Coltrane minden klasszikus másodperce elérhető lesz

2015.09.22. 16:26
A Love Supreme - egy olyan lemez, amitől gellert kapott a jazz, amit a Rolling Stone minden idők negyvenhetedik legfontosabb lemezének választott, amiről több könyv is megjelent, és ami a megjelenése napjától korszakos mestermű. Novembertől teljes egészében elérhető lesz a nagyközönség számára is a Verve kiadó jubileumi sorozatának első darabjaként.

Kevesen nyitnának arról heves vitát, hogy a jazz egyik legfontosabb alapműve, John Coltrane: A Love Supreme lemeze. A lemez anyagát kitevő négy tétel már számtalan verzióban látott napvilágot és vannak gyűjtők, akik a Beatles White Albumához hasonlóan csak A Love Supreme-eket gyűjtenek. Eddig jelent már meg olyan újrakiadás, amely úgynevezett  alternate take-ek, vagyis a végső lemezre végül fel nem kerülő változatokat is tartalmazott. November hatodikán azonban megjelenik a klasszikus lemezfelvételt eddig legteljesebben bemutató anyaga, A Love Supreme - The Complete Masters címmel. 


Ennek a legfontosabb része, hogy elérhetővé válik majd minden olyan beszélgetés is, amely a kor legmeghatározóbb hangmérnöke, Rudy van Gelder és Coltrane között folyt és ami az igazi bomba hír, hogy előkerült egy eddig ismeretlen szalag a Coltrane hagyatéból, amelyen az eredeti felvételek másnapján készült. Ezen a klasszikus kvartett kibővült Archie Shepp tenorjával és Dr. Art Davis bőgőjével. Ezenkívül a díszdoboz tartalmazni fogja Coltrane jegyzeteit a stúdióból, valamint a darab teljes evolúcióját, a kezdeti kilenc fős zenekari felállástól, a friss sexteten keresztül egészen a klasszikus kvartettre történő lecsupaszításig. 

 A cd boxoknak két verziója lesz elérhető. Az egyik egy dupla lemezes változat tartalmazza az eredeti lemez mellett a sextet felállásban rögzített változatot, valamint az összes rögzített  változatot. A másik egy deluxe 3 lemezes box, amelyen a harmadik lemez tartalmazza az egyetlen ismert koncertfelvételt, ahol a négy tételre osztott művet a Festival Mondial du Jazz Antibes fesztiválon 1965-ben előadták. Ennek a lemeznek a borítójában is lesznek extra esszék, többek között egy friss írás Carlos Santanától, aki minden létező alkalommal az A Love Supreme-et jelöli meg legfőbb hatásának.


A lemezek a Verve kiadó hatvanadik jubileumát ünneplő sorozat első része, amit 2016-ban több hasonló kiadvány fog követni. Mivel a Verve alá tartozott a korszak több meghatározó kiadója, mint a Decca, MGM vagy a szóban forgó Impulse!, érdemes lesz figyelni, a jövő évi megjelenéseket is!