Amerikai műkeménység, gyerekeknek

- Hát, szerintem ez nem jó.
- Kifejtenéd egy kicsit?
- Figyelj, van jó és nem jó. És ez nem jó.
(Maffiózók)

A Szigeten háromnegyed hatkor kezdeni a Nagyszínpadon nettó szopás. A nap embertelenül veri a színpad előtti tér nagy részét, a 38 fokos hőséget a kavargó por teszi elviselhetetlenné, és az sem segít, hogy a közönség fölé behúzott öntözőcsövekből folyamatosan jön a vízpára a fejünkre. Ezt azért mondom, mert részben hajlandó vagyok betudni a Hollywood Undead pocsékságát annak, hogy olyan hátráltató körülmények között kellett melózniuk, amelyekről nem tehettek.

Fotó: Karip Timi

Igen ám, de pár éve Danko Jones ugyanebben az időpontban (sőt, korábban) szakította le az arcunkat. Szóval lehet jó bulit csinálni, csak kell hozzá pár dolog, elsősorban jó zene, amit nemcsak a zenekar rajongói, hanem az alkalmi odatévedők, hasonló stílusok kedvelői, vagy a zenekar munkásságával most ismerkedők is könnyen befogadhatnak. Na, ez speciel hiányzik.

A Hollywood Undead olyan, mintha hat haver egy délután összeállt volna az egyikük kertjében, és Linkin Park, Limp Bizkit meg az ugrálós numetál szcéna többi zenekarától összelopkodtak volna pár zúzósabb riffet és könnyen énekelhető vokált, majd erre ráreppeltek valami nagyon keményet, mondjuk ilyet:

Everywhere I go, bitches always know
That Charlie Scene has got a weenie that he loves to show
Bitch, everywhere I go, bitches always know
That Charlie Scene has got a weenie that he loves to show

(Nagyjából arról szól, hogy Charlie Scene, az egyik énekes szereti mutogatni a pöcsét, és ezt minden luvnya pontosan tudja)

Fotó: Karip Timi

És kész is volt a zenekar, lehetett lemezeket felvenni (szám szerint négyet), kicsit balhézni egymás között (két tag fegyvert rántott egymásra, aztán volt egy súlyos testi sértésbe torkolló bunyó is, amiből rendőrségi ügy és per lett), és eladni úgy 5 millió lemezt világszerte, ami tíz év alatt annyira nem nagy truváj. A probléma csak az, hogy ez a garázszenekar, ami hallhatóan nem a 25 felettieknek szánja a zenéjét, a mai napig megragadt azon a szinten, amin elkezdték. amikor a pöcsmutogató Charlie még csak 19 éves volt, és valahol érthetően énekelt ilyen marhaságokat.

A koncert első négy számában a tagok (mínusz a turnédobos) mindenféle maszkban dolgoztak, ami 38 fokban embertelen lehet, nem csoda, hogy a Slipknot, egy másik maszkos zenekar, amitől merítettek nagy kanállal, ha már itt tartunk, nem nagyon lép fel napvilágban, nem akarnak elájulni zúzás közben. A maszkos nyitányban lement két nagy sláger és két nem sláger, de ha most valaki agyonverne egy Ganxsta-összessel, akkor sem tudnám megmondani, mikor ért véget az egyik és kezdődött a másik. A maszkok miatt kissé elfojtott hangon kántáló énekesek lelkesek voltak egyébként, és csak kicsit hamisak, nagyon sokat és iszonyú szuggesztíven fogdosták a farkukat és jelezték széles kézmozdulatokkal, hogy a kibaszott Sziget az a világ legjobb helye, és mennyire örülnek, hogy harmadjára is Budapesten lehetnek.

Fotó: Karip Timi

A maszkok lekerülése után a helyzet egy fokkal jobb lett, a középtempós és kicsivel gyorsabb dalok mintha életre kaptak volna, de valahogy ez csak az első pár taktusig volt érvényes, a közönség is csak az első versszakok végéig volt lelkes, és ugrált nagyon, utána a 99 százalékuk leállt, mintha vártak volna valamit (átütő erőt? dinamikát? lendületet? sodrást?), amit nem kaptak meg, és a következő számig pihentek. Ami meg pont olyan volt, mint az előző.

A kaliforniai melodikus punkot a rappel, a poppal és a metállal ötvöző zenét az élő dob egyébként kicsit összerántotta, de a gitárosok (három vagy négy tag is fogott a kezében hangszert) és a basszusgitáros játéka a samplerek miatt nem nagyon hallatszott, pedig lehet jót tett volna az egymásnak felelgetős énekrészek alatt. A vokálok viszont olyan elektroszőnyeget kaptak, hogy abban hiba nem volt, csak éppen a lóláb lógott ki, mert a kántáló énekesek meglehetősen imitált hangterjedelme a samplerről bejátszott refrének alatt megtáltosodott, és hiába erőlködött látványosan a hótt koszos nyakú Danny nevű énekes, egyértelmű volt, hogy nem élő az, amit hallunk.

Fotó: Karip Timi

Persze biztos megvan ennek a zenének is a törzsközönsége, mondjuk a színpadra felrángatott 12 éves forma kisfiú, aki vélhetően szülői engedéllyel motherfuckolt és mutogatta picike középső ujját. Az idősebbek ne hallgassanak ilyen zenét, mert csak idegesek lesznek tőle.

Az egyik tag autómosóban melózik - interjú Charlie Scene-nel és J-Doggal

Hol nőttetek fel?

CS: Mindketten Los Angelesben, én pontosabban Burbankben, J-Dog meg Hollywoodban.

Azért kérdezem, mert a szövegeitek nem feltétlenül olyan dolgokról szólnak, amiket középosztálybeli fehérekkel azonosít az ember.

JD: Hát nem, de őszintén szólva nekem annyi fehér barátom van, ahányat a színpadon látsz - feketék között nőttem fel, a legjobb barátaim is mind azok, velük lógtam együtt állandóan, ami nagyban befolyásolta azt, miről írok.

Fotó: Karip Timi

CS: A gimiben, ahova jártam, volt vagy hat fehér kölyök, a többiek mind feketék voltak. Ez a kultúra ivódott belém is, az ő viselkedésüket, szóhasználatukat tanultam el.

Szóval amiről szólnak a dalok (drog, kurvák, pia, fegyverek), az mind személyes élményből fakad?

JD: Nagyjából. Vagy olyan dolgokról szólnak, amiken átmentünk, vagy valaki, akit ismerünk, megélt.

CS: Nem kell azért mindent komolyan venni, van benne túlzás is bőven, ezeket a humorforrás miatt nagyítjuk fel.

A fegyverekre gondolsz?

CS: Igen, főleg arra, de a komolyabb dolgok mind frankók.

JD: Nem vagyunk műmájerek, nem keménykedünk feleslegesen.

Charlie szereti mutogatni a pöcsét, például?

CS: Hát, előfordult.

JD: Többet láttam, mint a sajátomat.

Miért viselitek maszkokat még mindig? Amikor elkezdtétek, biztos volt valami jelentősége, de ez tíz év elteltével is érvényes?

CS: Jó kérdés, én magam sem tudom. Kurva kényelmetlen viselet. Iszonyú meleg van alatta.

JD: Annak idején azért kezdtük el a maszkokat viselni, mert a zenénk más volt, mint a többieké, és másként is akartunk kinézni. Ha levettük volna, a külsőnk pont olyan lett volna, mint bárki másé: tetkó, sapka, lánc, stb. De például most fejeztük be a Gravity című szám videóját, abban egyáltalán nincs rajtunk maszk. Ez az első ilyen klipünk egyébként.

Fotó: Karip Timi

CS: Hálistennek nem vagyunk annyira elkötelezettek mellette, mint más zenekarok, mondjuk a Slipknot, az utcán nem ezekben mászkálunk, és akkor is leállunk dumálni a rajongókkal, ha nincs rajtunk.

JD: Meg egyébként is, amikor a Kiss tagjai csak festett arccal jelentek meg mindenütt, az még az internet előtti időben volt, most már ez lehetetlen, és értelme sem nagyon van. Egyébként sem takargatjuk magunkat.

CS: Maszkban interjúzni rohadt nagy szopás lenne.

A közösségi média mennyiben segítette a karriereteket?

JD: Nagyon, de ez ma már mindenkire jellemző. Ha nem vagy aktív a Facebookon, a Twitteren, az Instagramon, akkor rajongókat vesztesz, és ezt egyre kevesebben engedhetik meg maguknak. Többet kellene foglalkoznunk ezekkel a csatornákkal egyébként, ezzel tisztában vagyunk, csak elég időigényes dolog. Mi magunk szeretjük kezelni ezeket az oldalakat, nem adjuk ki a menedzsmentnek, szóval majd időt kell rá szánni valahogy. Például amikor először játszottunk Budapesten, volt vagy 3000 néző a bulin, ami soha nem jött volna össze, ha nincs a közösségi média támogatása.

A zenélésből meg lehet élni ma?

CS: Jól élni akkor tudsz, ha az A-lista tetején ülsz, és tagja van annak az 1 százaléknak, akiért az egész világ rajong. Akkor még CD-t is tudsz eladni. Alatta viszont mindenki ugyanazért a pénzért kapar, kurva nagy a verseny. Őrület, mennyit változott a zeneipar az elmúlt tíz évben.

Meg fog ez változni valaha? Mi jön a streaming után?

JD: Vannak a zeneiparban nagyon okos emberek, akik már tutira kitalálták mit lehetne ezzel kezdeni, de mivel egyelőre nem áll érdekükben ezen változtatni, hiszen a kiadók mindig megkapják a pénzüket, egy ideig ez marad. Ha van egy olyan dalod, amit 5 millió példányban streamelnek a különböző platformokon, akkor keresel vele, mittudomén, 500 dollárt. Ebből a zenész nem él meg.

Fotó: Karip Timi

Akkor mit lehet tenni?

CS: Koncertezni, orrvérzésig. Annyit játszani, amennyit csak tudsz, pólókat eladni, ajándéktárgyakat árulni, ilyesmi. Igaz, a kiadó most már ebből a bevételből is leszedi a sápot, de így is marad annyi, hogy megéljen az ember, nem túl látványosan, de kényelmesen.

Van a zenekarban olyan tag, akinek van más melója is?

JD: Van, de nem mondom meg ki az. Egy autómosóban melózik, és kurva jól csinálja. Tényleg, nem vicc.

Ha nektek el kellene mennetek valahova dolgozni, hova mennétek?

CS: Kocsma. Pultosnak. Ingyen pia, sok csaj.

JD: Jaja. Csakis pultosnak.

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!