Zenei tolmácsként tekintek magamra

Milyen volt Kubában felnőni? Nagyon kevés információ van az életed korai szakaszáról. 

Igen, ez azért van, mert 2 éves voltam amikor átköltöztünk, így nekem nincs szinte egyáltalán emlékem. 

A dobolásodban viszont nagyon erősen jelen vannak a kubai hatások. A tamjaid gyakran szólnak úgy mintha bongók lennének és ritmikában is nagyon sok képletet használsz, ami ennek a kultúrkörnek a zenéjét jellemzi. Ezek hogyan jöttek be a dobolásodba? 

Ugyan elköltöztünk Kubából, de szüleim nagyon sok kubai zenét hallgattak, sőt szinte kizárólag azt, így ezek olyan ritmusok, amik később inspiráltak amikor elkezdtem dobolni és szinte hogy az anyatejjel szívtam magamba ennek a zenének a ritmikáját. A latin-jazz vagy a salsa a legkorábbi és legmeghatározóbb hatásom. 

Ezek olyan zenék amiket még mindig hallgatsz? 

Természetesen. Nagyon sok ilyen jellegű zenét hallgatok most is a turnén. Irakere az egyik ilyen. Chucho Valdes egy elképesztő zongorista. Mongo Santamaria régi klasszikus latin jazz. Tito Puente Puerto Rico-ból is nagy kedvenc, de igazából annyi mindent hallgatok, annyi különböző stílust kubai és latin zenéken kívül és belül, hogy azt gondolnád megvagyok bolondulva. 

Ez olyan dolog, amit tudatosan teszel, hogy ezeket beépítsd a játékodba, vagy csak tudatalatt hatnak rád? 

Én úgy tekintek erre, mintha egy tolmács lennék. Ha valami hat rám, akkor azt le is akarom fordítani egy másik zenei nyelvre és minél több emberrel megosztani.

Hogyan kerültél kapcsolatba a New York-i downtown avantgárd világával, John  Zorn-nal és társaival vagy akár Matthew Barney-val, akinek az egyik filmjében doboltál? 

Mike Patton volt a közös pont. Ő mutatott be Zornnak, mert képes voltam improvizálni ráadásul olyan módon, ahogy más dobosok nem tudtak. Aztán Zorn kinyitotta teljesen az elmémet és megmutatta mennyi lehetőség van a zenében. Több mindent tanultam meg, mint amire valaha gondolni mertem volna. Nagyon sokat hozzátett a zenei fejlődésemhez Zorn és Patton barátsága. Matthew Barneyval 2004-ben dolgoztam a Cremaster 2 egyik részében és nagyon örülnék, ha újra dolgozhatnék vele. 

Legutóbbi formációd Zornnal, a Bill Laswellel közös Bladerunner improvizált, vagy strukturált zene? 

Zorn azt mondta, hogy mondjam, hogy megírt, de persze teljesen improvizált. 

Érzel változást a kezdeti időszakhoz képest, ahogy mostanság improvizálsz? 

Nem csak zenész vagyok, hanem azóta hallgató is, mert ha improvizálsz muszáj együtt lenned a többiekkel. Az improvizáció nem szóló miközben mindenki más játszik, együtt kell játszanod és ki kell várnod a te idődet, amikor ragyoghatsz, a többi időben pedig figyelni kell és csapattársként játszani.

Van egy új trend, hogy szarrá triggerelik a metálzenekarokban a dobokat és teljesen ugyanúgy szólnak. Milyen a viszonyod a modern technológiával? 

Nem mondanám hogy nagy rajongója vagyok ennek, de közben meg az imádom az elekotrnikus zenét illetve az indusztriális zenét is. A modern elektronikát és a modern vívmányokat nagyon szeretem és nagyon érdekelnek, de érdekel például az ambient zene, ami ezt a technológiát más felfogással használja. 

Először volt a punk, majd a thrash, ami valahol a punk és a metal keveredése volt. A triggerek megjelenése szimplán egy új fejezetet nyit, és egy saját stílust hoz létre a thrash a tiszta és nyers játékról szólt, ahelyett hogy használná az elektronikát, ami már akkor is jelen volt a polírozott hangzású zenekarokban. A punkoknak és thrashereknek nem volt pénze arra, hogy ilyen drága cuccokat használjanak és arra voltak rászorulva, hogy a saját hangzásukat megtalálják és jól szóljanak minden külső segítség nélkül, hangolással. Ezért is tanultam meg hangolni, hogy meglegyen a saját hangom a minimális anyagi ráfordítással. Ez egy más hozzáállás és hangzás ami miatt a modern thrash és az ilyen triggerelt dobokkal operáló zenék számomra külön műfajként élnek. 

Ezek szerint nem vagy ellene, inkább egy párhuzamos útként tekintessz rá. 

Persze, egyáltalán nem vagyok ellene. Nincs okom arra, hogy ne szeressem a triggereket, szimplán mert nem használom. A triggerelt dobokkal telepakolt zene  csak egy újabb stílus. Bár én a régi vágású thrasht szeretem, de van pár az újabbak közül is, ami megfog. Magam is agyaltam, hogy valamit majd kisérletezek a triggerekkel. Most nincs még itt ennek az ideje, de valahol fel van írva a teendők listájára. Talán majd a Philm következő lemezén. Használok blastbeatet a Philmben például, ami a thrash után életrekelő grindcore sajátos képlete. Más zenékben nem volt meg ennek a helye, most megvan a Philmben. 

Hogy alakult a Philm? Slayer-es elfoglaltságaid előtt vagy alatt alakultatok? 

Jerry-t 1995ben ismertem meg. Ő inspirált arra, hogy összerakjak egy kisebb dobcuccot, mint amit a Slayerben vagy akkoriban a Grip Inc.ben játszottam és azon játsszak. Amikor megláttam a gitráját, egy 1969 Les Paul Gold Top-ot, tiszteletet kivívó hangszer volt és azt gondoltam hogy ahhoz a gitárhoz egy szűkebbre épített dob illene minden tekintetben. Jerry stílusához és hangzásához igazítottam a dobomat, hogy valami újat hozzunk létre. Hamar rájöttünk, hogy ehhez a zenei minimalizmushoz a trio felállás lenne a legjobb. Szóval 95-ben találkoztunk és nem tudtunk akkoriban rendesen együtt dolgozni a Slayeres elfoglaltságok miatt, majd jött a Fantomas és az is nagyon sok időmet lekötött. 2010-ben felkerestem, hogy mi lenne, ha újra összerántanánk a zenekart. 2013-ban szálltam ki a Slayerből és 2012-ben már megjelent az első Philm lemez, úgyhogy párhuzamosan. 

Az egyik legimsertebb metál zenekarban játszottál. Van egy olyan mondás, hogy minél nagyobb zenész vagy, csak azt veszed észre, hogy egyre több embert tartassz el, míg a te életszínvonalad nem nagyon változik. Mennyire igaz ez? 

Ezen a turnén négy ember van. A dobos, a bőgős, a gitáros a és a sofőr. Ennyi. Nincs szükségem arra, hogy bárki bármit csináljon. Önellátó vagyok. Én cipelem és építem is fel a saját dobomat. Készen állok arra, hogy dolgozzak és imádom is minden percét. Mike Patton tanított meg erre is, amikor együtt turnéztunk. Magunk cipeltük be a nagy Marshall gitárládákat, meg építettük a saját cuccunkat a Fantomas kezdeti stádiumában, ezáltal  megtanított arra, hogy hogyan kell elkezdeni és felépíteni egy új zenekart. Ő tanított meg erre a fajta alázatra és ő mutatta meg, hogy mennyi élvezet van abban, ha az ember keményen dolgozik. 

Patton a mai napig, technikus nélkül maga építi fel az effektjeit. 

Így van. Pedig egyik zenekara sem pályakezdő. De ami a lényeg, hogy főleg az ember amikor új zenekart alapít, nincs szükséged nagy személyzetre. Ha nagyobb helyeken játszanánk több embernek? Akkor persze lenne technikus, mert jó ha van az embernek egy jobbkeze és sokat segítene az én esetemben. De ez így jó, ez csak egy körülmény, amiből sok zenész presztízskérdést csinál. A lényeg a munka és utána jutalomként a zene.