fenntartsa az érdeklődést saját maga iránt. Ezeket a kötelező köröket kifejezetten károsnak tartja. Ugyanúgy hiába sokkal egyszerűbb ma már új zenéhez hozzájutni, pont a tömeges információáramlás miatt pillanatok alatt el is lehet feledkezni róla, mert épp feltűnt valami másik izgalmas zene.

Az emberi agy szerintem nem képes ekkora mértékben befogadni azt az információmennyiséget, amivel naponta találkozik. Sokkal több jut el hozzád, mint amit fel tudsz dolgozni, és ez szerintem már egy bizonyos szinten káros.

Ezért is gondolja úgy, hogy az egyre több kisebb, hazai független kiadó (név szerint az ASAN és az Unframed hangzik el) szükséges ebben az óriási információáradatban, mert jobb és érthetőbb kommunikációra van szükség. Sajnos ő sem az a szervezős, networkingölős alkat, szíve szerint csak a zenéléssel foglalkozna, csak hát nem csinálja meg helyette a többit senki más.

U2, Lana Del Rey, Valerie June

Kár lenne azt hinni, hogy Sabák eddigi pályafutásában csak az Amoeba érdemel kitűntetett figyelmet. Még a Vs.hu-nak adott interjút 2014-ben Berger Dalmával, amiben megemlítette, hogy nagyon szeretné, ha az Amoeba-lemezen közreműködne Valerie June is. A memphisi énekes-gitáros a 2010 évek környékén érzékelhető blues rock reneszánsz környékén az egyik legforróbb névnek számított, maga Dan Auerbach Black Keys-vezért segédkezett a lemezén. Valamint Sabák Péter.

Mivel Valerie-nek magyar férje volt, sokat járt ide, itt ismerkedtünk meg. Zeneileg nagyon hamar egy hullámhosszra kerültünk, csináltunk pár számot közösen.

Végül a pár számot egy komplett zenekar követte, és több magyar zenész közreműködésével még a legendás Isle of Wight fesztiválon is felléptek a Sziget Fesztivált rendszeresen lemondó Michael Kiwanuka előtt. Voltaképpen ezzel indult el Valerie June-nak az előzenekaros projektje, aminek köszönhetően felfigyeltek rá a kiadók, akik viszont ragaszkodtak a londoni és amerikai zenészekhez, így egy idő után pihenőpályára került a kapcsolat az énekesnővel. Pedig New York-ban még arra is megkérte Sabákot, hogy legyen a producere egy új dalhoz, ami egy Starbucks-válogatásra kerülne rá.

Gondoltam lemegyünk Williamsburgbe egy tojástartós falú stúdióba pár haverhoz. Aztán beültünk a taxiba, elmentünk Manhattenbe és kiszálltunk az Electric Lady stúdió előtt.

Az Electric Ladyről csak annyit, hogy itt vett fel zenéket John Lennon, Bob Dylan, a Clash, a Strokes, de még Kanye West és a U2 is. Egy nap alatt felvettek két számot, majd meghívták őket egy klasszikus New York-i sütögetésre az Electric Lady tetején.

Ott volt a stúdió főnöke, pár énekesnek kinéző arc meg a U2.  Kicsit csirkézgettünk és vodkázgattunk a U2-val.

Valerie June-nak akkor kezdett nagyon összejönni, a Sabákkal készített Workin' Woman Blues még a David Letterman Show-ba is eljutott.

Valerie June - Workin' Woman Blues

Szólóban Dizko Stuként két lemezt is kiadott, a Monkeyneckkel közös Want You pedig simán 2014 legjobb magyar nyári slágere volt. A projekt azonban most kicsit leállt, pedig a Volkova Sistersben éneklő Berger Dalmával nyolc dalt is összeraktak azzal a tervvel, hogy akkor ez lesz mostantól a Dizko Stu, de végül az a próbálkozás is abbamaradt. Azokból a dalokból pár bekerült a Senki szigete mozifilmbe, egyikből pedig Volkova Sisters-szám lett. Utóbbi azért is érdekes, mert Berger Dalma egy ideig Los Angelesben élt, ahol megismerkedett egy stúdióssal, akinél otthagyta a közösen felvett zenéiket. Később mesélte Sabáknak, hogy volt valami nagy sztár a stúdiósnál, akinek megtetszett az egyik dal és szeretné megvenni.

Na, ez a Lana Del Rey volt.

Az ember azt gondolná, hogy magyar zenész azonnal igent mond egy ilyen lehetőségre, azonban Sabák nem volt hajlandó eladni, mivel nem jelölték volna meg őket szerzőként, hanem saját dalként lett volna hirdetve.

Szíven szúrnám magam, ha meghallanám a rádióban, mint egy saját Lana Del Rey-számot.

Egyébként ilyen típusú munkáktól abszolút nem zárkózik el, de erős különbséget tesz megbízások és szívügyek között, utóbbi miatt lett szegényebb az amerikai énekesnő egy Sabák-számmal.

Kicsit furcsa is, hogy ilyen kapcsolati rendszer ellenére még mindig egy olyan zenekar apropóján beszélgetünk, aminek 1500 lájkja van Facebookon, és csak elvétve fordul meg rádiókban.

Tökéletesen tudom, hogy baromi nagy szükségünk van egy menedzsmentre és keressük is ezerrel, de egyszerűen Magyarországon mindenki a tutira megy.

Reklámzene-szerzőként testközelből is érzékeli, hogy hiányzik Magyarországról a bevállalós attitűd, mindenkit kizárólag biztosra megy a fesztiválszervezőktől kezdve a filmekig.

Rengeteg magyar zenekar (Volkova Sisterstől a Moogon át az Ivan & The Parazolig) próbálkozott aktívabb külföldi jelenléttel megpróbálkozva betörni az angolszász piacra, azonban ez a siker még mindig várat magára itthon.

New York-ban százezerszer durvább zenészek vannak, mint itthon bármelyik klubban. Csak ők inkább bluest, countryt, folkot vagy dzsesszt játszanak. New York olyan, mint egy panoptikum, mindenhol tökéletes zene megy, de egyszer sem történt velem olyan, hogy bementem valahova és felkiáltottam volna, hogy anyád, mi ez az új zene?

A Monkeyneckkel közös száma hiába futott be itthon, továbbra is úgy érzi, hogy Magyarországon igen is korlátot jelent, ha valaki angolul érdekel. Nem lehet vele annyi embert elérni, és nem fogják üvöltve énekelni a 16 éves kislányok a kiskunmajsai majálison.

Egy fővárosban élő zenész azt hiszi, hogy Budapest egy metropolisz, pedig ez egyáltalán nincs így, sajnálom. Ha nem tudsz kitörni Budapestről, akkor az országból sem fogsz.

Ennél csak rosszabb ötletnek tartja a külföldre költözést, hiszen alapból rosszabb életkörülmények közé kerül az ember, elveszi minden más az energiát attól, amit szeret, muszáj folyamatosan dolgozni, miközben sorakozik mögötte kétszáz másik hasonlóan izgalmas előadó.

Ezzel kapcsolatban hozzáteszi, hogy most egy birminghami Call Me Unique nevű előadónővel dolgozik még, akivel hasonló tervei vannak, mint Valerie June-nal. Őt Monkeynecken keresztül ismerte meg, mert ők már két számot is összeraktak. Vele az a terv, hogy az Amoeba rakja össze az első EP-jét, amivel aztán elindulhat turnézni. Az énekesnőnek remek kontaktjai vannak Nagy-Britanniában és hatalmas reményeket fűznek a közös munkához. Az eddigi számok nagyon tetszettek neki, és most a kapolcsi házuk egyik részét direkt stúdiónak alakítják át, hogy a következő egy hétben csak ezzel tudjanak foglalkozni. Ha működik a dolog és az angol kiadók ráharapnak az EP-re, arra már figyelni fognak, hogy ne ismétlődjön meg az, ami Valerie June esetében.

Nem feltétlenül fontos, hogy mi játsszunk majd Call Me Unique mögött, de ahhoz ragaszkodunk, hogy szerzőként és producerként ott legyünk vele.

Az Amoebával a közeljövőben tervben van egy új klip felvétele és egy külföldi turné, de a legközelebbi program a Paloznaki Jazz Piknik, ahol ők is fellépnek. Ez egy borfesztivállal egybekötött dzsesszzenei esemény, ahol Sabák saját bevallása szerint is úgy érzi, hogy picit kilógnak majd a programból, mert az Amoeba zenéje azért valamivel mocskosabb, mint ahhoz az általában kisujjeltartós dzsesszfogyasztók hozzászoktak. "De lesz Jazzanova is, akikkel egyszer már játszottunk a Másféllel Lengyelországban és baromi jó volt. Itt nem tudom, hogyan fognak ránk reagálni, de remélem kikerekedett szemekkel, mert kifejezetten szeretem, ha az emberek kicsit ledöbbenek a koncerten, kiesik a villa a kezükből és összetörik a borospohár az asztalon."

Az Amoebát legközelebb tehát péntek este 18 órakor lehet látni a Paloznaki Jazz Pikniken.