Egyéves lesz a Stenk, megünnepeljük
![stenk cover.gif](http://kep.index.hu/1/0/1040/10407/104073/10407335_1690ff2c37e170246b1d8401744d888b_wm.gif)
További Stenk cikkek
Egy éve volt már, amikor kitaláltuk, hogy csinálunk az Indexben egy zeneblogot. A nevet abból a videosorozatból nyúltuk le, amiben érdekes, feltörekvő zenekarokat vagy éppen zenei jelenségeket mutattunk be, és örömmel használjuk azóta is. Egy évvel ezelőtt az év albumait összegyűjtő listával rúgtuk be az ajtót, és azóta is toljuk a Stenken a kontentot keményen. Az indulásunk pont december 4-én volt, és akkora szerencsénk van, hogy idén ez pont péntekre esik, úgyhogy ezen a napon el is megyünk a Beat on the Bratbe, hogy megünnepeljük a születésnapunkat. Elhívtuk néhány zenészbarátunkat is, akik fellépnek majd:
2014 legjobb albumai a Stenk szerint
Hogy mi az a Stenk? Az Index zeneblogja, ezek pedig a kedvenceink az idei évből. A végső listára egy magyar nagylemez és egy magyar filmzene is felfért, és az első hely sem lett meglepetés.
- Henri akusztik szett (a Fran Palermo énekesének szólóprojektje)
- Zombie Girlfriend (aka Szabó Benedek másik zenekara)
- Somersault Boy (Sallai Laci egyik zenekara)
Minden további infót a rendezvényről ezen a Facebook eventen, teszünk közzé, úgyhogy érdemes nyomni egy "Ott leszek" vagy egy "Érdekel" gombot, ha többet akar tudni.
De mi az a Stenk?
A népszótár definíciója szerint: Erőteljes, ihletett lendület zenélés – legtöbbször improvizáció – közben. például: 1. Az előadás rendben volt, de a legtöbb számból hiányzott a stenk. 2. A zongorista úgy stenkbe jött, hogy háromnegyed órát szólózott egyfolytában.Az egy kerek év mindig jó alkalom arra, hogy számot vessünk magunkkal és a teljesítményünkkel is, úgyhogy gyorsan meg is néztem, hogy mik voltak a Stenk elmúlt egy évének legolvasottabb cikkei.
Sajó Dávid júliusban ment le a vihar áztatta Sound fesztiválra, majd egy nagyszerű cikkben foglalta össze a tapasztalatait, amit eddig 352 ezren olvastak, és 23 ezren osztottak meg, úgyhogy a zeneblog történetének legolvasottabb cikke lett.
Tizenöt mojitót kérek, de nem fogom kifizetni
A Balaton Sound már Európa-szerte ismert, mégis vannak olyanok, akik képtelenek jól érezni magukat. Összeszedtük a fesztivál legzavaróbb pillanatait.
Az Eurovízió is minden évben nagy kedvence az olvasóknak, hiába érezte úgy Csemer Bogi, hogy a magyar sajtó nem áll mellette, öten dolgoztunk azon, hogy az Eurovízió minden percét közvetítsük olvasóinkat, Sajó Dávid egyenesen a bécsi helyszínről kommentált.
Csemer Bogi értünk énekel
A magyar versenyzőt szinte senki sem tartotta esélyesnek, mégis ott fog énekelni az idei Eurovízió döntőjében. Kövesse velünk élőben, ahogy letaroljuk az európai popzenét!
A fesztiválszezon egyébként is erős időszaka volt a Stenknek, de a legtöbb olvasót természetesen Robbie Williams budapesti koncertje, meg minden ezzel kapcsolatos dolog vonzott, szerencsére a koncertkritika volt a legolvasottabb.
Ekkora karaokét még nem látott Magyarország
A balhés kezdés ellenére Robbie Williams oltári nagy bulit csapott a teltházas Szigeten. Csak inkább mások dalait énekelte, mint a sajátjait.
És persze, Robbie Williams is fontos szereplője volt az idei fesztiválszezonnak, de azért el kell ismerni, hogy a legnagyobb ismertségre ezen a nyáron Pumped Gabo tett szert.
Pumped Gabo: Teljesen józanul csináltam
Megmutatjuk az embert az izmok mögött. A Balaton Sound idei Nagy Felfedezettje elmondja, hogy kinek akar példaképe lenni, és hogy milyennek képzeli az ideális lányt. És hogy ő egy jószívű srác, aki így érzi jól magát és imádja Zyzzt.
Sinéad O'Connor még tavasszal járt Budapesten, ahol előadta legnagyobb slágerét, a Nothing Compares To Yout, mégis a katasztrofális budapesti sajtóbeszélgetés és az itt megteremtett halfism vonult be a történelemkönyvekbe.
Itt a videó Sinéad O'Connor katasztrofális budapesti sajtóbeszélgetéséről
Két magyar újságírónak nagyon kínos kérdésekkel és viselkedéssel sikerült úgy kiborítania a világhírű énekesnőt, hogy ő inkább idő előtt befejezte az interjúkat. Nézzék csak! Vigyázat, szomorú tartalom!
Csináltunk sok-sok zenészinterjút az év során, ezek közül az olvasók azt szerették a legjobban, amikor Sixx és Ganxsta Zoli ültek egy asztalhoz a Kartell huszadik születésnapja alkalmából.
Gengszterrapből nem lehet megélni
Ganxsta Zolee még legalább húsz évig nyomná a Kartelt, meg a Sex Actiont is. A csajok már nem állnak sorban az öltözője előtt, de a buli pont olyan, mint régen. Nagyinterjú.
És ugyan rengeteg fesztiválon jártunk a nyáron, de a legnagyobb sikert mégis azzal arattuk, amikor elmentünk egy olyan fesztiválra, amit a kapunyitás után rögtön be is zártak.
Álmodtam egy fesztivált, de elvették tőlem
Nincsenek emberek, nincsenek koncertek, nincs semmi. A helyszínen néztük végig, ahogy véget vetnek a legtökéletesebb magyar fesztiválnak.
Idén egyébként is nagyon pörögtek az elmaradt fesztiválok, a Kingdom of Hegyalja is hiába küldött nekünk szép, színes repiajándékot meg sört, a fesztivált idén sem tartották meg végül.
Elmarad a Kingdom of Hegyalja
A szervezők szerint a fesztiválterülettel vannak gondok, a rakamazi polgármester szerint ez nem igaz. Valaki mellébeszél, fesztivál meg nem lesz.
A Stenken egy éve alatt rengeteg albumot, dalt, klipet premiereztettünk, és nem csoda, hogy ezek közül toronymagasan Belau - Island of Promise című klipje volt a legnépszerűbb az olvasók között, hiszen egy anyaszült meztelen lány sétál ki benne a Duna partjára.
A meztelen lány valami rosszra készül
Így lehet összefoglalni Belau legelső videoklipjét, csak óvatosan nyissák meg a munkahelyen.
Zubreczki Dávid kollégánk akkora lelkesedéssel tolja a régi zenékről szóló sorozatát, hogy az olvasók sem tudták nem megszeretni. A Multcore legnépszerűbb posztja a világ legrégebbi daláról szóló volt.
Hallottad már a világ legrégebbi dalát? Gyönyörű!
Kilenc tudós kilencféleképp fejtette meg az ékírást a háromezer éves agyagtáblán. Van olyan változat, amelyik a mai fülnek is csodálatos.
A második legnépszerűbb klippremier viszont nyilvánvalóan az év egyik legnagyobb könnyűzenei teljesítménye, az azóta 10 milliós megtekintésnél járó Bulibáró volt. A harmadik legnépszerűbb klippremier pedig a Klipszemle rendezői díját nyerű Summer Syndrome volt, az újonc Fazakas Fanni munkája.
Micsoda nyár volt ez, micsoda klip készült róla
Fazakas Fanni ezzel a klippel nyerte meg az 1. Magyar Klipszemlén a legjobb rendezést. Elég jó klip, a nyár minden fontos mozzanata benne van.
Kis Grófo és Pixa megcsinálták az idei nyarat
Senki sem gondolta volna, hogy érdemes kombinálni a mulatóst és a veretős klubzenét. Mindenki tévedett. Itt a Bulibáró!
Szomorú apropóból kellett pályaképet írnunk az Eagles of Death Metalról, ugyanis az ő koncertjüket szakították félbe Párizsban a terroristák.
A zenekar, akik neve eggyé vált a terrorizmussal
A párizsi terrortámadás egyik központi helyszíne egy amerikai rockzenekar koncertje volt. A név ellenére az Eagles of Death Metalnak semmi köze nem volt a halálhoz. Eddig.
Ha nem akar lemaradni a legfrissebb zenei hírekről, kövesse a Stenket a Facebookon!
(Címlapkép és cover: szarvas / Index)
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Kultúr
Nyáry Krisztián még Sztahanovot is büszkévé tenné mostani sikerével
Néhány százezer volt a cél, de már az egymilliót is túllépte a végösszeg.
február 10., 10:54
- Kultúr
A Magyarázat mindenre nyerte a legjobb filmnek járó díjat
Átadták a 44. Magyar Filmszemle elismeréseit.
február 10., 07:09
- Kultúr
Méreggyűrűk, királyi ékszerek, évezredes relikviák és illatos fémek
A páratlan kincsek mögötti igazság még bennünket is letaglózott.
február 9., 18:39
- Mindeközben
Kilenc sikertelen lombikgprogram után babát vár a magyar szépségkirálynő: „Higgyetek a csodákban! Léteznek!”
1 órája
- Mindeközben
Pár perc alatt befalta az egykori fitneszmodell Anglia legnagyobb reggeli tálját, majd olyat tett, amire senki sem számított
3 órája
- Címlapon
Volodimir Zelenszkij: Vlagyimir Putyin Donald Trumpot csak egy kelléknek használja
Kemény szavakkal kritizálta amerikai kollégáját az ukrán elnök, aki az európai vezetőket is élesen bírálta.
4 órája
- Kultúr
A szemétbe szánták, végül több mint 10 millió forintért talált gazdára egy Harry Potter-könyv
A regény az első 500 megjelent, valamint a közkönyvtáraknak kiosztott 300 példányszám között volt.
február 10., 06:52
- Kultúr
Hiába nő a koncertek száma, a csőd szélén a hazai zenészek
A zenei élet lejtőre került, és nem tudni, mi lesz a jövőben.
február 10., 09:56
- Kultúr
A negyvenezer éves divat, amit most mindenki megismerhet Budapesten
Történelmi ékszerek és modern divat találkozása a fővárosban.
február 10., 10:56
- Kultúr
Átlépte a 600 ezres nézőszámot a Hogyan tudnék élni nélküled?
Újabb rekordot döntött a zenés romantikus vígjáték.
február 8., 07:33
- Mindeközben
A Lucius Malfoyt alakító Jason Isaacs fergeteges választ adott arra, visszatérne-e az új Harry Potter-sorozatban
7 órája
- Címlapon
Magyarország blokkolhatta az Ukrajnával folytatott uniós csatlakozási tárgyalásokat
A magyar kormány a nemzeti kisebbségek védelmét várja el Kijevtől.
4 órája
- Címlapon
A MOB korábbi elnöke és Ruszin-Szendi Romulusz is felszólalt a Tisza Párt kongresszusán
Az eseményen szóba került a magyar agrárium helyzete és Magyarország katonai biztonsága is.
6 órája
- Címlapon
Havas Henrik nekiment Gulyás Mártonnak a Magyar Péter-interjú miatt
Az újságíró szerint valaki felkészíthette volna Magyar Pétert arra, mi vár rá.
47 perce
- Kultúr
Kezdődik az igazgatók körtánca, öt intézmény élére neveznek ki új vezetőket
Olaszországban nagy a tét.
február 9., 12:08
- Kultúr
A helyi rendőrség megszakította Ed Sheeran utcai koncertjét Indiában
Túlzsúfolt volt az utca, Ed Sheeran az Instagramon reagált.
február 10., 12:00
- Kultúr
A nők pelenka-, a férfiak BMW-reklámot csinálnak
Minél több pénzről van szó, annál kevésbé bízzák nőre?
február 9., 10:50
- Kultúr
Akkora port kavart A brutalista, hogy az Oscar-díj szabályzatát is módosíthatják
Kötelezővé tennék az MI-használat feltüntetését az Oscar-jelölt filmeknél.
február 8., 19:39
- Címlapon
„Ez egy nyilvános korbácsolás volt” – örömködik Vlagyimir Putyin televíziója az amerikai alelnök beszédén
10 órája
- Címlapon
A mamahotelért mindenki nagy árat fizet, pedig a spórolásra lett kitalálva
Miért nem költöznek el otthonról a fiatalok? Ezek a mamahotel átkai.
33 perce
- Kultúr
Gyíkemberek, boszorkányok és démonok népesítik be a világot
Itt van három küldetés az olvasó-kalandoroknak, hogy leszámoljanak a gonosz erőkkel.
február 8., 14:05
- Kultúr
Húscafatok lógnak a falon, áprilisig mindenki a csodájára járhat
A MODEM-ben az áldozás is középpontba került.
február 8., 09:40
- Címlapon
Meghalt Csombor Teréz, a Drága örökösök színésznője
A Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház színművésze 68 éves volt.
1 órája
- Címlapon
„Tisztelt Magyar Péter-támogatók! Értem, hogy fáj” – megszólalt a megtámadott elemző
Nagy Attila Tibor szerint Magyar Péter „megajándékozta” a Fideszt és Orbán Viktort.
7 órája
- Kultúr
Pazar alakítások, igényesség, mégis hatalmas csalódás az Oscar-esélyes film
Ilyen lett a Sehol se otthon.
február 8., 20:04
- Kultúr
Világsztárok, csillogás, Párizs különleges fotókiállítás a Virág Judit Galériában
február 9., 10:10
Rovataink a Facebookon