Pussy Riot: A mikrofontól félünk, Putyintól nem

Aki arra várt (köztük én), hogy a Pussy Riot a Szigetre is valami olyan performansszal érkezik, mint júliusban Glastonburybe, ahol egy orosz katonai teherautó tetején egy, a Putyin-rendszert jelképező terepruhás férfit hangos "baszd meg, Putyin" felkiáltásokkal fűszerezve ártalmatlanítottak, annak csalódnia kellett. A három éve az állam és az egyház összefonódása ellen tiltakozó templomi imaperformanszukért a börtönt is megjárt orosz feminista kvázi-anarchopunk aktivisták egy teljesen sima, és sajnos elég unalmas pódiumbeszélgetést tartottak: még az ikonikus maszkjukat sem vették fel egy pillanatra sem. 

Ebbe bejátszhatott a napon kb. 50 fokosra melegedő Magic Mirror sátor klímája is, valamint az, hogy az egész rendezvény pokoli enerváltan indult, és lényegében úgy is maradt. Pedig a Pussy Riot-tag Marija Aljokina és Nagyezsda Tolokonnyikova, valamint a formáció szóvivője, egyben Tolokonnyikova férje, Pjotr Verzilov nem tűntek rosszkedvűnek. Csak annyi derült ki, hogy aki híres akcióművész és politikai aktivista, az még nem feltétlenül hatásos szónok vagy előadó.

Pedig a Putyinnal kokettáló kormány és a szaporodó tekintélyuralmi tüneteket mutató Magyarország miatt érdekesnek tűnt, hogy mit tart fontosnak idehaza közölni pár olyan orosz ellenzéki aktivista, aki sosem tudhatja biztosan, hogy az aznapi akciója után nem börtönben köt-e ki. Az például mindjárt a beszélgetés elején kiderült, hogy a reptérről őket behozó taxisofőr úgy tudta, a két nő azért ült több mint egy évet egy szibériai börtönben, mert meztelenül provokáltak egy moszkvai templomban. Ezt Nagyezsdáék eddig csak Oroszországban, a Putyin ellenőrzése alatt álló tömegmédia által megvezetett emberektől hallották. 

A Pussy Riot tagjai a Szigeten kortárs művésznek nevezték magukat. Persze bárki tarthatja magát kortárs művésznek, sőt, tulajdonképpen valahol mind kortárs művészek vagyunk, de azért ezt a formáció eddig általam ismert produkcióinak fényében kicsit túlzásnak éreztem. Ugyanakkor minden tiszteletet megérdemelnek, amiért egy olyan elnyomó rendszerben, ahol a hatalomnak nem tetszőket börtön, vagy akár gyilkosság fenyegeti, nem félnek nyíltan, provokatív akciókkal vállalni a véleményüket.

A beszélgetésen el is hangzott, hogy nem feltétlenül a saját jószántukból provokálnak. Mivel az orosz országos (mainstream) média nem vesz róluk tudomást vagy idétlen bohócnak bélyegzi őket, azokat az 5-10 perceket kell előre gondosan megtervezniük és minél figyelemfelkeltőbb akcióval kitölteniük, amíg a hatóság közbe nem lép, vagy a rendszer által rájuk küldött csőcselék le nem csap rájuk. Ennek legjobb példája tavaly, a szocsi téli olimpián volt, amikor egy csapat kozák támadt rájuk, korbácsokkal.

Ahogy a 444.hu újságírója, Rényi Pál Dániel vezette beszélgetésen kiderült, megtanulták, hogy csak akkor tudnak az általuk fontosnak tartott ügyekre figyelmet irányítani, ha odamennek a fontos helyszínekre és kitalálnak valami hatásosat. Ezért mentek a székesegyházba, Szocsiba, ezért mondtak igent a House of Cards (Kártyavár) tévésorozat legfrissebb évadában felkínált szereplési lehetségre, és ezért vannak most itt is. Hogy utóbbiban a putyinizáció veszélye is közrejátszott-e (a kifejezést ma délelőtt, a Társasaság a Szabadságjogokért irodájában tanulták), az nem derült ki, de az igen, hogy a magyarországi, általuk is aggasztónak tartott jelenségek miatt szerintük érdemes Putyinra figyelni.

Félénkek vagyunk, de már dolgozunk rajta

– nevetgéltek magukon, hogy mennyire nehéz kiállniuk egy-egy akcióra. 

A bebörtönzésük óta saját médiahálózatot (MediaZona) és civil szervezeteket alakító Pussy Riot-tagok elsősorban az orosz igazságszolgáltatás és büntetésvégrehajtás anomáliáival, valamint a korrupcióval foglalkoznak, magukat az ellenzék integráns részének tekintik. De mivel az ellenzéki politikának Oroszországban nincs hivatalos tere és számottevő médiavisszhangja, ezért az ellenzékiség civil tevékenység, és mint mondták, aki Putyin uralma ellen lép fel, az nem politikus, hanem politikai aktivista. Azt, hogy mennyire nehéz, vagy lehetetlen ellenzékiként hivatalos keretek között működni, az is mutatja, hogy az orosz igazságügyi minisztérium arra hivatkozva utasította el a civil szervezetük bejegyzési kérelmét, hogy nem értik, mit jelent a neve. 

A pokoli hőség miatt teljesen élvezhetetlen beszélgetésnek voltak szórakoztatóbb részei is, például, amikor Tolokonnyikova mindenképpen azt szerette volna a közönségtől megtudni, hogy miért szavaznak Magyarországon nők is antifeminista szélsőjobboldali pártokra. Furcsa volt ez a naivitás pont egy feminista aktivista szájából, és szívesen elmondtam volna neki, hogy ez szerintem nem igazán jó kérdés, mert a feminizmus nem a nemek harcáról szól, a nemek közti egyenlő bánásmódnak pedig éppúgy lehetnek férfi hívei, mint a rossz beidegződésekhez és hagyományokhoz ragaszkodó női ellenfelei, de nem volt nálam a mikrofon.

Az is kiderült, hogy bár szeretik hangoztatni, hogy szigetihez hasonló fellépéseikért kapott gázsit civil szervezeteknek továbbítják, ez alatt valójában a saját tevékenységük kereteit biztosító civileket kell érteni. Arra a kérdésre, hogy – például a Nyemcov-gyilkosság fényében – nem féltik-e az életüket, Marija azt válaszolta, hogy 

hát, megvagyunk.