A techno a legjelentősebb forradalom a punk után

Milyen zenei közegben nőttél fel és mi volt ami körülvett gyerekkorodban? A legtöbb zenésznél a korai hatások a legmeghatározóbbak, így érdekelne, hogy mennyire tartod számon a tradicionális arab zenéket a hatásaid között?

Azokat a zenéket, amiket hallottam annak idején két csoportba osztanám. Az egyik csoportba azokat, amelyek valóban hatással voltak rám, illetve egy másikba azokat, amiken már inkább csak mosolygok. Ami mindenképpen hatással volt rám, az a polgárháború, ami akkor tombolt Libanonban, és az a fajta kulturális izoláltság, aminek köszönhetően minimális információ áramlott be az országba, illetve kifele onnan egyaránt.

A legkorábbi zenék, amiket hallottam, azok a nagybátyám kocsijában lévő kazetták voltak késő 70-es korai 80-as évek popzenéi. Török poszt-diszkó és poszt-rockhoz hasonlító kiváló libanoni zenék voltak javarészt Bejrútból és Tripoliból illetve ezen kívül nagyon sok kötött szövegű, ám improvizált dallamú énekek, amiket szintén nagyon szerettem. Ezeket a formákat családi hagyományként nekem is meg kellett tanulnom, 6-7 évesen már énekeltem ezeket a szövegeket. 

Ha már említed az improvizációt, az élő fellépésedet és a lemezfelvételeket is nagyban meghatározza az improvizatív előadás. Ezt betudható ezeknek az énekeknek vagy inkább az olyan késői hatásoknak, mint Sun Ra és a jazz?

Mivel Sun Ra óriási hatással volt rám, így inkább gondolom, hogy ő, illetve általánosságban az afro-jazz vagy spirituális jazzként emlegetett előadók azok, akik hatottak rám. Talán azért is, mert bár improvizációról beszélünk, struktúráltabb formákat alkalmaznak a jazz előadók, és valamiféle rendszer az én zenémben is van, ellenben ezekkel az arab énekekkel, amelyek teljesen kötetlenek strukturálisan.

A jazz lényege a párbeszéd a hangszeresek között. Elsajátítani egy nyelvet, majd párbeszédet folytatni rajta és valahogy ezt a párbeszédet akarom alkalmazni az én szintetizátoraim között, amihez kell egy rendszer. 

A zenéd tele van poliritmikus elemekkel. Ezeknek a gyökerei honnan erednek? 

Ami a nyelvezetem része, hogy LFO és egy úgynevezett envelope generator segítségével kirajzolok ritmusokat. Amikor egy sémát elkezdesz felépíteni, és azt utána elkezded módosítani, mindkét stádiumban egy folyamatos változáson megy keresztül. Őszinte leszek, ez a metódus nem az arab zenékből jött, hanem az indiai ragák világát akarom idézni vele. Ennek az oka pedig az, hogy

Tegnap a kiváló hangrendszernek is köszönhetően nagyon közel voltam ahhoz, hogy tradicionális hangszerek és direkt ritmikai képletek segítsége nélkül emuláljam a ragák világát. A poliritmikus dolgokat úgy idézem elő, hogy egy LFO segítségével egységekre bontok egy hangot, amit egy másik gép segítségével tovább tudom szedni hét vagy öt egységből álló csoportokba , és ebből aztán létrejönnek olyan óriási körök, amelyek ritkán találkoznak össze. Ez pedig azért fontos módszer számomra, mert nem akarom a megszokott négy-negyed börtönében tartani a zenét, hiszen a hagyományos formát elhagyva is lehet lendületes és húzós zenét létrehozni.

Jeff Mills egy két évvel ezelőtti interjúban azt nyilatkozta, amikor az elektronikus zenék mainstream popban betöltött szerepéről kérdezték, hogy a techno egy futurista nyilatkozat volt eredetileg és nem tánczene. Láttalak korábban jazz zenészekkel játszani, amikor a techno világából ismert szintetizátorok hangjait egy idegen környezetben tudtad integrálni. Ezzel a nyilatkozattal, ha jól sejtem, nem járunk messze a te hozzáállásodtól. 

Igen, tökéletesen egyetértek Jeff Mills szavaival. A technót eredetileg olyan szinterek előzték meg Chicagóban, mint a P-Funk vagy az ott óriási hagyományokkal rendelkező free jazz, de hatott rá az európai elektronikus zene, az italo disco-tól a Kraftwerkig. Jeff Mills, Juan Atkins és kortársaik két dolgot akartak megvalósítani. Az egyik, hogy úgy tudjanak P-Funkot játszani, hogy ne kelljen hozzá zenekar, és hát mi volt annál futuristább dolog abban az időben, mint hogy gépek helyettesítenek hús-vér zenészeket?

A másik, hogy mindezt úgy érjék el, hogy szűkös anyagi lehetőségek között élő emberek számára is beszerezhetőek legyenek az ehhez szükséges eszközök. A techno volt a legjelentősebb zenei forradalom a punk után. 

Érdekes viszont, hogy a punk "no future" (nincs jövő) jelszavát egy kvázi pro-future üzenetet hordozó mozgalom követi, még ha nincs is közvetlen kapcsolódási pont. 

Igen, azonban fontos különbség volt, hogy ne feledjük a technot olyan emberek indították el, akik maguk képzett zenészek voltak, így a lehetőségek tárháza végtelen volt a punkhoz képest, ami segített egy bizonyos jövőkép kirajzolásában.

A politikai üzenet mindkét mozgalomnál azonos volt, csak a punk tagadással fogalmazta meg, hogy nincs jövő, ha a CIA felügyel mindent, vagy ha nem akarsz háborút, míg a techno azt mondta, hogy van jövő, csak ezen elemek nélkül, szociális érzékenységgel és összetartó kommunák képében. 

Jeff Mills zenéjében a mai napig megtalálhatóak azok az esztétikai és hangulati elemek, amelyek egyértelműen és élesen leválasztják az ő technóját és technodefinícióját a mai mainstream elektronikus tánczenéktől, ami inkább köthető az afrofuturizmushoz.

Az afrofuturizmus lényege az volt, hogy a feketék nem mehettek vissza Afrikába, az Egyesült Államok területén nem érezték magukat otthon a folyamatos rasszista támadások miatt, így az űrre tekintettek új otthonukként, és magukat űrlényekként látták. Mennyire járult hozzá ahhoz, hogy az afrofuturizmus fő képviselőjétől merítesz, hogy egy egykori háborús övezetből származol?

Az afrofuturizmus nem, illetve nem csak egy fekete-fehér ellentétről szóló mozgalom. Az afrofuturizmus minden egyénnek otthont ad, aki elitéli a faji alapon történő megkülönböztetést. Menedéket nyújtott azoknak az embereknek is, akik nem voltak feketék, de undort éreztek a társadalom rasszista és kirekesztő rétege ellen. Ezek az emberek ugyanannyira nem érezték magukat jól otthon Amerikában. Ahogy volt sok afro-amerikai annak idején, aki sikeres volt, és nem érezte magát kirekesztve. Az afrofuturizmus egy szociális és nem pedig egy politikai művészeti mozgalom volt. 

Ezzel a mozgalommal legfőképp nem azért tudok azonosulni, mert egy egykori háborús övezetben nőttem fel, még ha ez egyike is az okoknak. Ha sokat utazol megismersz más kultúrákat és nyitott vagy ezekre a kultúrákra, akkor kialakul ez a fajta szociális érzékenység és szilárd morális álláspont, így inkább segített a kapcsolódásban, ami azt követően történt velem, hogy hátrahagytam Libanont.

Művészeti vonatkozásban pedig egyszerűen csodálatosnak tartom az afrofuturizmus esztétikai jegyeit, az űrrel kapcsolatos vizuális elemeket, vagy akár a humort is, ami szintén fő jellemzője ennek a mozgalomnak. 

Amikor Libanonban jártam az Irtijal fesztiválon, nem igazán tudtam, hogy mire számítsak a helyi zenészeket illetően. Végül teljesen megdöbbenve hallgattam estéről estére, hogy az izolációban való alkotás által kifejlődött egy teljesen egyedi zenei nyelvezet.

A nyugati világban talán pont az, hogy minden karnyújtásnyira van, lustává teszi az embereket. Nekünk nem volt komfortzónánk és mindenért meg kellett küzdenünk. Minden egyes információnak, ami eljutott a térségbe, óriási jelentősége volt és nagy lelkesedéssel dolgoztuk fel. A másik, hogy ott van az emberben a tettvágy, hogy a végsőkig harcoljon a környezetéért, és hogy azt jobbá tegye, erre pedig a kultúra a legjobb eszköz. Ez az amiért felnézek az Irtijalra és felnézek mindenkire, aki a mai napig ott él, és napi szinten tesz azért, hogy Bejrút egy jobb hely legyen. Az én esetem más, mert én húsz éve hagytam magam mögött Libanont, még ha vissza is járok gyakran. Egy olyan időszakban jöttem el, hat évvel a háború után, amikor minden rendben volt, virágzott a zenei élet, és talán ez is volt a fő motiváció, mert éreztem, hogy van ennél több is, ha elmegyek oda, ahol ezek a szubkultúrák még jobban virágoznak, mert még többet akartam tanulni. 

Otthon nagyon szűkösek a lehetőségek a mai napig. Olyan szinten, hogy ha kell egy gitárerősítő, akkor van egy ember, akinek van, és tőle kell elkérni. Ha basszusgitár-erősítő kell, akkor az egy másik embertől, és ugyanaz az egy-két erősítő vándorol körbe. A nyitottság és a tettvágy ott van mindenkiben, viszont a lehetőségek nagyon korlátozottak egy olyan országban, ami területileg el van szigetelve és ahol nincs semmilyen kulturális támogatás, amit igénybe lehetne venni. Ezek az emberek mind maguk érték el, hogy járják a világot, mindenhol beszereznek lemezeket és már egy nemzetközi véráram részeként fejlesztik magukat. 

A budapesti fellépésed alatt kicsit olyan érzésem volt, mint amikor egy ismeretlen punkzenekar tarol és a közönség a számok ismeretének hiányában kővé meredve, teljesen megbabonázva áll. Hogyan viszonyulsz a közönséghez? 

Az én hozzáállásom a zenéhez elég közönségközpontú. Szeretem, ha van valamiféle konfrontáció a művész és a közönség között. Szeretem, ha azt érzem, hogy megszokott zónákon kívül vannak az emberek, és szeretem ezeket a határokat mikroszkopikus lépésekkel a végtelenségig nyújtani, és érezni, meddig mehetek el. Mindezt persze úgy, hogy a határokat kitolom, és nem átszakítom. Különösen igaz ez akkor, amikor DJ-szettet játszom. Sokkal jobban szeretem, amikor egy teljesen friss közönségnek játszom, akik nincsenek tisztába velem, meg a zenéimmel, és reakciókat váltok ki belőlük, legyen az egy mosoly, vagy egy középső ujj, amit az arcomba nyomnak. 

Hogyan viszonyulsz a hangszereidhez illetve a zenékhez amiket játszol, amikor DJ-zel? A fellépéseid tele vannak olyan finom megoldásokkal, amitől az embernek az az érzése támad, hogy egyfajta karmesterként viszonyulsz az asztalon előtted lévő hangszerekhez. 

Ez onnan jön, hogy egész fiatalon olyan libanoni klubokban játszottam, amelyek inkább voltak átlagos klubok mint sem olyan helyek, ahova specifikusan bizonyos undergorund szubkulturák követői jártak. Ezeken a helyeken ki kellett alakítanom olyan technikákat, amelyekkel okosan be tudtam vinni az egyébként szokatlan elemeket anélkül, hogy az embereknek leesne, hogy amit hallanak, az az adott zenei környezetben idegen. Ha nem tudtam volna megoldani, kidobtak volna a helyekről, hiszen az embereket szórakoztatni kellett. Mellette volt egy misszió jellege is a ténykedésemnek, hogy megismerjenek új dolgokat új fajta hangokat, amellett, hogy táncolnak. Így tudtam John Coltrane szaxofonját becsempészni tánczenei környezetbe, úgy, hogy közben az emberekkel a kapocs megmaradjon, és ne rombolódjon le azzal, hogy valami mást vagy újat hallanak. Ez a mai napig megvan bennem. Fontos, hogy mindketten jól érezzük magunkat, hogy legyen közöttünk egy kapcsolat és nem azért, hogy szenvedjenek.

A karmesteri hasonlat valóban megállja a helyét, hiszen annak ellenére, hogy improvizálok, nagyon tudatosan formálok struktúrákat, és az a fajta tudatosság és célirányosság, ami karmestereket jellemez bennem is abszolút megvan. 

Instant komponálás, felfedezés és a szórakozás három egyenrangú elem a zenémben, akár egyedül játszom, akár másokkal együtt. 

Zárásként elkerülhetlen, hogy megkérdezzem tőled, hogy mi a véleményed a menekültválságról és hogyan látod belülről azt, ami most folyik ebben a kérdésben?

Természetesen ez egy nagyon összetett kérdés, amiből ha valamit ki kellene emelnem most hirtelen, akkor Európa reakciójáról beszélnék. Alapvetően azt gondolom, hogy érthető, hogy Európa megakarja védeni a javait, de ezt lehet emberséges módszerekkel is, ami civilek szintjén abszolút megtörténik hiszen látjuk, mennyire jó viszony alakul ki a menekültek és az őket segítő civilek között. Ellenben a politikai hatalmak botrányosan kezelik a helyzetet. De ha már hatalomról és javakról beszélünk, felmerül a kérdés, hogy Európának meglennének-e ezek a javai gyarmatosítás nélkül?

Valahol ezeknek a konfliktusoknak a gyökere a kolonizációban keresendő. A legtöbb helyen, ahol konfliktusok vannak, jelen volt egykor Európa, és kizsákmányolta az adott területet. Miért is lenne bármilyen stabilitás egy olyan helyen, amit nemrég kiraboltak, és ahol azóta szegénység tombol?
A jobboldal erősödése annak köszönhető, hogy politikai előnyt kovácsol egy válságból. Van, aki azzal erősíti a pozicióját, hogy bombákat dobál és gyilkol, van aki meg azzal, hogy démonizál ártatlan embereket, ha az érdeke úgy kivánja. Az emberek meg mindent elhisznek, ha egy ismeretlen kulturáról van szó. Ez egy ezüsttálcán kínált lehetőség a jobboldalnak a megerősödésre, amit ki is használnak. Az egyének felelőssége ott van, hogy hiteles forrásból kell, hogy tájékozódjanak, és segíteniük kell. a rászorulókon. Ismerjék a kultúrát és tisztában legyenek azzal, hogy a javaik, amiket féltenek, honnan származnak és ezeknek az eredete nem spekulációkban és összeesküvés-elméletekben keresendők, hanem történelmi tényekben.  Európa jóvátehetné ezeket a múltban elkövetett bűneit, amelyek felelősek a jelenlegi helyzetért, ha segítene azokon és otthont adna azoknak akiknek erre szüksége van, és megértené, hogy ez nem szívesség, hanem kötelesség.